Évforduló

2023.09.27. 17:30

Ötvenéves a kórház intenzív osztálya

Egy igazán szép és kerek évfordulót ünnepeltek a Szent Pantaleon Kórházban szerdán: immáron ötven esztendeje kezdte meg működését nálunk az Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály.

Molnár Emese

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Erről a különleges jubileumról egy tudományos nap keretében emlékeztek meg az osztály szervezésében, amelyen az intenzív szakma elismert szakemberei tartottak előadásokat a kórház földszinti auditóriumában. Az esemény két szekcióból állt: első körben a szakterület történetéről beszéltek a jelenlévőknek. Nem lehetett egyszerű dolga az előadóknak összefoglalni vagy éppen kiemelni egy-egy meghatározó emléket ötven év távlatából, ám annál több érdekességgel szolgáltak a publikumnak.

Az éternarkózistól az önálló osztályig

1846 októberében volt egy meghatározó eset, amikor is John Collins Warren egy tumort távolított el a páciense nyakából éternarkózist használva. Ez felkeltette a világ figyelmét, és néhány hónappal később, 1847 februárjában Balassa Jánosnak köszönhetően már hazánkban is elvégezték az első éteres érzéstelenítéssel végzett operációt - erről Prof. Dr. Bogár Lajos PhD beszélt a magyar aneszteziológia és intenzív terápia megjelenéséről szóló kronológiai előadásában. Még a 19. század végétől elkezdtek külön tudományos társaságot alapítani az egyes orvosi szakterületek képviselői, az aneszteziológiának az 1950-es években alakult meg ez a grémiuma. Akkortájt még úgy tartották, hogy a sebészet szakmai fejlődése adja számukra is az új kihívásokat, éppen ezért a szakmai önállósodásuk fontos mérföldkövének számít az, amikor 1957-ben önálló osztály kapott az aneszteziológia egy fővárosi kórházban. Idővel más nagyvárosokban is követték a példát, és 1973-ban Szolnokon és Dunaújvárosban is létrejött az önálló aneszteziológia, amelynek öt évtizedes jubileumát ünnepelhetik most.

Dr. Jobbágy Lajos
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Kötelező kórházi gyakorlatra érkezett

1982-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem egyik 23 éves hallgatója érkezett a kötelező kórházi gyakorlatát tölteni a dunaújvárosi intenzív osztályra. Szakmai munkássága azóta is ide kötötte, 2000-től osztályvezetői megbízást kapott, egészen addig, míg kinevezték a kórház főigazgatójának. Talán sokan rájöttek már, hogy dr. Jobbágy Lajosról van szó, aki az előadásában hálával szólt az egykori elődökről. Mint mondta, pályakezdőként nagyon sok mindent tanulhatott meg tőlük, és az egész kórházi kollektíva is iránymutatással szolgált munkásságában. Arra bátorított mindenkit, hogy keressenek olyan közeget, ahol folyamatosan tanulhatnak valami újat, és amely a saját fejlődésüket is szolgálja.

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Sosem lehet teljesen elszakadni

Orvosi pályafutásának kezdete ugyancsak az aneszteziológiához köti dr. Máté Ágnest is, aki 1998-tól erősítette ezt az osztályt. Az itt töltött éveiről kedves és humorral átszőtt személyes történeteket osztott meg, amely azt mutatta, hogy a példás szakmai munka mellett az összetartás is jellemezte a kollektívát. Máté Ágnes 2006-ban a Sürgősségi Betegellátó Osztály alapító főorvosa lett, és amelyet azóta is irányít. Úgy véli, lát hasonlóságokat az SBO-n végzett munkához képest, így igazából nem lehet teljesen elszakadni az aneszteziológiától.

A Pécsi Tudományegyetem, a Medial Kft., a Semmelweis Egyetem, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház képviseletében érkeztek a jubileumi eseményre az előadók. A tudományos nap második részében a szakmaiság kapta a főszerepet és olyan témakörökben értekeztek, mint például a regionális anesztézia lehetőségei napjainkban vagy éppen a táplálási módszerek az intenzív osztályon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában