Miért éppen vízkereszt, honnan is ered ez az év eleji ünnep?

A Magyar Katolikus Lexikon vonatkozó címszava szerint „vízkereszt, epifánia, Urunk megjelenésének ünnepe január 6-án. A karácsonyi ünnepkör záró- és a farsang kezdőnapja. A magyar Vízkereszt név az e napon végzett vízszentelésből ered. A Vízkeresztről Alexandriai Kelemen szerint először a gnosztikus és eretnek Bazilidesz követői emlékeztek meg január 6-án Jézus keresztségéről, mert azt vallották, hogy az ember Jézus a keresztségkor vált Isten Fiává.”

Az epifánia a görög epi­phaneia szóból ered, amelynek jelentése „megjelenés”. Az ókori kultuszokban egy istenség rövid ideig tartó, látható, hallható megjelenése volt az epifánia.

Pogány napistenek

A görög–római korban december 25-én ünnepelték a Győztes Nap (Sol invictus) ünnepét, ekkor, azaz a téli napfordulókor születtek ugyanis a pogány mitológiák napistenei.

Az ókori Egyiptomban szintén ezen a napon tartották a ­Nílus vizének ünnepét. Merítettek belőle, és megszentelték. Ez még szokás volt a IV. században is, így a keresztény egyház kénytelen volt belátni, hogy ezt az ünnepet, szokást nem tudja eltörölni, megmásítani. Ezért inkább megtöltötték azt keresztény tartalommal: december 25. lett Jézus születésének a napja.

Krisztus megkeresztelése

A keleti egyház még ezt megelőzően Jézus születését a január 5-éről 6-ára virradó éjszakán ünnepelte, január 6-án pedig a megkeresztelését. Az epifánia tehát a keleti egyházban lett Krisztus megkeresztelésének ünnepe először, a nyugati egyház később innen vette át és egészítette ki saját ünnepét, amely a napkeleti bölcsek Jézus-imádásáról szólt. Így a vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe, amelyek a napkeleti bölcsek imádása, Jézus megkeresztelkedése a Jordánban és Jézus első csodája, amikor a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn. Ugyanis az ünnepi liturgiában használatos elnevezése a görög Epiphania Domini, vagyis az Úr megjelenése, vagy Urunk megjelenése.

A katolikus egyház a második vatikáni zsinaton, amely 1962 és 1965 között volt, január 6-át a napkeleti bölcsek látogatási ünnepének és a vízszentelésnek hagyta meg, Jézus megkeresztelését az erre a napra következő vasárnapon ünnepli, amíg a kánai menyegzőről egy közbeeső hétköznapon emlékeznek meg.

Búcsú az ünneptől

Vízkereszt tehát a karácsonyi ünnepkör utolsó napja: „még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják a megmaradt édességet, a fát tűzre teszik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen” – írja a már hivatkozott katolikus lexikon. Ezen a napon a templomokban vizet szentelnek, egyes tájakon ezenkívül a házakat is megszentelték, sőt beszentelték az ólakat, az állatokat, megitatták őket, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, az emberek pedig magukra locsolták a betegségek elleni védekezésül.

Ezekhez az ősi szokásokhoz kapcsolódik egy újabb kori is: ezen a napon kell leszedni a karácsonyfát, amelyet sokan, főleg a lakótelepeken – tisztelet a kivételnek – azzal koronáznak meg, hogy azt kidobják az ablakon vagy az erkélyen át az utcára...