Dunaferr – Liberty

2021.07.24. 07:00

Vasmű: beárazott veszteségek?

A Győri Ítélőtábla július 8-ai végzése azzal, hogy nem szabályszerűnek mondta ki – az egyébként a törvényes működés helyreállítása érdekében – az illetékes cégbíróság által május 6-ra összehívott Dunaferr-közgyűlést, újabb ­hetekkel vagy hónapokkal hosszabbította meg az acél­ipari cég törvénytelen működését, gazdasági vergődését. Így a 2019-ben – a nem konszolidált mérlegbeszámoló szerint – 54 milliárd forint veszteséget összehozó cégnek továbbra sincs döntéshozó testülete, cégjegyzésre jogosult képviselője.

Várkonyi Zsolt

Mindez azt jelenti, hogy a cég saját tőkéje így mínusz 19 milliárd forintba fordult át, amelyet két éven belül rendeznie kell, és ahogy számoljuk, a cég jelenlegi helyzetében erre nem sok esély mutatkozik. A 2020-as adatokat – köztük a szén-dioxid-kvóta-kötelezettségeket és szállítói tartozásokat – már meg sem merjük említeni, nehogy hitelrontással vádoljanak bennünket. Nem kérdés, hogy a Dunaferr­nek segítségre van és lesz is szüksége, ismerve a háttérben (meg)húzódó folyamatokat.

Emlékeztetőül: Magyarország Kormánya – figyelembe véve az EU-s előírásokat és az Oroszországgal szembeni uniós embargós intézkedéseket – többször próbált tulajdonrész-vásárlással segíteni, de ez a menedzsmentnek nem kellett, amellyel együtt kampányolt ez ellen Dunaújváros jobbikos vezetése is. A jelenlegi polgármester, Pintér Tamás 2013-ban még maga is az állami tulajdonlás mellett kardoskodott, majd elfoglalva a polgármesteri széket „valamilyen más okból” már ennek épp ellenkezőjéért foglalt állást.

Az elmúlt időszak „eredményei” alapján jól látható, amint azt korábbi cikkünkben részletesen is kifejtettük, hogy a Dunaferr jelenlegi semmilyen képviselettel sem rendelkező menedzsmentje képtelen a cég felelősségteljes, észszerű vezetésére, irányítására. Képtelen az egy éve dübörgő acélpiac lehetőségeinek kihasználására. Ez pedig nemcsak a cégnek, hanem környezetének, partnereinek, az itt élő családoknak és a városnak sem jó.

No, de térjünk vissza a Győri Ítélőtábla döntéséhez, és nézzük meg annak előzményeit és következményeit!

Mi is történt eddig az ügyben?

A Győri Ítélőtábla legutóbbi, július 8-i határozata szerint a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága által március 23-án – a törvényes működés helyreállítása érdekében – május 6-ra összehívott Dunaferr-közgyűlés nem volt szabályszerű, mert annak megtartásakor fellebbezés volt folyamatban a Dunaferr által a Székesfehérvári Törvényszék cégbírósági végzése ellen.

Mivel ez a március 23-án indult törvényességi felügyeleti eljárás – a menedzsment eddigi tevékenységének tükrében – a jelenlegi vezetésnek nem érdeke, ezért ezt a közgyűlés összehívására vonatkozó végzést az ISD Dunaferr Zrt. nevében dr. Nagy Péter ügyvéd akkor, szinte azonnal megtámadta, megfellebbezte.

Ha teljes kapacitás-kihasználtsággal és nem bérmunka-konstrukcióban termelne a Dunaferr, több iparűzési adót fizetne Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/archív

Május 5-én a Győri Ítélőtábla elutasította dr. Nagy Péter egy korábbi cégbejegyzési kérelmét a volt orosz igazgatósági tagok újra bejegyzésére vonatkozóan, és indoklásában egyértelműen rögzítette, hogy mivel a Dunaferrnek nincs olyan tisztségviselője, aki eljárhat a cég nevében, így cégképviseleti ügyekben annak ügyvédjének sem tud olyan meghatalmazást adni, amely alapján az eljárhatna.

Az iparűzési adó, az adóerő-képesség, a város, meg a Dunaferr...

