Vizilabda

2015.02.26. 20:33

Szombaton a BVSC-t fogadják a vízilabdás lányok

Dunaújváros – A válogatott szereplése miatt két hét szünet volt a női vízilabda bajnokságban, ami szombaton folytatódik a Dunaújvárosi Főiskola együttese számára, Mihók Attila gárdája 17 órakor a BVSC-t fogadja a felsőházban.

Gallai Péter

A pauza alatt a lányok az edzések mellett a szintén Dunaújvárosban edzőtáborozó korosztályos válogatott ellen is játszottak. S szintén ebben az időszakban tartották meg a második „klubnapot", amellyel a szakosztály munkáját, életét szeretnék minél jobban megismertetni és bemutatni a nagyközönségnek. Az előadások mellett ezúttal a bolondozás sem maradt el, hiszen a farsang jegyében jelmezes bált is tartottak, a felnőtt csapat tagja és egyben utánpótlás edző, Brávik Fruzsina például Hupikék Törpikének öltözött, illetve színeződött, de a gyerekek is sok ötletes maskarában vonultak fel. Díjazták február hónap legjobbjait, az úszásoktatásban résztvevők közül Ács Róbert és Grőb Léna, a vízilabdázó gyerekek közül pedig Vaszari Virág és Varró Bence vehette át jutalmát Miskovicz Zsuzsannától, illetve Mihók Attilától, s szintén utóbbi nyújtotta át a hónap szülője kitüntető címet Czere Attilánnak.

A hónap legjobbjait is díjazták, Varró Bence a női felnőtt csapat vezetőedzőjétől, Mihók Attilától vehette át az elismerést. Fotó: Ady Géza

Ami pedig a felnőtt együttest illeti: a kedden Kecskeméten sikerrel (13-12) megvívott oroszok elleni Világliga selejtező után három dunaújvárosi kerettag, Kasó Orsolya, Menczinger Kata és Gurisatti Gréta térhetett haza sikerélménnyel a válogatottból, ami reméljük jó hatással lesz rájuk és csapattársaikra a bajnoki folytatást illetően. Ugyanis most ismét erőltetett menet, azaz két és fél hét alatt öt meccs vár a gárdára a felsőházi középszakasz második körében.

A dunaújvárosiak az első etapot pont a BSVC legyőzével (13-10) kezdték idegenben, majd a Szeged és az Eger sem okozott gondott. Az első vereséget Szentesen könyvelhették el, s az utolsó meccsen, február 14-én hatalmas csatában, egy góllal maradtak alul az Újpesttel szemben. Ahhoz, hogy a csapat az első két hely valamelyikén végezzen, ami automatikus elődöntős helyet jelent, holnap mindenképpen nyerni kell a vasutasok ellen.

A vendégeknél továbbra sem játszhat a franciák elleni válogatott meccsen megsérült Kisteleki Dóra, ami hatalmas érvágást jelent a fővárosiaknak. Bár, mint Mihók Attila megjegyezte, övéit mintha ez a tény zavarta volna meg a találkozó elején.

Az újításoknak megfelelően érdemes lesz korábban kilátogatni az uszodába, hiszen fél öttől megnyitja kapuit a játszóház, és élőben zenél majd a Big Band formáció.

A felsőház állása öt forduló után: 1. Újpest 15 pont, 2. Szentes 12 pont, 3. Dunaújvárosi Főiskola 9 pont, 4. BVSC 6 pont, 5. Eger 3, 6. Szeged 0.

Új előkészítő csoportot indít a klub

A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület március 3-tól új, vízilabda előkészítő csoportot indít a labdázni vágyó, 2006-2007-ben született fiú és lány gyermekek számára.Az előkészítő csoport féléves turnusokban működik, becsatlakozni folyamatosan lehet, az úszástudás nem előfeltétel.A jelentkezéseket Oláh Gerda oktatónál lehet regisztrálni a 70/670-0616-os telefonszámon. A turnus díja 6.500 forint, amely tartalmazza az uszodai bérlet árát is. A foglalkozásokat minden kedden és csütörtökön, délután 17.30 és 18.30 óra között tartják majd az uszodában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!