Elkezdték a fiatal ezüst hársak telepítését

2020.04.06. 07:00

Új facsemeték a főúton

A Vasmű úti kivágott platánsor helyére elkezdték telepíteni az új facsemetéket. Az ültetés a város főútjának irodaház felőli végétől kezdődött meg a múlt héten.

Brousil Csaba

Fotó: Zsedrovits Eniko

Mint ismeretes, a Vasmű úton lévő platánfákat egy bizonyos szakértői véleményre támaszkodva a balesetveszély elkerülésére hivatkozva az önkormányzat kivágatta. Döntöttek arról is, hogy új fákat ültetnek a régiek helyére.

A témában még januárban tartott sajtótájékoztatón Mezei Zsolt alpolgármester kiemelte, hogy az új fák beszerzésénél fontos, hogy azok bírják a városi életformát, illeszkedjenek a városi klímájához, talajtűrőek és ellenállóak legyenek, és habitusukkal a Vasmű út képébe illeszkedjenek, és legyen belőlük 61 darab előnevelt példány. Két fafajtát jelöltek meg: az egyik a „Sisi” ezüst hárs, a másik az oszlopos gyertyán volt. A városlakók szavazhattak, végül a Sisi nyert. Akkor azt ígérték, hogy eltávolítják a régi platánok csonkjait a földből, és már kezdődhet is a telepítés. Ebbe csúszott némi hiba.

A városlakók döntöttek az ültetendő fák fajtájáról

Március elején írtunk arról, hogy a csonkok kiszedésének üteme megtorpant, jó ideig állt a munka. Ekkor megkérdeztük Medgyesi Miklóst, az önkormányzat sajtószóvivőjét, hogy mi történt. A szóvivő a közművek kusza elhelyezkedését és a pontos, friss, hiteles közműtérkép hiányát adta meg a munka leállásának okaiként. Azt is elmondta, hogy a telepítés korábban beígért március végi határidejét igyekeznek tartani. A koronavírus-járvány elleni intézkedések között szerepelt a márciusi rendes közgyűlés lemondása is, de a képviselő-testület tartott egy rendkívüli ülést, amelyen a többi között döntöttek a Vasmű út szóban forgó, páratlan oldalán, a kivágott platánok helyére kerülő „zöldfelületi elemekről”. Ennek értelmében az új fák telepítéséig terjedő időben megteremtik a megfelelő zöldfelületet a lakosság számára ezen a helyen. A rendkívüli közgyűlés után pár nappal pedig elkezdték elültetni az új facsemetéket azokra a helyekre, ahonnan a régi platánok csonkjait már ki tudták venni.

Ezek a fák még jó ideig nem adnak hűsítő árnyékot a Vasmű úton Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A telepítés a Vasmű út irodaház felőli végétől indult. Vannak még csonkok a földben, azokat még ki kell szedni úgy, hogy a közművezetékek egyike se sérüljön. Majd oda is el kell ültetni az új facsemetéket. De közben itt van az új rendelet, hogy amíg ez teljesen el nem készül, addig is gründolnak majd némi zöldfelületet ide. Ez arra enged következtetni, hogy a fatelepítés időben elhúzódhat, hogy nem lesz olyan sima ez a munka, mint azt korábban gondolták. Húsz év múlva azonban, amikor ezek a fák már nagyok lesznek, nem lehet majd látni a különbséget, hogy ültetésük között akár fél, egy év is eltelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!