Az iparűzési adó számításánál először az adóalapot kell meghatározni: azaz a nettó árbevételből le kell vonni az anyagköltségeket, az alvállalkozói teljesítéseket, a közvetített szolgáltatásokat, az eladott áruk beszerzési értékét (ELABÉ) és a kutatások, kísérleti fejlesztések közvetlen költségét. Ezután ezt az összeget kell az önkormányzat által meghatározott százalékkal (ez Dunaújváros esetében 2 százalék – a szerk.) megszorozni, hogy megkapjuk a fizetendő helyi iparűzési adót.

Sokszor tűzte zászlajára Dunaújváros MJV önkormányzata azt, hogy Magyarország Kormánya milyen sok iparűzési adót vett el a várostól. Nos, ne felejtsük azt el, hogy a világjárvány alatt a kormány országosan a kis- és középvállalkozásokat segítette közvetlenül a megfizetendő iparűzési adó felezésével, amit a 25 ezer alatti lélekszámú településeknél kompenzált is az érintett önkormányzatoknak. Aztán ebbe a sorba tartozik az iparűzési adó alapján fizetendő ún. szolidaritási hozzájárulás is, ami helyi honatyáink szerint országosan a legmagasabb. Világgá is kiáltják ezt, hogy micsoda megkülönböztetés ez, és csak azért van ez így, mert Dunaújváros ellenzéki város. Ez a megközelítés sem több, mint szándékos csúsztatás. Ugyanis a szolidaritási hozzájárulás mértéke az egy lakosra jutó iparűzési adóerő-képességétől, annak nagyságától függ, ami ugye Dunaújvárosban talán épp a Dunaferr miatt ilyen magas.

És itt a kör be is zárult. Tudjuk, hogy a tárgyévi iparűzési adóelőleg alapja a két évvel korábbi lezárt üzleti év teljesítménye, aminek valós értéke a tárgyév szeptember 30-án válik véglegessé a tárgyévet megelőző év végleges adatainak ismeretében. Láthattuk a Dunaferr 2019-es nem konszolidált adataiból, hogy már abban az évben jelentősen alacsonyabb volt az árbevétele a cégnek, mint 2018-ban. A 2020-as és a 2021-es esztendőkben pedig a Dunaferr kapacitása 25-50 százalékán termelt, termel mai is, és nem tudta, tudja kihasználni az acélpiaci árak 2-2,5 szeresére növekedett szárnyalását. A Dunaferr bérmunka-konstrukciója, jelesül, hogy a bérmunkáztató cég hozza az alapanyagot és az is adja el, miután a Dunaferr kihengerelte azt, nemcsak az adóalapot csökkenti, hanem a hasznot is más cégnek „engedi” át.

Összegezzük tehát: egyrészt az alacsony kapacitás-kihasználtság, másrészt a bérmunka-konstrukció miatt jelentősen alacsonyabb árbevétel – még az emelkedő árak ellenére is – jóval alacsonyabb adóalapot generál. Ha eljátszunk azzal a nem ördögtől való gondolattal, hogy a Dunaferr – főleg, hogy acélhiány van világszerte – tejes kapacitással és nem bérmunka-konstrukcióban termelne, még a magasabb szén-dioxid-kvóta-kötelezettség figyelembevételével is „csúcs iparűzési adót” fizethetne a városnak. E helyett azonban több milliárdos iparűzési adóbevétel-kiesésről beszélhetünk. Azzal kellene tehát foglalkozni Dunaújváros MJV vezetésének, hogy ez realizálódjon a Dunaferr részéről, és akkor nem kellene újabb hitelt felvennie a városnak!

Május 6-án a Dunaferr menedzsmentje kétségbeesett, szánalmas, fizikai ellehetetlenítési (értsd: birtokvédelem, távol tartási végzés a Dunaferr Zrt. épületeitől) próbálkozásai ellenére a közgyűlés megtartásra került a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága által előírt helyszínen, a Dunaferr területét képező parkolóban. Ezen a közgyűlésen megszülettek a szükséges határozatok, amelyek beadásra kerültek a cégbírósághoz.

