Viszony az alkohollal

2019.11.02. 20:00

Önként vállalt szesztilalom az ősz utolsó hónapjában

A száraz novembert négy évvel ezelőtt indította el brit mintára a Kék Pont Alapítvány. Aki vállalja a kihívást, az ebben a hónapban egyáltalán nem fogyaszt alkoholt.

Tóth Alexandra

A kezdeményezés célja természetesen nem az, hogy az emberek teljesen absztinenssé válljanak, hanem az, hogy a mindössze egy hónapos, önként vállalt szesztilalom alatt megismerjék a saját, alkoholhoz fűződő viszonyukat.

A száraz november minden évben választ egy tematikát, amire első sorban koncentrál a program. Idén a fiatalok alkoholfogyasztása van fókuszban. Az egyetemisták esetében kifejezetten nehéz kérdéseket vet fel az ital. Egyrészről ez az az időszak, amikor szinte mindig van ok, de legalábbis ürügy az elhajlásra, és képmutatás lenne azt mondani, hogy „egy jó pohár vörös bor mellett órákig beszélgetünk a kandalló mellett.” Nem, itt bizony még bőven az alsó polcról választunk valami kommersz löttyöt, és nem a mértékletesség a fő szempont.

Mi lenne, ha egy hónapig egy pohár sört sem innánk? Fotó: Pixa

Bár az alkoholhoz fűződő viszonyunk szempontjából kritikus ez az időszak, azt nem lehet letagadni, hogy közösség­építő jellegge is óriási a korai huszas éveink bulizásainak. Kutatások mutatják meg, hogy a férfiaknál az alkoholfogyasztás csúcsa 20-25 éves kor köré rendeződik, utána az italozás utáni vágy – normál, nem függő személyek esetén – jelentősen csökken. Ami a hölgyeket érinti, ők később érik el ezt a tetőzést, 35-45 éves kor között poharazgatnak leginkább jelentősen.

Cél a fiatalok kulturált fogyasztásra való nevelése

A száraz november azok számára nem kihívás, akik csak bizonyos alkalmakkor fogyasztanak alkoholt, sokkal inkább teszi próbára az úgynevezett „alacsony kockázatú fogyasztókat”, tehát azokat, akik munka után megisznak egy-két pohár bort vagy doboz sört, de konkrétan nem a lerészegedés a céljuk, hanem az enyhe lazulás. Leginkább ők ismerik meg magukat a 30 napos józan időszak alatt. Lehet, hogy kiderül, hogy a függőség nem a napi szintű berúgásnál kezdődik.

Négyszázezer alkoholista országa

Magyarországon a KSH 2017-es adatai szerint majdnem 400 ezer alkoholista él. Az évi fogyasztás nálunk átlag 12,5 l/15 évesnél idősebb személy, ezzel elég erősen középmezőnyösek vagyunk Európában. Néhány évvel ezelőtt a halálesetek 6,7 százaléka volt az iváshoz köthető, ezzel világszinten a nem túl fényes 13. helyen állunk. Ha valamiben, ebben azért jobb lenne hátrébb végezni. Az alkohol remek feszültségoldó és eufóriát okoz – ezt elhallgatni nem lehet, noha mindig csak az egészségkárosító hatását hangsúlyozzák. Ugyanakkor érdemes megfontolni a száraz november kihívást: egy hónap alkohol nélkül, és javul az alvásminőség, a teljesítőképesség, szépül a bőr...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!