Borbála segíts!

Az első, amin részt vettem, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Karán a balekavatónk volt. Emlékszem, tele voltunk félelemmel, tartottunk a felsőévesek keménykedéseitől, amelyekből a balekoktatásokon már alaposan kivettük a részünket. „Gólyaként" a selmeci diákhagyományok megismerése mellett a „firmák" tiszteletét tanultuk. Akkor rosszul esett, később visszasírtuk azokat az időket. Jó pár évre rá volt szerencsém olyan szakesten is részt venni, ahol a soproni egyetem egykori diákjai, a „nagy öregek" latin nyelven szócsatáztak, megcsillantották előttünk szónoki képességüket, humán műveltségüket.

Az elmúlt évek szakestélyeit mind több szomorúság lengi körül. Próbálunk élni a „komoly pohár" adta kritika hangjával, örülni a „vidám pohárnak", mindent bevetünk a jókedv előcsalogatására, a bennünk feszülő gőz kiengedésére. Mégis, az utóbbi idők legtöbb bánattal vegyített szakestélyét rendezte az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Dunaújvárosi szervezete a Dunaújvárosi Főiskolán működő Diákegylettel közösen, november 29-én, a bányászok és kohászok védőszentje, Szent Borbála tiszteletére. Az örökös veszélyben élő bányászok egykoron a tragikus sorsú nőt választották védelmezőjüknek, mielőtt leszálltak a Föld mélyébe. A kohászat elterjedésével a kohászok is hozzá fohászkodtak, hívták végszükségben.

A dunaújvárosi vaskohászok tizenkilencedik Borbála szakestélyén együtt „vigadtak" a vasmű nyugdíjas felsővezetői, az évek óta folyó vezetőcserék elszenvedői, az elbocsátó szép üzenetet frissen kézhez kapott szakemberei, és azok a fiatalok, akik előtt a jövő. Hogy milyen jövő, abba talán Szent Borbálának is lesz némi beleszólása...