a koronavírus miatt

2020.03.11. 07:00

Minden településen elmaradhatnak az ünnepi programok...

A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ajánlását elfogadva a városban és több vidéki településen is elmaradnak a nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések.

Török Tímea/Horváth László

Már beszámoltunk róla, hogy Budapesten a kormány és a fővárosi önkormányzat lemondta a március 15-ei központi megemlékezést. Több nagyváros önkormányzata is így döntött. Dunaújvárosban is tárgyal erről a kérdésről a városvezetés.

Iváncsán Molnár Tibor polgármester közleményben ismertette, hogy egyeztetést követően az a döntés született, hogy valamennyi, az iváncsai faluházban tervezett rendezvényt törlik, így a március 15-ei ünnepséget is.

Dunaföldváron a város önkormányzata március 9-én közleményt adott ki, amelyben Horváth Zsolt polgármester tájékoztatja a város lakosságát a koronavírus terjedését megelőző óvintézkedéseiről. Az ebben leírtak alapján a település március 15-ei, az önkormányzat szervezésében tervezett az ünnepsége elmarad.

Mezőfalván március 13-án, pénteken tíz óra harminc perckor kezdődik a Petőfi Sándor Általános Iskolában a község ünnepsége. A műsort a hetedik évfolyam diákjaitól láthatják majd a résztvevők.

Baracson március 15-én, vasárnap a Templomosi temetőben 11 órakor Kornis Károly huszár főhadnagy síremlékénél tartanak megemlékezést az 1848-as forradalom és szabadságharcról. Beszédet mond Várai Róbert, Baracs polgármestere. Közreműködnek a Széchenyi Zsigmond Általános Iskola ötödik osztályos tanulói és Horváth Béla történelemtanár.

Kisapostagon a korábbi rendtől eltérően most a teljes ünnepséget a Petőfi-szobornál tartják. Március 13-án, pénteken 16 órára várják az emlékezőket.

Nagyvenyimen a tervek szerint szabadtéri programmal hajtanak fejet az 1848–49-es hősök emléke előtt. Március 14-én, szombaton délelőtt 10 órától az önkormányzati hivataltól indulva a művelődési házig és vissza, meg-megállva a közintézmények épülete előtt, elevenítenék fel a szabadságharc kültéri eseményeit.

A megemlékezés virágait helyezik el Fotó: Horváth László/Dunaújvárosi Hírlap

A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ajánlását elfogadva Rácalmás Város Önkormányzat is úgy döntött, hogy elmarad a meghirdetett városi ünnepség. De a szabadságharc hőseire március 13-án 18 órakor a Petőfi-szobornál koszorúzással megemlékeznek.

Adonyban március 13-án 17 órától tisztelegnek a forradalom és szabadságharc emléke előtt a művelődési házban. Ünnepi beszédet mond Ronyecz Péter polgármester, ezt követi az adonyi általános iskola diákjainak műsora, majd végül az ünnepség fáklyás felvonulással és koszorúzással zárul.

Kulcson március 15-én 10 órától tervezik a megemlékezést a kulcsi faluház előtti téren. A Kossuth-szobornál elhelyezhetik a megemlékezés virágait, majd a koszorúzást követően az ünnepi beszédet Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója mondja el.

Előszálláson március 15-én, vasárnap tartják az ünnepi megemlékezést 18 órától a művelődési házban, ahol Farkas Imre polgármester beszéde után az iskola ünnepi műsora következik, végül a Petőfi-szobor koszorúzásával ér véget majd az ünnepség.

Az összeállításunk elkészítését követően, tegnap késő délután adta közzé az MTI, hogy a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs azt javasolja, hogy mindenki tekintsen el a nemzeti ünnepre tervezett rendezvények megtartásától – hangsúlyozta a szervezet ügyeleti központjának vezetője az operatív törzs ülése utáni sajtótájékoztatón. Emiatt változhatnak az előbb leírtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!