2021.06.15. 20:00
„Óvónőnek lenni nem munka, hanem szép és a leghálásabb feladat volt”
Mint sokunknak, nekem is a legszebb emlékeim között vannak az óvodaiak. Köszönhetően a kisgyerekkor felhőtlen és gondtalan mivoltának és a szeretettel nevelő óvó néniknek is. Olyan megszállottan elhivatott óvónők, mint amilyenek az enyémek voltak, a mai napig léteznek, bár ketten a rácalmásiak közül a közelmúltban nyugdíjba mentek, és hamarosan már csak az unokáik élvezhetik a szeretetüket.
Fotó: LI
Rácalmás – Kevés olyan hivatás van, ahol annyiszor hallok a kisgyermekkortól jelenlévő szakmai elhívásról szóló történetet, mint az óvodapedagógusok esetében. Talán csak egy jutott eszembe nagy nehezen, a lelkészek szoktak ilyesmiről mesélni.
Rácalmáson is így történt velem a Manóvár Óvodában: mind a két – a munkában eltöltött évektől és az óvodától búcsúzó – óvó néni arról mesélt, hogy más lehetőség soha szóba sem került, amikor arról gondolkoztak, hogy „mi leszek, ha nagy leszek”.
A nyugdíjba készülő óvónők: Sarokné Molnár Anikó és Hajdúné Rátkai Éva a hetvenes évek demográfiai hullámát követően helyezkedtek el a nevelési intézményekben. Ahogy általában a kortárs kollégák, így ők is középfokú óvónőképzőből és a gimnáziumból, képesítés nélkül kerültek a pályára, ezután hamarosan megszerezték a főiskolai oklevelüket, szakvizsgáztak is.
Sarokné Molnár Anikó gyönyörűen csillogó kék szemének tekintete ma sem fáradt, hogy mindenre, mindenkire figyeljen.
– Köszönöm Schrick István polgármesternek, Schrick Istvánné előző és Pálinkás Tiborné jelenlegi intézményvezetőnek, hogy lehetővé tették számomra, hogy itt dolgozhassak. Köszönöm a támogatást és a segítséget minden munkatársamnak. Huszonhét évet töltöttem itt, előtte a dunaújvárosi huszonhatos óvodában dolgoztam. Visszagondolva a pályámra, sokat változtak a kicsik, régebben sokkal nyugodtabbak voltak, a digitalizáció jelentős változást hozott. A Maci csoportos gyerekek mindennap nagyon fognak hiányozni. Soha nem fogom elfelejteni a gyermeki, őszinte mondataikat, hogy „Anikó néni jó, hogy itt vagy, szeretlek.”
Hajdúné Rátkai Éva kedves mosolya beragyogja beszélgetésünk helyszínét az egész intézményvezetői irodát.
– Én 37 évet dolgoztam Dunaföldváron a József téri, vagy másik nevén a faházas óvodában. Rácalmásra jöttem férjhez, és már három éve itt dolgozom. Köszönöm, a sok gyönyörű évet a dunaföldváriaknak és ezt az utolsó hármat a rácalmási kollégáimnak, és a lehetőséget a település és az intézményvezetésének. Amikor Rácalmásra kerültem, akkor az óvodabővítéssel induló Bagoly csoport ovisaival kezdtünk. Sikerült végig kísérnem őket az ovis évek alatt, most ők is nagyrészt elballagtak. De már most nagyon hiányoznak. Mert mindent igyekeztem a gyerekekkel együtt csinálni, hogy partnernek érezhessék magukat. Pedig néhány napja született meg az unokám, és augusztusban a másik gyermekem megajándékoz majd még egy kisunokával. Ha ma kellene pályát választanom, most is csak óvónő szeretnék lenni. Szerintem ez a leghálásabb és legszebb hivatás.
– Egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Hiszen a két kolléganőm megérdemli a pihenést a nyugdíjazás után, ugyanakkor nagyszerű munkatársak voltak és remek szakemberek. Anikó minden rezdülését ismerjük az együtt eltöltött huszonhét év tapasztalatai alapján és a fél szavakból is értjük egymást. Évi szakmai tapasztalata, kreativitása és kedves személyisége, kirándulásai is nagyon fognak hiányozni majd. Nem lesz könnyű két ilyen nagyszerű óvónőt pótolni majd, még akkor sem, ha már vannak jelentkezőink – mondta el Pálinkás Tiborné, a Manóvár Óvoda intézményvezetője.
