Napóleon császár, aki saját maga tette fejére a koronáját

A világtörténelem egyik legnagyobb alakját, Bonaparte Napóleont 1804. december 2-án koronázták Franciaország császárává. Napóleon 16 esztendőn át vezette országát, és ebből kilenc éven keresztül Európát is uralma alatt tartotta. Kivételes tehetségű katona, zseniális stratéga, de egyben magánéleti gondokkal küszködő ember volt.

Napóleon Bonaparte nagyon fiatalon lett tábornok

Napoleone di Buonaparte néven született 1769. augusztus 15-én a Korzika szigetén fekvő Ajaccio városában Carlo Buonaparte ügyvéd és képviselő, illetve Letizia Ramolino nyolc gyermeke közül másodikként. A korzikai Buonaparték toszkánai kisnemesi család leszármazottai voltak.

A kitűnő képességekkel megáldott Napóleon hamar haladt előre a katonai ranglétrán, írása viszont egyszerűen olvashatatlan volt, és ezen később sem változtatott. Nagyon fiatalon lett tábornok, majd sorra vívta meg győztes csatáit, neve rövidesen ismert lett szerte Európában és a legnagyobb hódítók és hadvezérek között tartották számon. Hatalmas volt népszerűsége a francia hadsereg körében. Ennek egyik oka magatartásának volt tudható, menetelések és csaták során folyamatosan katonái közt tartózkodott. Osztozott az egyszerű katonák sorsában, ugyanazt ette, amit ők, és ugyanúgy menetelt, mint azok. Anglia kivételével leigázta az összes akkori európai ország nagy részét.

Kudarcai is voltak, mint az egyiptomi hadművelet, vagy a Nelson admirális elleni tengeri ütközet, de még ezeket is sikerült saját javára fordítania. Első konzulként lényegében katonai diktatúrát hozott létre. Komoly hatalom össz­pontosult a kezében. Ő nevezte ki a minisztereket, a bírákat, a tábornokokat, a köztisztviselőket és az Államtanács tagjait. A belső stabilitás megteremtéséhez először le kellett zárnia a háborút, ezért békét kötött a környező nagyhatalmakkal.

A francia nép ezért 1802 augusztusában Napóleont örökös konzullá választotta. Rendelkezéseinek java része biztosította a modern Franciaország alapjait, így a prefektúrarendszer bevezetésével erősen központosította a közigazgatást, és megerősítette a rend­őrséget. Új törvénykezést vezetett be, miszerint minden polgár egyenlő. Az elsőszülöttséget, az öröklődő nemességet és az osztálykiváltságokat eltörölte, a polgári intézményeket függetlenítette az egyházi ellenőrzéstől, az egyén szabadságát, a szerződés szabadságát és a magántulajdon sérthetetlenségét tette meg alapelvnek.

Napóleon nem szerette a királyi címet, császár lett

A szenátus felajánlotta Bonaparte tábornoknak a császári címet és 1804. május 28-án kikiáltották a császárságot. A Notre Dame-ban került sor az akkor már 5 éve Franciaországot irányító Bonaparte Napóleon császárrá koronázására. Vele együtt megkoronázták Jozefina császárnét is. A fényes ünnepség előkészületei már hónapok óta folytak, és odafigyeltek szinte minden apró részletre.

Napóleon nem szerette a forradalmi polgárság által gyűlölt Bourbonokhoz köthető királyi címet, ezért úgy döntött, hogy Nagy Károly császárságát eleveníti fel, és ezzel kinyilvánítva uralmi igényét egész Európára. A koronázásra elkészítette a francia királyok régi, Nagy Károlyhoz köthető koronájának mását, mert az eredetit, a forradalom idején szándékosan elpusztították.

A népszavazás, az ő irányításával

1804 márciusában Napóleon ellen a royalisták (a királyságot támogatók) merényletet szerveztek, amit az akkor még az örökös és első konzul rangot viselő Bonaparte túlélt. A híres hadvezérhez kötődő emberek ez után azt határozták el, hogy egy stabilabb rendszert kell létrehozni, amelynek középpontjában maga Napóleon, majd később az utódai állnak. Ezért még az év novemberében országszerte népszavazást tartottak, természetesen Napóleon irányításával, így mintegy 7 millió francia polgár járulhatott az urnákhoz.

A népszavazáson feltett kérdés a következő volt: „Akarja-e, hogy Napóleon Bonapartét a császári méltóságba iktassák, akinek közvetlen utódjai Joseph és Louis Bonaparte és leszármazottaik legyenek?” A részvétel alacsony volt, a szavazók 47,2 százaléka jelent meg, de közülük 99,93 százalék igent mondott a feltett kérdésre.

