Mérföldkő

2024.03.21. 11:30

A szülők is megtekinthették az új görögkatolikus óvodát – képgalériával

Ezen a héten többször is lehetősége nyílt az érdeklődőknek az új görögkatolikus óvoda belső terének bejárására.

Szente Patrícia Andrea

Fotó: Laczkó Izabella

Amint arról korábban beszámoltunk, elkészült a görögkatolikus intézmény „A” részlegének átépítése. A szülők március 18-án, hétfőn két időpontban is megnézhették az intézményt:  9 órakor, valamint 11 órakor. A Szent Pantaleimon óvoda elkészült helyiségeinek bejárása közben pedig minden kérdésükre választ kaptak. Az épületet március 19-én, kedden délután 16:15-kor is bemutatták a látogatóknak. A szülőket és gyermekeiket Szóládi Zoltán, a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI igazgatója vezette körbe a felújított szárnyban. Az esemény során az érdeklődők nem csak az óvodában megtalálható szobákat, termeket tekinthették meg, de közben releváns információkat is kaptak a munkálatokról, a felújítási folyamatról, a beiratkozásról, az induló csoportokról és a jövőbeli tervekről.

A bejárás után néhány szülőt is megkérdeztük arról, mit gondolnak az új óvodáról:

 

Horváth Ágnes és kisfia, Horváth Levente: Szívesen íratnám a gyermekemet ebbe az intézménybe. Tetszik, hogy jól felszerelt és modern, valamint a nevelési elv is megegyezik a mi elképzelésünkkel. A bejárásról teljesen pozitív tapasztalatokkal távozom, és izgatottan várom, hogy az óvónőkkel is megismerkedhessünk.


 

Kása Attila és kislánya, Kása Adél: Nagyon szép lett a felújított épületrész, tetszik, hogy új és korszerű óvodába járhatnak majd a gyerekek, ahol biztosan jól érzik majd magukat. Mindenképpen szeretném, ha ide járna a kislányom.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában