A lakosság igényeit kell szolgálnia

2022.02.16. 11:00

Egy új aprítógép segíti a közterületi munkát

A város önkormányzata gazdagodott egy aprítógéppel, amely nagy szolgálatot fog tenni a város köztisztaságának fenntartásáért.

Molnár Emese

Magyar Falu Program által sikerült a gép vásárlása Fotó: NÁ

Az új eszközt kedden délelőtt adták át a település polgármesteri hivatalánál. Ronyecz Péter, Adony polgármestere elmondta, az elmúlt időszakban többször találkozott már dr. Mészáros Lajossal, a Fidesz országgyűlésiképviselő-jelöltjével, hogy fejlesztési kérdésekben egyeztessenek. Köszönettel szólt minden eddigi támogatásért, valamint arról, hogy felmérték a település igényeit és az azokhoz rendelhető forrásokat. Reméli, hogy mihamarabb meg is valósulhatnak, mint a mostani gép beszerzése is. 

Erre nagy igény volt már a településen, mert ezáltal akár a közterületi fák, bokrok metszése során, akár az áramszolgáltatónak a vezetékek körüli gallyazási munkálatai során keletkező zöldhulladék nem áll hetekig az ingatlanok előtt, hanem praktikusan feldolgozhatják, elszállíthatják, és aztán komposztálásra is használható – erről már dr. Mészáros Lajos országgyűlésiképviselő-jelölt beszélt a kedd délelőtti gépszemle során. 

Mint azt az országgyűlésiképviselő-jelölt vázolta, a magyar kormány segített az egyébként nem olcsó gép beszerzésében, hiszen a Magyar Falu Program keretében találtak forrást a megvásárlására. 

Dr. Molnár Krisztián, a kormánypárt választókerületi elnöke, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta, minden egyes fejlesztésnek a lakosság igényeit kell szolgálnia, és ehhez mindig meg kell találni a forrásokat, legyen az akár a Magyar Falu Program, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, vagy akár más hazai pályázati lehetőség. A most átadott aprítógép is egy ilyen, települési igényt szolgáló eszköz. 

Mint mondta, dr. Mészáros Lajos sorra kereste fel a választókerület településeit az elmúlt időszakban, hogy felmérje, milyen fejlesztési igényeik vannak, mi az, amire az itt élőknek szükségük van. Ezek alapján Adony tekintetében is már összeállt egy olyan részletes fejlesztési program, amely konkrét vállalásokat tartalmaz, és amelyekhez konkrét forrás­oldali vizsgálat is történik, hogy megvalósíthatók legyenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában