közösen a tűzoltókkal

2019.07.02. 17:30

Rendbe tették az ipari skanzen környezetét

Divat a szemétszedés. Talán kicsit bulváros ez a megállapítás, de hál’ istennek, akik ezeket az akciókat megszervezik, komolyan is gondolják. Persze jobb lenne, ha azzal is divatot teremtenénk, hogy nem dobjuk el azt, amit a gyűjtőkonténerekben vagy az utcai kukákban is elhelyezhetnénk.

Várkonyi Zsolt

Emlékszem még arra, hiszen ősszel lesz még csak harminc éve, hogy felavatták a Dunaferr Dunai Vasmű gyártörténeti szabadtéri kiállítását, ipari skanzenjét. Ennek érdekében – a krónika szerint – szükségessé vált a vasmű melletti véderdősáv egy részének úgynevezett parkerdővé alakítása, ami sétányok kialakítását, azok megvilágítását is előírta. A gyűjtemény anyagát ipartörténeti gépek, berendezések, ritkaságok alkotják, ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor a múlt idő használata sem lenne túlzás. Az idő vasfoga ugyanis megette ezeket a berendezéseket, amelyek sok esetben a „fémgyűjtők zsákmányává” váltak, maradandó károkat okozva ezekben a kortörténeti csodákban.

Az OMBKE dunaújvárosi szervezete az intézményi tűzoltóság segítségével ebben az évben is megtisztította a gyártörténeti gyűjtemény „darabjait” Fotók: Laczkó Izabella/DUnaújvárosi Hírlap

Ez utóbbi rendbetételére ugyan nem, de a környezet megújításában, gondozásában, a hulladék összegyűjtésében az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) dunaújvárosi szervezete vállalt szerepet, tagjai társadalmi munkában tették ezt. A múlt csütörtöki akció nem az első volt. Egy lelkes kis közösség már tavaly úgy gondolta, hogy a gyár főbejárata melletti terület műtárgyainak környezetét rendbe teszi. Az elburjánzott növényzettől megszabadították, a területet, a graffitivel befestett gépeket megtisztították.

A szorgos kezek munkája már látszik a berendezések környezetében

Ebben nagy segítségükre volt az intézményi tűzoltóság két szerkocsija is a hozzájuk tartozó személyzettel együtt.

Az idei akcióban az ­OMBKE-­s csapat tagjai sóderrel terítették le az ipari skanzen még meglévő berendezéseinek talapzatát, környezetét. A tűzoltók pedig (akiknek innen is nagy köszönet érte) – nagynyomású vízsugárral dolgozva – idén is részt vettek a gépek takarításában.

Az OMBKE vezetése és maroknyi csapata példásan helyt álltak e megmérettetésben is. A helyszínen én is meggyőződhettem erről, hiszen magam is részt vettem az akcióban. Mindenesetre tanulságos, mi mindent dobnak el embertársaink ebben a környezetben is.

Ám úgy gondolom, a tudatosság nem a szemétszedésnél kezdődik, hanem ott, hogy el sem dobjuk azt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!