Két nappal ezután a közgyűlés után, 2021. május 8-án az ítélőtábla a dr. Nagy Péter ügyvéd által előterjesztett fellebbezés alapján – miközben néhány nappal előtte – május 5-én – hozott jogerős végzésében még azt írta, hogy dr. Nagy Péter ügyvédnek nincsen semmilyen képviseleti jogosultsága az ISD Dunaferr Zrt. cégügyei tekintetében – újabb végzést hozott, amelyet csupán a változás-bejegyzési kérelem előterjesztését követően kézbesítettek. A végzésben a Győri Ítélőtábla a következőket írja: „A cégbíróság a végzése meghozatalakor (mármint a közgyűlés összehívására vonatkozóan – a szerk.) megsértette az elsőfokú eljárás lényeges szabályait, amely miatt az elsőfokú eljárás részbeni megismétlése szükséges.”

Ellentmondó határozatok?

Az Győri Ítélőtábla így a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága által 2021. május 6-ra összehívott közgyűlésre a közgyűlés napja után, tehát utólag jutott arra a következtetésre, hogy a közgyűlést nem lehet megtartani, és az illetékes cégbíróság hozzon újabb végzést.

A 24.hu akkor ezzel a végzéssel kapcsolatban megkérdezte egyenesen a Győri Ítélőtáblát, hogy így most érvényes-e a közgyűlés. Az ítélőtábla válaszából az derült ki, hogy a végzéstől függetlenül vizsgálhatja a cégbíróság a közgyűlés érvényességet, és befogadhatja a változás-bejegyzési kérelmeket, és dönthet azokról. Ez történt.

És ezek után érkezett meg a legutóbbi, július 8-ai végzés ugyanettől a Győri Ítélőtáblától, amely arról szól, hogy a közgyűlés megtartása érvénytelen volt, mert a közgyűlés összehívásáról hozott cégbírósági határozat (a fellebbezés elbírálása miatt – a szerk.) a közgyűlés időpontjában még nem volt jogerős.

Egyszer volt, hol nem volt

Elszomorító történet ez arról, hogy egy cég és egy város élete hogyan múlhat folyamatos jogi csűr-csavarokon, a Győri Ítélőtábla egymásnak ellentmondó végzésein, amely szerint dr. Nagy Péter ügyvéd hol képviselhet, hol nem, mint a mesében, egyszer volt, hol nem volt, hol nem van. A történet jól mutatja, hogy közel fél éve nem sikerül a törvényes állapotokat visszaállítani, mert a cégbíróság, amelynek ez az alapvető kötelessége, nem körültekintően hozta meg a helyreállításhoz szükséges közgyűlési határozatot, majd ezt sikerült az arra érdekelteknek (lásd képviselet nélküli menedzsment) úgy megtámadniuk, hogy az ennek kapcsán szükséges jogi lépések minél hosszabb ideig tegyék lehetetlenné a törvényes működés helyreállítását.

Mindamellett roppant módon elgondolkodtató az ítélőtábla legutóbbi végzése kapcsán, hogy vajon nincs-e alapvető ellentmondásban a saját, május 8-ai végzésük lényegével. Miszerint a Dunaferr Zrt.-nek jelenleg nincs olyan tisztségviselője, aki eljárhat a nevében, így a cég az ügyvédjének sem tudott olyan meghatalmazást adni, hogy céges ügyekben eljárjon. Ezért felmerül a kérdés, hogy vajon milyen alapon tudott akkor mégis dr. Nagy Péter fellebbezni a cégbíróság szerinte nem megalapozott közgyűlési határozata ellen? Ha ehhez nem volt joga, akkor elvileg nincs fellebbezés, és már rég jogerős a közgyűlési határozat, és nem lenne most miről írnunk...

Egyelőre nem így lett. Egyszer azonban elfogynak a trükkös lehetőségek. Talán el is fogytak. Mindenesetre a hitelezői érdekek felügyelete miatt a Dunaferrhez érkezett ideiglenes vagyonfelügyelő vélhetően elvégezte a dolgát és beárazta az „adósságokat.” Jelen helyzetben mindannyiunk érdeke, hogy a cég fennmaradjon, kapacitása kihasználásával transzparens módon, eredményesen működjön, megegyezve hitelezőivel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!