BESZÉDES JÓZSEF VÍZITÚRA SPORTKLUB

2019.08.04. 11:30

Tűz pusztított, immár összefogás épít a parton

Épül, szépül a Beszédes József Vízitúra Sportklub új csónakháza. Az előző épület tavaly vált tűz martalékává, ám a város összefogott.

Hanol Erzsébet/TEOL

Minden odaveszett a tavaly januári tűzben. Ahogy arról annak idején beszámoltunk, a Beszédes József Vízitúra Sportklub csónakháza, és vele minden berendezési tárgy, illetve az egyesület felszerelése, hajók, evezők, mentőmellények váltak a lángok martalékává. Linka Jánosné elnök már akkor úgy nyilatkozott, hogy szeretnék, ha a csónakház újjáépülne.

Most, amikor ismét szépülő létesítményben beszélgettünk, felidézte, hogy a Duna-parti épületet még a negyvenes években cserkészek, kereskedők és iparosok húzták fel társadalmi munkában. Az 1956-os jeges ár ugyan elvitte, de a dunaföldváriak akkor is újjáépítették.

Fotó: L. Mészáros Irma/archív

Linka Jánosné azt mondta, a tűz nagyobb pusztítást végzett, mint az áradás, de most sem hagyhatták veszni az épületet, hiszen generációk kötődnek hozzá. Az idősebbek még emlékeznek rá, hogy a gyerekeiket vitték le oda, az utóbbi években pedig már az unokák élvezték a Vízicsibe táborokat és a vízitúrákat. Így aztán összefogott a város.

A kezdőlökést Szávolovics Gabriella adta meg. A dunaföldvári nóta- és dalénekes jótékonysági estet szervezett. A várudvarban országos hírű művészek adtak több órás műsort, amelynek félmillió forintos bevételét az egyesület számára ajánlották fel. Sok lakossági támogatás is érkezett, tárgyi adomány éppúgy, mint pénzbeni. Volt, aki egy kajakot és egy kenut vásárolt, hogy azt használhassa az egyesület is. Mások adományt gyűjtöttek, és a helyi vállalkozók is nagymértékben hozzájárultak az újjáépítéshez – Példaértékű az összefogás, köszönet illet mindenkit – hangsúlyozta Linka Jánosné.

Fotó: L. Mészáros Irma/archív

A vizsgálatok alapján elektromos meghibásodás okozhatta a tüzet, és a biztosító által kifizetett összeg a 21,5 millió forintos költségek közel felét fedezi. Az épület városi tulajdon, így a még szükséges összeget az önkormányzat tette hozzá. Az elnök háláját fejezte ki Szabó Imre főépítésznek, aki ingyen vállalta a tervezési munkát, valamint Berényi Zoltánnak, a kivitelező cég vezetőjének, amiért ilyen rövid idő alatt, minőségi és gondos kivitelezéssel végezte az építési munkát.

Túra már volt

A beruházást áprilisban kezdték, és az épületben ugyan még sok a munka, de a vízi túrázók pihenőhelyként már igénybe vehetik. A Vajai Zsuzsanna által vezetett Vízicsibe tábort idén még nem tudták megszervezni, túrát viszont már tartottak az elmúlt hétvégén, illetve most is lesz egy. – A cél, hogy ismét minél többen örömüket lelhessék a vízitúrákban, a táborokban és a Duna-parti közösségi rendezvényeken – tette hozzá az elnök. Mint mondta, az egyesületben negyven éve kezdték a természetjárást, a vízitúrázást. Az új generáció pedig lassan átveszi a feladatokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!