2024.04.10. 07:00
Múltidézés a Lorántffyban - képgalériával
Generációk találkoztak egy délutánra a Lorántffyban
Fotó: Gulácsi Zoltán
Vidám, jó hangulatú múltidézés helye volt a Dunaújvárosi SZC Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium. Egy korábbi hagyományt elevenítettek fel, amely szerint hajdani kollégákat hívtak meg vendégségbe. Sajnos a Covid és az azt követő időszakok nehezebbé tették a program szervezését. Most Szabó Éva nyugdíjas kollégiumi nevelő és Dr. Molnárné Szabó Edina nevelési igazgatóhelyettes vállalták magukra, hogy folytatása legyen, lehessen a korábbi hagyománynak. Több mint harmincan fogadták a meghívást az április 8-i rendezvényre.
Marczona Tamás, az intézmény igazgatója bemutatta az intézmény jelenét, terveit, és személyes emlékeket szőtt a bemutatásban, hiszen azok voltak jelen, akik maguk is részesei voltak annak, amilyen volt, és amilyenné lett a Lorántffy. Egy számukra forgatott rövidfilm segítségével ismét bejárhatták a vendégek az iskola, a kollégium és a tanműhelyek szépen felújított helyszíneit, és jelenlegi oktatói testületről, programokról, a diákélet eseményeiről is értesülhettek.
Szabó Éva egyszerre volt vendég és szervező is. Öt éve ment nyugdíjba, de nem szakadt el teljesen a régi iskolájától, besegít az éjszakai kollégiumi ügyeletbe. Örült, hogy nagyon sok régi kollégát el tudott érni. Megtisztelték a rendezvényt jelenlétükkel régi kollégák, olyan is volt köztük, akik már 20-25 éve nyugdíjba vonult, de mégis kíváncsi volt arra, hogy milyen lett az az intézmény, ami egykor nagyon fontos szerepet töltött be az életében. Elmondta, hogy a volt kollégák meglepődve tapasztalták, hogy eltűnt néhány régi szak így férfi és női szabó, és jöttek újak is, hiszen egy iskolának a változó világhoz kell alkalmazkodni. Ugyanakkor nagyon fontos minden oktatásban dolgozó számára az értékek megőrzése is. Ilyen az elődök tisztelete, amelyet egy-egy ilyen rendezvénnyel is próbálnak erősíteni.
Múltidézés a Lorántffyban
Fotók: Gulácsi Zoltán