Rendhagyó előszállási disznótor, amiből mindenki kivette a részét

Tudnivaló, hogy egy rendes falusi disznóvágáson ő kel elsőnek, mindenre komoly tervei vannak, ezért aznap már nincs helye a vitáknak. Olyanokat hív meg, akikben megbízik, mert ismeri a tudásukat és a munkához való hozzáállásukat. Jó szívvel, jókor és elégszer kínál. Farkas Imre polgármestert, mert az ő mintáját írtam körbe, az esemény záró szakaszában zavartuk.

– Ezt a programot már harmadik éve rendezzük meg, úgy látszik, növekvő sikerrel. Maximálisan meg vagyok elégedve, mivel minden, amit elterveztünk, pontosan megvalósult. Ez egy hosszú nap volt a számomra, mert háromnegyed négykor keltem és fél hatkor már itt voltam a kultúrházban. Mi azért jövünk össze, hogy jól érezzük magunkat, és hogy elfogyjon a pálinka. Azzal sincsen baj, mert ez a csapat tudja, hogy hol a határ. Láthatta, hogy aki eljött, örömmel tette a dolgát, bár lehet, hogy egy héten kétszer vagy háromszor is végigcsinálja ugyanezt. Természetesen a többiekkel együtt én is mindenféle munkába beállok, végül én zárom a házat – mondta lapunknak.

Nyugodtan, mint a disznóvágáskor!

Ezt is szokták mondani a túlfűtött hangulatú közös munkavégzéskor, egymás bosszantására. Az előszállási óvodai gasztro kommandósok, azaz Kovács Józsefné Erzsike, Horváthné Istvánné Zsuzsa, Szerencse Jánosné Eper Éva szerint nem volt semmi idegeskedés.

– Lehet, hogy meglepő, de ez nyugodt hely volt egész napon át. Talán leginkább azért, mert itt mindenki tudta a dolgát, és ezért zökkenőmentesen ment a munka. Mi a kora reggeli munkákból vettük ki a részünket. Sokan és örömmel várták, hogy elkészítsük a disznóvágásos reggelinket, a sült vért. Ehhez elég sok hagymát megdinsztelünk, paprikát, paradicsomot tettünk alá, mindent vékony szeletekre vágtuk. Sót, borsot, egyéb fűszereket raktunk bele, amire azt mondom, hogy „ahány ház, annyi szokás” az ízesítés kérdése is. Mi például erős paprikát is adtunk hozzá, és a vért a sütés előtt külön megfőztük, hogy még véletlenül se kerüljön egy nyers falatka a tányérra. Az itteni disznóvágás az otthonitól csak a mennyiségében különbözik, ugyanazokat a hagyományos dolgokat végezzük el, mint máskor. Mi sem veszekedtünk, hiszen ki-ki elmondja, hogy ő milyen feladatot vállal el, és azt a legjobb tudása szerint teljesíti is. A nap zárásaként a mosogatás után már aligha lesz nekünk erőnk a táncoláshoz. De ha mégis… akkor mi is beszállunk! – tudtuk meg tőlük.

Akinek hobbija is a disznóvágás

Farkas Balázs jó szóval és szorgos munkával is szívesen állt bele ebbe az embert próbáló feladatsorba. Amikor a töltelékek kerültek sorra (az három-négy emberes munkának bizonyult), beszélgetni is jutott ideje.

– A disznóvágás a kedvenc hobbim, ezt a „sportágat” űzöm a legszívesebben. Időben álltunk neki a dolgunknak, hatkor volt a pálinkás koccintás. Nem kell csodálkozni, hiszen ez színtiszta hagyományőrzés, ezért ez kötelező szertartás. A „fogópálinkát” az őseink is megitták. Egész nap jókedvünkben voltunk, de nem csak az italok, hanem a kedvünkre való közös munka és a baráti társaság miatt is. Amikor tehetem, részt veszek ezen az évente ismétlődő programon. A dolgom az egyik hízó szétszedése volt. Máshol szívesen csinálom, csak otthon ne kelljen! Hogy miért? Mivel ott nekem kell mindent eltakarítani. Ezért aztán minden elismerésem azoké, akik elvégzik a sok mosogatást, és végül a rendcsinálást – ismertette álláspontját.

Minden munkából kivette a részét

A helyi óvodából érkezett gasztro rohamcsapatot már megsüvegeltük. Az egyik minden hadszíntéren bevethető és egész nap megállíthatatlanul sürgő-forgó alakját, Györkiné Platt Andreát egy pillanatra mégiscsak szóra bírtuk: – Az óvoda csapatához tartozom, velük együtt alaposan beleálltunk az itteni munkába. A polgármester úrral együtt „betörtünk” a saját kultúrházunkba, szóval mi engedtük be a többieket. Fél hatkor! Kivittük a bográcsokat, felraktuk a vizeket, kávét főztünk és forralt bort, teát tettünk oda, aztán nekikezdtünk a reggelinek, hagymás sült vért és tojásrántottát adtunk a munkásainknak.

