„Ez hát a mi családunk”

2019.10.14. 17:30

Négy generáció találkozója, amelyre külföldről is érkeznek

Több mint egy éve a régi nagy családi közösséget kívánta újra összehozni a Nagyvenyimen élő Vörös Mihályné, akinek hívó szavára immáron másodszor gyűlt össze négy generáció apraja-nagyja.

Szabó Szabolcs

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

„Szomorú, de éppen egy temetés után döntöttünk úgy, hogy ismét kellene rendezni egy igazán bensőséges nagy családi rendezvényt. Talán ma ez furcsán hangzik, de régen ezek mindennaposak voltak: lakodalmak, névnapok, születésnapok – összejöttünk, tudtunk egymásról, ha kellett segítettünk. Most más világ van, szétszéledtünk, közeli rokonok alig tudnak egymásról. Ezen akartam változtatni, és tavaly sikerül először megszervezni az első ilyen családi találkozót, amelyen közel hatvanan vettek részt. Megható volt – mondja Vörös Mihályné, aki segítőivel idén ismét összerántotta a családot.

– A legfontosabb a találkozás, a jó szó, az ismerkedés. Anyagilag nem terhel meg senkit, ha minden kis család hoz egy tálca süteményt, már készen is van egy kisebb lakodalom. Dédunokák, unokák, nagymamák, anyukák, apukák együtt ülnek az asztalnál, őszintén szólva ennél szebb látványt én nem is tudok elképzelni, remélem, még sok évünk telik majd így, együtt – fogalmazott Vörös Mihályné!

Az összetartozás jegyében – régi nagy családi események hangulatát idézte az immáron hagyományos szombati találkozó Fotó: ZsEedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Vörös Mihályné

„Mindenki nagynénijét” köszöntötték

Lapunknak a rokonok elismerték, az igazi motorja e találkozóknak Vörös Mihályné, aki egyszerre kiváló szervező és egyben remek érzékű diplomata is. Mint a családtagok fogalmaztak: egy ilyen közösségben az évek alatt természetesen néha előfordulnak súrlódások is. Ezeket „mindenki nagynénje” remekül kezeli, ráadásul hatalmas tekintélye van az idősebbek és a fiatalok előtt is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!