Vizilabda

2012.09.12. 09:09

Négy dunaújvárosi játékos is tagja a válogatottnak

Cseljabinszk - Két győztes mérkőzéssel kezdte szereplését az U19-és női vízilabda Európa-bajnokságon a négy dunaújvárosi játékossal felálló magyar válogatott.

Gallai Péter

Az oroszországi kontinenstornán Ziegler Diána, Horváth Brigitta, Gurisatti Gréta és Polák Zsófia képviseli a DF-Mex Motors színeit, a válogatottat pedig Oltyán Gyulával az újvárosi mester, Mihók Attila irányítja szövetségi kapitányként. A csapat a felkészülés javarészét Dunaújvárosban végezte, a végleges csapatban egy londoni olimpikon, Antal Dóra is szerepet kapott.

Mint a rajt előtt Mihók mester fogalmazott, majd csak a kontinenstornán derül ki, a mindenki által becsületesen elvégzett, kőkemény felkészülés mire lesz elég. Ugyanis a válogatott javarészét a korosztálynál ifjabb játékosok alkotják - két 1993-as születésű van csak a csapatban, a többiek 94-esek, 95-ösök, vagy még annál is fiatalabbak -, akiknek az Európa-bajnokság a decemberi vb-főpróba is egyben.

Nos, a lányok remek rajtot vettek a csoportban, ahol rajtunk kívül a spanyol, a holland, a német és a francia csapat szerepel még. Vasárnap a válogatott hozta a kötelezőt a németek ellen (16-4), majd hétfőn a három olimpiai ezüstérmessel felálló spanyolokat is legyőzte (10-6) a csoport rangadóján.

Mivel a mi águnkon csak öt együttes van, ezért kedden szabadnapos volt a gárda, aminek Mihók Attila kifejezetten örült, na meg persze a két diadalnak is. A következő ellenfél szerdán Hollandia lesz, s amennyiben folytatódik a Mihók-tanítványok sikersorozata, akkor a magyar válogatott csoportelsőként egyből kvalfikálja magát a legjobb négy közé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!