Baracsi mulatság

2020.10.15. 14:00

Szüreti vigasság, csupán felvonulással Baracson

Csikósok kíséretében hosszú kocsisor indult a faluvégről. Az idén a vírushelyzet miatt átalakultak a baracsi hagyományápolási szokások is.

Horváth László

Azonban ez cseppet sem vette kedvét a szervezőknek, jelen esetben a Baracsi Nagycsaládos Egyesületnek, amelynek tagjai ezúttal is a lehetőségekhez képest összehozták a szüreti felvonulást. Bál Baracson sem tartható a biztonság érdekében, de ettől még kiváló volt a program.

Vágtázó csikósokkal és tizenöt lovas fogattal vonultak végig a falurészeken Fotók: Horváth László/Dunaújvárosi Hírlap

Szombaton délelőtt csikósok kíséretében hosszú kocsisor indult a templomosi faluvégről, hogy az idei szüreti vigasság hírét vigyék településszerte. Ahogy a hagyomány megköveteli, népviseletbe öltözött emberekkel teltek meg a szépen feldíszített lovas kocsik. Rajtuk gyerek és felnőtt egyaránt helyet foglalt. Fogatos meghajtást kapott a Szamaras zenekar is, így végigmuzsikálhatták a baracsi alvég és felvég utcáit. Kanyarról kanyarra haladva, megállva egy-egy vendégfogadó helynél tánccal és a kisbíró beszédével köszöntötték a vidám forgatagra összesereglett sokaságot.

A baracsi fergeteges ezúttal sem maradt el a megállókban

A kisbíró szerepében Suplicz Mihályt kérdeztük, sikerül-e vigasságra buzdítani a helyieket?

- Óriási meglepetés számomra, hogy ennyien kíváncsiak ránk. Nem utolsósorban pedig nagyon megtisztelő az a szeretet, amivel fogadnak minket évről évre. 1997 óta folyamatosan járjuk Baracsot, és mindig boldog, vidám arcokkal találkozunk. Utcáról utcára járva kijönnek a kapuk elé az emberek, sok helyen étellel, itallal kínálják a felvonulókat. Természetesen mi sem maradunk adósok. Tánccal, énekkel viszonozzuk a kedves fogadtatást.

Suplicz Mihály a kisbíró szerepében hirdeti a vigasságot

Az egyik fő szervezőt a Baracs Táncegyüttes tagját is megkérdeztük, miként alakul az idei hagyományőrző szüreti program?

– Szomorúságunkra bált nem tarthatunk, viszont öröm a bánatban, hogy a felvonulást megszervezhettük. Próbáltunk egy utcabálban gondolkodni, de az sem jött össze. Az idén már huszonnegyedszerre sikerült a kocsik elé fogni a lovakat, és hangos vidámsággal nekiindulni a településrészeknek. Jövőre valószínűleg jubilálunk. Örülünk, hogy sokan fogadnak, és nagyon sok lovas, valamint kocsis eljött megint. Szinte minden fogat tele van. A menet tehát töretlen a helyi hagyományok szerint. Civilek, táncosok, nézők egyaránt remekül érzik magukat. A menet végállomásán pedig össztánccal, egy kis bulival zárjuk a programot.

Baracson tehát a vírusveszélyben is megtalálták a módját, hogy a biztonságot szem előtt tartva azért mégiscsak ápolhassák hagyományaikat.

Civilek, táncosok egyaránt remekül érezték magukat

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!