Úgy csinálták, mintha a saját bulijuk lett volna! – vetettük fel.

– Ezt csak így, szívvel-lélekkel lehet. Nagy munkában voltunk, veszekedni sem értünk rá, de este, egy-két pohárka után az is könnyebben megy! – tette hozzá széles jókedvében, és mint kiderült viccelődve. Estére, a vacsora utánra pedig kétféle rucikát is kellett hozniuk magunkkal, az egyik a pakolós-mosogatós, a másik a bálozós-táncolós elegáns öltözet.

Egyszerűen finomat

Takács Sándor, a Hagyományőrző Nyugdíjas Klub séfje gondoskodott a kiváló vacsora elkészítéséről. Nála a technikai hibák sem megengedettek, a hitvallása szerint az ördög és a siker, a konyhában is a részletekben lakik.

– Orjalevest főztem a mai vacsorára, amit gombócos töltött káposzta követett az asztalokon. Mindkettőhöz kiváló nyersanyagra van szükség, ami jelen esetben, amikor minden friss, garantáltan a rendelkezésemre állt. Azt hiszem nem kell mondanom, párja nincs az ilyenkor készített ételeknek. Egyszerű a levesreceptem. A friss hús, a szép, egészséges zöldségek, egész bors és a türelmes, négy-öt órás, pötyögős főzési technológia. Nyilván a habját én is leszedem – fogalmazott.

A legnagyobb csemege készítői

Kanik Istvánné Németh Szilvia, Molnár Zoltánné, Farkas Balázsné Anita készítette az ebébet. A disznóvágás egyik legnagyobb csemegéjének a friss pecsenye számít, ezért illik alaposan odafigyelni rá, de nem kell túlvariálni. Egy kis vizet, zsírt alá, sót és fokhagymát adni hozzá. Semmi mást nem javasoltak. Körülbelül két órát kell rászánni, de ne süssük és szárítsuk túl, mert úgy már nem az igazi! Ennél az sem baj, ha egy kicsit sós… – tették hozzá sokatmondó mosolygással.

A tettek embere

Horváth István igazi böllértermetű, kőkemény, erős férfiember. Negyvenhárom éves előszállási őstermelő. Keveset beszél, ő a tettek embere. A barátságos arcát csak este ismertük meg, amikor már letette a hivatalát, és átöltözve visszatért az esti vacsorára és az azt követő bálra. Ezen a napon egy sajátos rekordot is beállított.

– Sajnos még nem mindent tudok erről a szakmáról, de már eleget ahhoz, hogy bele merjek vágni, mert dicsérni szokták a munkámat. Ezúttal nekiálltunk malacszétszedési csúcsot fölállítani, valamivel tizenhárom perc után végeztem vele. Persze segítségem is volt hozzá, akik a leszelt darabokat letörölgették és a helyükre rakták. Általában így szokott ez menni, hogy a kezem alá dolgoznak, ezért nem csak az én érdemem, ha valahol nagyon gyors és jó munkát tudok végezni. A töltelékeket is én keverem, természetesen olyanra, ahogy a háziak megkívánják. Amikor nagy tételben dolgozunk, akkor előveszem a saját receptúrámat és aszerint készítjük. Nem viszek magammal jegyzetet, hiszen a fejemben van az egész. A hurka, kenőmájas és a sajt kóstolással készül. A húsok formálásában is a gazda kedvében járok, olyan és akkora lesz minden darabja, amilyet ő szeretne. Ez bizony egy nehéz fizikai munka. Nem vagyok torkos, nem várom a disznótoros ínyenc falatokat, hiszen pláne szezonban, annyit fogyasztok belőle, hogy már nem is kívánom azokat. Ezt még akkor is tartom, ha elmondhatjuk, minden családnál különböznek az ízesítési szokások.

Volt, hogy lábosostul repült kifelé

Takács Sándor a töltött káposztánál a nagyon nagy mennyiség miatt nem is állt neki becsavarni a gombócokat: – Az édes és savanyú káposzta keverékére egy-egy sor tölteléket és sok odavaló csülköt, valamint más szaftos húsokat felkockázva rakok. A káposzta főzésére is rá kell szánni a négy órát. Harmadik éve készítem ilyen nagy tételben, de eddig még soha sem „gyó­gyult oda”. Őszintén szólva, otthon már volt úgy, hogy csúnyán odaégett, de akkor repült is kifelé az egész lábasostul!