2020.09.02. 17:30
Perkátai valós mese egy térről, azon szorgoskodó kamaszokról
Kicsit félő, hogy kétségbe vonják majd a szavahihetőségemet, pedig valóban igaz, amit papírra vetek. Kamasz fiatalok szabadidejükben újítják fel Perkátán a Győry-kastély helyiségeit, ráadásul olyan iparosmesterek irányítása alatt, akik maguk is puszta lelkesedésből dolgoznak, sőt, alapanyagokkal is beszállnak a megvalósításba, ugyanis csak feleannyi pénzük van, mint amiből kivitelezhető. Perkátai valós mese.
Fotó: LI
A „VELED az ifjúságért” Kulturális és Hagyományőrző Egyesület az ifjúságnak és az ifjúságért dolgozó civil egyesület. Horváth Dóra elnök elmondta, augusztus közepén elkezdődtek a munkálatok a Győry-kastélyban. Mégpedig „Az én váram, a mi könyvtárunk” című projekt munkálatai, amelynek keretében a József Attila Nagyközségi Könyvtár új helyén egy ifjúsági közösségi teret hoznak létre. A pályázatban perkátai fiatalok, tinédzserek, fiatal felnőttek vesznek részt, akiknek a munkáját perkátai szakemberek, Áldott Balázs (fűtés, vízvezeték), László Norbert (villanyszerelés), Lászlóné Szabó Edit (a könyvtár vezetője), Németh István (padlócsiszolás) és Rácz János (kőművesmunkák) segítik. A pályázat elsődleges célja – a közösségi tér létrehozása mellett – a tanulók pályaorientációja, valamint a közösségépítés és a könyvtár méltó helyen, környezetben való kialakítása.
Terepszemlénk idején éppen munkálkodott a villanyszerelési munkák mentora, László Norbert, aki még létrával „járni” is megtanította a fiatalokat. Hogy miért vállalta el önként, térítés nélkül? Először a neveltetésére hivatkozott, ahol tudunk, segítünk. Aztán csak rátért a nyomósabb okra, a mai világban meg kell becsülni mindent, a fiatalok részéről induló törekvést, ahol ők szeretnének valamit kialakítani. „Úgy vettem észre, hogy szinte mindenre hajlandóak a szó jó értelmében. Egy olyan közösség épült itt ki Dórinak köszönhetően, ami megérdemli a támogatást. Nem tagadom, van benne olyan célzat is, ha ezek közül a srácok közül valakivel meg tudom szerettetni a szakmát, amit tizenöt éve űzök, akkor a csapatunkhoz édesgetnénk. Lokálpatriótaként a családommal mi minden olyan törekvést támogatunk, ami a település fejlődését szolgálja.”
Horváth Dóra elmondta, egy teljes renoválást kell elképzelni, a plafontól a padlóig mindenhez hozzá kell nyúlni. Persze csak az épületen belül, hiszen műemléki védelem alatt áll a kastély egykori vendégszárnya. Korábban a katolikus karitász gyűjtőpontja volt a helyiség, ahol a közösségi tér készül (társasjátékokkal, pingpongasztallal, könyvekkel!), a volt polgárőr szolgálati lakás helyén pedig a könyvtár kap új otthont. A munka effektív úgy zajlik, hogy a mesterek a helyszínen megmutatják, mit, hogyan kell csinálni, majd a fiatalok elvégzik azt. Hivatalosan: nagy értékű pályaorientációs munka folyik, a fiatalok ki is próbálhatják mindjárt. Nem is kis munkát vállaltak, ugyanis már nagyon régen nem használták ezt a helyet, a vakolat helyenként leomlott, penészedett.
Már régóta szerettek volna Perkátán új helyet találni a könyvtárnak, pályáztak is intézményi és önkormányzati szinten többször is, de nem sikerült nyerniük. Ekkor állt elő az ötlettel Horváth Dóra – akiről azt mondják helyben, ha ő nem lenne, akkor nem lenne semmi program, csellengenének a fiatalok –, hogy vannak az Európai Szolidaritási Testület ifjúsági kategóriás pályázatai, amik bár alacsonyabb költségkerettel bírnak, de feltételként szabják, hogy a fiatalok maguk valósítsák meg a projekteket. A helyi önkéntes programokban kezdtek el mozgolódni, és életükben először adtak be ebben a pályázati rendszerben pályamunkát. Az elnök felidézte, hogy milyen kettős érzés volt, amikor görgették le a döntési listát, és rádöbbentek, hogy nyertek a Tempus Közalapítvány pályázatán, nem is keveset, két és fél millió forintot, és aztán rájöttek, hogy ennek körülbelül a duplájára lenne szükség, hogy meg is valósulhasson, amit elképzeltek. A megnyíló anyagi forrás legfeljebb az anyagköltségeket takarná be, még úgy is, hogy a Hankook Tire Magyarország Kft. pályázatán még nyertek 310 ezer forintot, amit a mozgássérültek mosdójának kialakítására szánnak.
De Dórát, és a keze alatt serdülő fiatalokat nem olyan fából faragták, akik csak úgy feladják az álmaikat. Megkeresték a környék vállalkozó mestereit, kőművest, villany- és vízvezeték-szerelőt, és rávették őket, hogy segítsenek. Bár rávenni sem nagyon kellett őket, segítettek örömmel. Az elnök elmondása szerint a mesteremberek mindegyike elmehetne pedagógusnak is, úgy irányítják az ifjakat. Gondolják csak el! Perkátán 15 fiatal – a legkisebb mindössze 11 éves! –, plusz az egyesület tagsága a nyári szünetben nem délig alszik, nem a strandon sütteti a hasát, nem online játszik egymással, pláne nem valamelyik szórakozóhelyen múlatja az időt, hanem falat bont, maltert kever, lyukat fúr, falat fest, hogy aztán legyen egy saját helyük, ahol összejöhetnek majd. Ja, a könyvtár új helyén! Higgyék el, igazat beszélek!
Azt említettem már, hogy az egyesület hagyományőrzéssel is foglalkozik? Meglepő, de ennek is van helye és jelentősége a megvalósításban. Mivel a lányok (zömében a Kankalin Néptánccsoport tagjai) fizikailag még nem nagyon tudnak részt venni a munkálatokban, talán majd a festésnél, bútorozásnál (ökokönyvtárra gondoltak, újrahasznosított bútorokkal), de mégsem szeretnének kimaradni belőle. Szabadidejükben inkább ott vannak ők is, és amit tudnak, besegítenek, keresik az ötleteket és a megvalósításokat. No és ugye, a hagyományok! Régen, amíg a férfiak dolgoztak, addig az asszonyok elkészítették az ebédet, hogy legyen erő folytatni a munkát. Ezek a lányok is hasonlóképpen járnak el, a bogrács alá tüzelnek, és fakanalat ragadnak. Ottjártunkkor éppen babgulyás rotyogott, de korábban paprikás krumpli gőzölgött a kondérban. És ezt a lányok önállóan készítették el!
Rádöbbentek, hogy nyertek, de a duplájára lenne szükség, hogy elkészülhessen
Lászlóné Szabó Edit foglalta össze úgy ezt az egészet, hogy a fiatalok örökbe fogadták ezt a teret. Ugyanis tényleg a magukénak érzik, és tényleg egy igazi közösségi tér lesz. Elképesztő, mire képesek a fiatalok, ha csak egy halovány kis lehetőséget is kapnak. Csípjenek meg, hogy nem álmodom! Vagyis ne! Ez még álomnak, mesének is szép lenne. De igaz.