a járványügyi helyzet miatt

2020.11.17. 11:30

Rendkívüli szünet és digitális oktatás egy dunaújvárosi iskolában

A Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézménye arról adott ki tájékoztatást, hogy a járványügyi helyzet miatt november 17-26. között az első és második évfolyamon rendkívüli szünetet, míg a 3-8. évfolyamon tanulók részére digitális oktatást rendelt el az illetékes minisztérium.

Molnár Emese

A döntést Farkas Márta, az iskola igazgatónője kérvényezte. Mint mondta, egy hatodik osztályos diákjuk Covid-fertőzött lett, így az egész osztály és még néhány tanár érintett az ilyenkor szükséges óvintézkedésekben. Rajtuk kívül még négy alsós tanító is jelezte, hogy nem jól érzik magukat, és bár még nem tudható, hogy mi a bajuk, a betegség legkisebb jele miatt azonnal lépni kell. Vannak olyan kisdiákok, akiknek a szülei koronavírussal fertőzöttek, így ők is otthon vannak. – Látható, hogy folyamatosan gyűrűzik be a fertőzés. Úgy láttam, hogy jobb ennek a helyzetnek mielőbb véget vetni, most elmegyünk tíz napra, és reméljük ezzel a döntéssel kiírtjuk a vírust a közösségünkből- mondta Farkas Márta, aki szintén Covid-teszt elvégzését várja. Az első tanítási nap a rendkívüli szünet után november 27-én lesz.

vezető képünk archív

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!