Határidőre befejeződött az úthálózat felújítása

2019.10.21. 17:30

Új utakon a helybéli társaság

A Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. fővállalkozói megbízásából a Grabarics cégcsoporthoz tartozó Grabarics Út és Közmű Kft. alvállalkozásával a Dózsa György úton közel egy kilométer hosszan újult meg a burkolat, továbbá járdák és kerékpárutak felújítását is magában foglalta a beruházás.

duol.hu

A világ egyik legnagyobb futballhagyományával rendelkező ország csapatát, a kétszeres világbajnok Uruguayt látja vendégül november 15-én a magyar labdarúgó-válogatott az új Puskás Arénában, a 2020-as labdarúgó Eb egyik helyszínén.

Nagy beruházás fejeződött be a fővárosban

A Puskás Aréna környékén lévő utak és járdák a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. fővállalkozásában, a Grabarics Út és Közmű Kft. alvállalkozásával újultak meg, tudtuk meg Grabarics Sándor ügyvezető igazgatótól. A munkálatok augusztus 3-án kezdődtek, és azóta be is fejeződtek.

A szakaszon 12 ezer négyzetméternyi ­kopórétegcsere történt 4 centiméter vastagságban. A burkolat-felújítás egy, közel egy kilométeres szakaszt foglalt magában a Dózsa György úton, a Kerepesi úti csomóponttól a Thököly úti csomópontig.

Mire megjelent ez a cikk, addigra a szakemberek már befejezték a munkálatokat Fotók: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

A beruházás részeként megépült 2200 négyzetméternyi járda is a Dózsa György úton, amely a stadionhoz kapcsolódó jegyárusító pénztárak és a beléptető kapuk közötti szakaszt foglalja magában, itt közel 400 méteres szakasz kapott öntött aszfalt burkolatot. A Stefánia úton a jegypénztárak és beléptetőkapuk közötti 200 méteres szakaszon járda- és kerékpárút-felújítást végez a kivitelező.

Megtörtént a gyalogosszigetek kialakítása, a végleges forgalomtechnikai elemek elhelyezése, a burkolati jelek festése, valamint járdaaszfaltozás. Ezenkívül létesült továbbá egy új, akadálymentesített, taktilis burkolattal ellátott gyalogos-átkelőhely, amit a látáskorlátozottak is használhatnak.

(forrás: magyarepitok.hu)

A Puskás Aréna mellett dolgozott a Grabarics Út- és Közmű Kft.

A biztonságért

A Grabarics Építőipari Kft. stratégiai szempontból olyan meghatározó döntéseket hozott 2018-ban, amelyek hosszú távon is biztosítani fogják versenyképességük fenntartását. Az átszervezés során megalakult a Grabarics Út és Közmű Kft., amelynek létrehozásával az út- és közműépítési feladatok szakmailag a legjobb kezekbe kerültek. Az átszervezés a Grabarics piaci pozíciójának biztosítását és további erősödését is jelenti. A 100 százalékban magyar tulajdonú cég elsősorban utak, parkolók, járdák és egyéb közlekedési létesítmények komplett kivitelezésére szakosodott a kapcsolódó műtárgyakkal, közműcsatornákkal együtt.

A Grabarics Út és Közmű Kft. saját tulajdonú, modern gépparkkal és képzett, tapasztalt munkatársakkal rendelkezik, ezáltal a legkorszerűbb minőségi követelményeket is tudja teljesíteni. A feladatok elvégzését a vállalat szakképzett saját létszám mellett megbízható, teljesítőképes alvállalkozók bevonásával végzi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!