A koronázásra a pápát is Párizsba rendelték

Ezután már minden akadály elhárult, hogy a „korzikait” császárrá koronázzák. A ceremónia 1804. december 2-án 11 órakor kezdődött, Napóleon fehér selyemruhában és karmazsinvörös tunikában szállt fel aranyozott hintójába. A császári pár öltözéke gyémántoktól és ékkövektől szikrázott. Az eseményre Párizsba rendelték VII. Piusz pápát is, aki abban reménykedett, hogy tettéért bizonyos engedményeket kap viszonzásul Napóleontól, aki már akkor gyakorlatilag egész Itália ura volt. A pápa végül semmit sem kapott, sőt, amikor a koronát a császár fejére szerette volna tenni, Bonaparte egyszerűen kivette a koronát a kezéből, és saját fejére helyezte.

Kár, hogy a 300 ezer halott nem lehetett jelen

Egy érdekes mese is kapcsolódik a koronázási történethez, nem biztos, hogy igaz, de mindenesetre találó. A császár a ceremónia után megkérdezte egyik öreg katonáját, aki a kezdetektől fogva szolgálta, hogy hogyan tetszett neki a koronázási ünnepség, mire az öreg baka ennyit válaszolt. „Nagyon tetszett, Felség. Kár, hogy nem lehetett jelen az a 300 ezer ember, aki az életét adta azért, hogy többé ne legyenek ilyen szertartások.”

Jacques-Louis David híres francia festő, a klasszicizmus vezéralakja megfestette a koronázási ünnepséget „Napóleon megkoronázása” címmel. Érdekes, hogy a művész azt a pillanatot örökítette meg, amikor Bonaparte Joséphine fejére helyezi a koronát, továbbá az is, hogy a képen látható az uralkodó édesanyja Letizia Ramolino is. Napóleon édesanyja pedig nem vett részt az eseményen, mert akkor éppen haragban volt a fiával, de a császár megparancsolta a festőnek, hogy a képen szerepeljen anyja is. A koronázási jeleneten gyakorlatilag a kor minden jelentős francia alakja feltűnik a politikusokon át szinte az összes francia hadvezérig.

A csúcson, majd jött a bukás

Napóleon császárként is folytatta hódításait, igaz a trafalgári ütközetben elszenvedett vereség következtében, Anglia meghódítása csak hiú ábránd maradt számára. 1805-ben Austerlitznél viszont legyőzte az egyesített osztrá–orosz sereget, Jénánál a poroszok szenvednek vereséget, majd négy év múlva lerohanta Spanyolországot és Portugáliát.

Napóleon Magyarországra is betört és a győri ütközetben könnyedén legyőzte a magyar seregeket, majd a kisebb kudarcok ellenére 1810-ben hatalma csúcsára jutott, szinte egész Európát meghódította. Fiú örököst szeretett volna, ezért elvált Joséphine-től és feleségül vette Mária Lujza osztrák főhercegnőt, I. Ferenc osztrák császár legidősebb leányát. 1811-ben aztán megszületett a trónörökös, Napoléon François Joseph Charles Bonaparte, akit azonnal Róma királyává nevezett ki.

Az oroszországi hadjárat, a borogyinói döntetlen csata ellenére, kudarcot hozott számára, a lipcsei, az úgynevezett népek csatájában pedig megsemmisítő vereséget szenvedett. A fontainebleau-i szerződés értelmében megtarthatta császári címét, de Elba szigetére száműzték, azonban onnan 1815-ben visszatért Franciaországba. Akkor kezdődött meg a 100 napos uralkodása, de Waterloonál döntő vereséget szenvedett a brit és porosz csapatoktól, így kénytelen volt lemondani, és az Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona szigetére ment száműzetésbe. Ott is halt meg 1821. május 5-én.

Felhasznált irodalom:

Tarle, Jevgenyij: Napóleon. Bp.: Gondolat, 1967.

www.gyoriszalon.hu.

tortenelemtanulas.blog.hu.

hu.wikipedia.org.

Bonaparte Napoleon emlékirata. A magyar Napoleon – irodalom legrégibb, egykorú kéziratos lelete 1815-1915; tan., jegyz., életrajz, sajtó alá rend. Huttkay Lipót; Magyar Vállalkozás, Bp., 1915.

Napóleon levelei Joséphinehez; ford. Csertán Károly; Kirké, Bp., 2001. Feleki László.

Napoleon. „A csodálatos kaland”. I–III.. Magvető Könyvkiadó (1976).

Szent Ilona szigetére száműzték

Miután lemondásra kényszerítették, Napóleon a brit kormánytól kért védelmet, azonban nem engedték angol földre, hanem az Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona szigetére száműzték. A volt császár a HMS Bellerophon hadihajó fedélzetén 1815. július 15-én indult el a szigetre, ahova 1815. október 15-én érkezett meg kisszámú kíséretével. Szent Ilonán a Longwood House-ban élt haláláig. A száműzetésben rendszeres napirend szerint élt, idejét beszélgetésekkel, sétákkal, valamint emlékiratai tollba mondásával töltötte. Halála után 1840-ben Joinville hercege, Lajos Fülöp király fia hazaszállította Napóleon hamvait, és Párizsban az Invalidusok templomában helyezték örök nyugalomra.