Jó híreket hozott Kulcsnak dr. Galambos Dénes

2019.10.07. 11:30

Megoldódik az iskola felújítása, óvoda bővítése

Közös sajtótájékoztatót tartott Kulcson dr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térségének ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztosa valamint Jobb Gyula, Kulcs polgármestere.

Török Tímea

Jobb Gyula bevezetője után dr. Galambos Dénes vette át a szót.

– Az elmúlt időszakban Kulcson a népesség dinamikus növekedése azt indukálta, hogy az önkormányzatnak, a 2014-ben megválasztott testületnek, élén Jobb Gyula polgármesterrel olyan feladatot kell megoldani, amely az iskola férőhelybővítését jelenti. Hozzátette, hogy már ország­gyűlési képviselőként is foglalkozott ezzel a problémával, és most is feladatának érzi ezt. Azért is, mert a családok helyzete a kormány programjában is fajsúlyos szerepet kap jelenleg is.

– A mondás miszerint előttünk a település mögöttünk a kormány, most kiemelten fontos. – mondta Galambos Dénes, majd köszönetét fejezte ki a testületnek, hogy felelős gondolkodású népképviseleti szervként cselekedve önkormányzati finanszírozással az iskolafejlesztést megterveztették és a terveket engedélyeztették.

Jobb Gyula, Kulcs polgármestere és dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos a közös sajtótájékoztatón Fotó: Török Tímea/Dunaújvárosi Hírlap

– Közel 500 millió forintos a bővítés, amiben segítséget szeretnék nyújtani, hiszen ez az összeg jóval meghaladja az önkormányzati lehetőségeket, és jelenleg a pályázati lehetőségek is szűkebbek. Ezért dr. Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordultunk a források biztosítása érdekében – hangsúlyozta dr. Galambos Dénes.

A miniszterelnöki biztos elmondta továbbá, hogy folyamatban van egy pályázat elbírálása több mint 200 millió forint értékben a kulcsi bölcsőde kapcsán. Végül a csatornázással kapcsolatban is szót ejtett dr. Galambos Dénes, amelynek fizikai befejezését 2020 szeptemberében jelölt meg.

Jobb Gyula polgármester örömét fejezte ki a település nevében a jó hírek hallatán. Elmondta, hogy az iskola és a bölcsőde, valamint a szenny­vízelvezetés jelenleg óriási gond Kulcs életében, és hozzátette, hogy a bölcsőde sikere esetén az óvodai férőhelyek problémája is megoldódik, így gyakorlatilag a három jó hír helyett négyet kapott Kulcs. Végezetül köszönetét fejezte ki dr. Galambos Dénesnek és a kormánynak a település fejlesztéséért.

Népes település

Kulcs község lakosságszáma az ezredfordulón 1684 fő volt, 2018-ban pedig már meghaladta a 3100 főt. Ez a növekedés Magyarországon szinte egyedülálló. Főként ­fiatal, többgyermekes családok költöztek a községbe. Kulcson 1902 óta működik iskola. A jelenlegi épületet 1958 óta használja a diákság. Amíg 2010-ben 241 fő volt a 6–14 éves korúak száma, addig 2018-ban már 299 fő. 2014 előtt működő önkormányzatok nem foglalkoztak a szükséges mértékben az intézmény korszerű feladatellátást biztosító, infrastrukturális működési feltételeinek megteremtésével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!