véget ért a versenyszezon a felnőtt tornászok számára

2019.11.03. 15:30

Olimpiai kvóta, bajnoki címek, teremfejlesztés – évet értékel a vezetőedző

Bár még csak november elején járunk, a Dunaferr SE tornaszakosztályának felnőtt versenyzői számára véget ért a 2019-es versenyszezon. Trenka János, vezetőedzővel beszélgettünk.

Morva Dávid

2019.10.31. Trenka János tornász edző Kovács Zsófia olimpikon felkészítő edzője Dunaújváros tornacsarnok Fotós: Zsedrovits Enikő ZsE Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

A 2019-es esztendő mind hazai, mind a nemzetközi versenyek tekintetében rengeteg lehetőséget biztostott a magyar tornászok számára, hogy megmutassák annak az embertelen mennyiségű munkának az eredményét, amelyet „beletesznek” szeretett sportágukba. Ez alól a Dunaferr SE versenyzői sem képeztek kivételt. A dunaújvárosi felnőtt tornászok rengeteg megmérettetésen vettek részt hol több, hol kevesebb sikerrel. A versenynaptárra pillantva jól látszik, hogy néhány világkupa viadalt leszámtva a 2019-es esztendő érdemi része – már ami a felnőtt tornászok viadalait illeti – lezárult. Ennek apropóján Trenka Jánossal, a helyi tornaszakosztály vezetőedzőjével beszélgettünk.

Trenka János a Dunaferr SE tornaszakosztályának vezetőedzője. Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Nemzetközi vizeken

A nagy nemzetközi megmérettetéseket tekintve kiemelten fontos és eseménydús volt a 2019-es esztendő. Már az első félévben, több világkupa, illetve World Challenge Cup viadalt rendeztek, ami azonban vitathatatlanul a legnívósabb eseménynek számított, az a lengyelországi Szczecin városában megtartott Európa-bajnokság volt, amely a szakember szerint felemásra sikerült.

Kovács Zsófia érdeményes évet zárt. Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap archív

- Kudarcok és sikerélmények felváltva követték egymást. Nagyon készültünk a kontinensviadalra, de Kovács Zsófi kisebb sérüléssel bajlódott. Ezért aztán, a szövetség elnöke dr. Magyar Zoltán, a szövetségi kapitány, Draskóczy Imre, illetve jómagam úgy döntöttünk, hogy jobb, ha Zsófi kihagyja az áprilisi Eb-t.

A szakember hozzátette bár sajnálta tornászát, utólag jó döntésnek, gondolja, hogy tanítványa távol maradt a viadaltól, hiszen az eredmények tükrében nem lett volna értelme kockáztatni Zsófi egészségét. Ez a döntés, mint később kiderült, helyesnek bizonyult. Az októberi stuttgart-i világbajnokságon Kovács Zsófia – Schermann Biankával egyetemben – olimpiai kvótát szerzett. – a két tornász közül, a Magyar Torna Szövetség tájékoztatása szerint a szervezet dönt majd, hogy ki képviseli hazánkat a jövő évi olimpián.

- Az, hogy Zsófi olimpiai kvótát szerzett az Dunaújvárosnak, a Dunaferr SE-nek, a magyar tornasportnak, valamint Magyarországnak is nagy dicsőség.

Az azonban kis hiányérzetet ébreszt, hogy a szerenkénti finálékban Zsófi nem került a legjobbak közé. Erre, az előzetes esélylatolgatások alapján gerendán valamint az összetett 24-es döntőre lehetett volna esélye. A világbajnokságon aztán talajon illetve pont gerendán volt olyan hiba, amely mindkét számításunkat keresztülhúzta. Utólag beszélgettünk róla Zsófival, és szerinte is másfél-két pont benne maradt a gyakorlataiban.

Hazai versenyeken

A nemzetközi viadalok mellett természetesen hazai versenyeken is megmérettették magukat a tornászok. A szuper csapatbajnokság mellett, szerbajnokságon, Országos Bajnokságon (OB) illetve a mesterfokú bajnokságon is rendre jól szerepeltek az egyesület tornászai.

Bár a március elején megrendezett szerbajnokságot kihagyta Kovács Zsófia, a nyár végi MATSZ-PROLAN Női Felnőtt Egyéni Országos Bajnokság összetett versenyében második helyen zárt. A szerenkénti finálékban pedig gerendán és felemáskorláton sem talált legyőzőre a Dunaferr SE kiválósága. Nemrégiben pedig a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett Mesterfokú Bajnokságon hozta a nyár végi eredményeket, azzal a különbséggel, hogy a gerenda elsőséget „kicserélte” talaj aranyéremre.

- Ősszel már korán elkezdtük a felkészülést a vb-re, ennek egyik állomása volt a Magyar bajnokság, ahol az egyéni összetettben második lett Zsófi, de két szeren is aranyérmet nyert. A másik nagy megmérettetés a második félévben a Mesterfokú volt. A csapattal másodikként végeztünk, nagyon szépen dolgoztak a lányok. Zsófi pedig három elsőséget is szerzett, úgy gondolom ez méltó lezárása volt az évnek.

Makovits Mirtill a 2019-es Junior Torna Világbajnokságon, edzőjével, Török Dániellel. Fotó: Török Attila

Épül-szépül a tornaterem

Nem lehet elmenni szó nélkül, amellett a nagy léptékű fejlesztés mellett amely a Dunaferr SE tornacsarnokát érintette, ehhez azonban vissza kell ugranunk az időben, egészen nyárig. 2019 júniusában Magyarország, azon belül is Győr városa sporttörténelmi tettet hajtott végre. A Rába-menti város adott otthont a tornatörténelem első junior torna világbajnokságának. Ennek zökkenőmentes, és minden igényt kielégítő lebonyolításához azonban nagymértékű fejlesztéseket kellett végrehajtani, többek között új szereket beszerezni. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a fent említett versenyen a dunaferres Makovits Mirtill a magyar női csapat legeredményesebb versenyzőjeként szerepelt a viadalon. Az egyesületnél folyó műhelymunka, elismeréseként a klub csaknem 25 millió forintos fejlesztést kapott a Magyar Torna Szövetségtől.

Új szereken könnyebben megy a munka Fotós: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap archív

- Az idei évben a honi szövetség egy két éves, alig használt versenytalajt biztosított számunkra, valamint egy vadonatúj gerendát és felemáskorlátot is, teljes alászőnyegezéssel. Ha összeget kellene mondanom akkor ez hozzávetőlegesen 25 millió forintos fejlesztés. Ennek amiatt volt nagy jelentősége, mert egy régi talajt is le tudtunk cserélni. Ezek a szerek mind FIG-licences eszközök. A MATSZ műhelytámogatásából illetve önerőből olyan további kiegészítőket szereztünk be, amelyek jó szolgálatot fognak tenni az egyesületnek, és biztos vagyok abban, hogy még tovább segítik a dunaújvárosi tornászok fejlődését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!