Pannon Oktatási Központ

2022.09.16. 14:00

Több mint hétmillió forint a tehetséggondozásra

Ismét sikeresen pályázott a Pannon Oktatási Központ a Nemzeti Tehetség Program kiírására: eszközfejlesztésre és országos verseny szervezésére nyert támogatást.

Molnár Emese

Pleszné Antal Ágnes és Baráth Gyula, a Pannon magángimnázium igazgatóhelyettesei

Fotó: Laczkó Izabella

A projektek részleteiről Baráth Gyula, valamint Pleszné Antal Ágnes, a magángimnázium igazgatóhelyettesei beszéltek lapunknak. 
Mint azt vázolták, tavaly indultak először a Nemzeti Tehetség Program kiírásán. Már akkor is kedvező elbírálásban részesült a pályázatuk, és a támogatásból új szakkörökkel bővíthették a képzési palettát, valamint a már meglévő foglalkozások fejlesztésére is lehetőség nyílt. 

A projekthez kapcsolódóan van fenntartási kötelezettség, az intézmény számára azonban nem kérdés, hogy a diákok körében népszerű szakköröket továbbra is biztosítsák, sőt, igyekeznek kiszélesíteni a lehetőségeket, így újabb pályázatot nyújtottak be. Ezúttal eszközfejlesztésre fordították az 5,9 millió forint támogatást, hogy minél magasabb színvonalon folytathassák a szakköröket. A robotikaszakkör felszerelését például drónnal, humanoid robotokkal bővítették, a matematikai szakkört olyan eszközökkel szerelték fel, amelyekkel a tananyagon kívüli matek-fizikai kísérleteket tudnak végezni. A földrajzszakkör tematikájába kirándulásokat építenek be, illetve virtuális barangolásokat. Ez utóbbi szimulációt úgynevezett VR-szemüvegekkel végzik (így például „testközelből” láthatnak vulkánkitörést a tanulók). A mostani pályázattal újabb speciális szemüvegeket vásároltak, amelyeket az iskola valamennyi fiatalja használhat. Pleszné Antal Ágnes hozzátette, a Dunaújvárosi Egyetem egyik kutatócsoportjának tagjai gyakorlati bemutatót tartottak a Pannon pedagógusainak arról, hogyan lehet hasznosítani-beépíteni a tanórai munkába a VR-szemüvegeket. A gimnázium énekkara, zenekara és színjátszói is kaptak a fellépésekhez szükséges technikai eszközöket. 
 

A Nemzeti Tehetség Program másik pályázata a Barangoljuk be a világot! elnevezésű országos földrajzverseny megszervezésére nyújt 1,4 millió forintos támogatást. Ezt a megmérettetést a 2015/2016-os tanévben hirdette meg először a Pannon, akkor még térségi szinten. A pandémia időszakában, amikor is az online térben rendezték meg a versenyt, már távolabbi településekről is jelentkeztek rá a 7–8. osztályos diákok. Népszerű a vetélkedés, így országos szintűvé emelték az előző tanévben. Idén is meghirdették, és már várják a csapatok jelentkezését a háromfordulós viadalra. 
 

Baráth Gyula arról is beszélt, hogy egyre nagyobb a diáklétszám, a tanévet három új elsős osztállyal indították el, így összesen már tizenkét osztály fiatalja jár intézményükbe. Hagyományos programjuk az év eleji családi nap, amelyet bár kimondottan az új diákoknak és szüleiknek szerveznek, szívesen jönnek rá a felsőbb éves fiatalok is. Ilyenkor több állomáson keresztül játékos feladatok teljesítésével gyűjthetnek pontokat a vegyes összetételű csapatok, amelyben tanárok, diákok és szülők is helyet kapnak. A program célja, hogy kötetlenebb formában ismerkedjenek meg egymással. A vidámságot zenei műsorszámokkal is színesítik. Az idei családi nap október 8-án lesz. 
Október 11-től indítják a felvételi előkészítő osztályokat, illetve elkezdik a tematikus nyílt napok szervezését is. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában