felújításra, eszközök beszerzésére is jutott

2019.08.02. 14:00

Magyar Falu Program – újabb pályázati források gyarapítják a kistelepüléseket

A Miniszterelnökség a napokban közzétette a Magyar Falu Program két újabb pályázatának eredményét.

Horváth László

Az ötezer lélekszám alatti falvakban 186 orvosi rendelő épülhet vagy újulhat meg összesen négymilliárd forint értékben, illetve 778 kistelepülésen nyílik lehetőség orvosi eszközök beszerzésére összesen kétmilliárd forint értékben.

A Magyar Falu Program keretében február vége óta öt pályázati kiírás jelent meg. Az első két pályázaton – amelyek révén egyházi és önkormányzati közösségi tereket fejleszthettek a falvak – csaknem ezer kistelepülés nyert összesen tizenhárommilliárd forintnyi támogatást.

Mezőfalván 2011-ben avatták az új egészségházat. A modernizált intézményt örömmel vették birtokba a betegek (képünkön). Most új orvosi eszközökkel gazdagodhat az egészségház Fotók: Horváth László/Dunaújvárosi Hírlap

Ezeket követte az egészségügyi ellátás fejlesztését célzó további három kiírás: orvosi szolgálati házak építésére, orvosi rendelők fejlesztésére, építésére, továbbá orvosi rendelők eszközállományának megújítására.

A nyertesek között van és orvosi rendelő felújítására, illetve építésére kapott pályázati pénzt Előszállás (20 millió forint), Iváncsa (20 millió), Nagykarácsony (30 millió) és Kisapostag (14 millió).

Az orvosi eszközök beszerzéséhez pedig Adony (2 millió forint), Alap (3 millió), Daruszentmiklós (2,4 millió), valamint Mezőfalva (3 millió) kapott jelentős segítséget.

Mezőfalván a mozgáskorlátozottak feljárója a betegek érdekét szolgálja

A rendelő felújítására Nagykarácsony nyerte el a legtöbb pénzt. Müller Miklós polgármestert kérdeztük arról, mit oldanak meg ebből a nem kicsi összegből.

– A rendelőintézetünk még a hetvenes években épült, akkor falusi szinten nagyon korszerűnek számított. Viszont azóta nem volt jelentős felújítás, elavult minden. Most teljes felújítást végezhetünk, átalakíthatjuk, korszerűbbé tehetjük az épületet. Kicseréljük a nyílászárókat, szigetelünk, korszerűsítjük a fűtést és akadálymentesítünk is ebből a pénzből.

Szerényebb összeghez jutott Kisapostag, mint Nagykarácsony, de Nagy Attila polgármester szerint a tizennégymillió forintból jelentős változtatásokat tudnak végrehajtani a rendelőjükön.

– Lehetett egy pályázatban az orvosi rendelő és az orvosi eszközök beszerzésére jelentkezni. Mi ezt tettük. A pénzből, amit az államtól kapunk, új, korszerű kazánt veszünk, napelemeket szerelünk fel, és kisebb karbantartási munkákat végzünk el, például kifestjük az épületet, valamint veszünk új orvosi eszközöket. Azt hiszem, számunkra jelentős beruházásokat tudunk végrehajtani ebből a forrásból.

A mezőfalviak hárommillió forintot költhetnek orvosi eszközökre. Mit szeretnének vásárolni? – A kérdésre Márok Csaba polgármester adott választ.

– A pályázatot az orvosok és a védőnők javaslatai alapján állítottuk össze, illetve körülnéztünk az egészségházban, mire lenne nagy szükség. A szakemberek végül úgy döntöttek, az informatikai rendszer fejlesztése most a legfontosabb, de kisebb orvosi eszközöket is tudunk majd venni, például huszonnégy órás vérnyomásmérőt.

Adony kétmillióval lett gazdagabb, Ronyecz Péter polgármestertől megtudtuk, szerencsére náluk a rendelőintézetet tekintve jól állnak. – Jó dolognak tartom a pályázatot, és az is pozitív, hogy némi pénzhez jutottunk. Kisebb, kiegészítő eszközöket vásárolunk majd a pályázat által kapott pénzből.

A fiatalok helyben maradásának elősegítését is célul tűzték ki

A Magyar Falu Programmal a kormány célul tűzte ki a kistelepülések népességmegtartó és népességnövelő erejének, valamint a fiatalok helyben maradásának elősegítését, és az elvándorlás visszaszorítását. Ezért meghatározta azokat a fontos alappilléreket, amelyek hozzájárulnak a nemzeti identitástudat fejlesztéséhez ezáltal vonzóbbá téve a vidéki életet a lakosság számára. A program keretein belül lehetőség nyílik önkormányzatok és egyházak számára széles körű fejlesztések megvalósítására, amelyek hozzájárulnak a kistelepülések felzárkóztatásához és modernizálásához. A Magyar Falu Program pályázatai több ütemben jelennek meg 2019. február és november között. Az egész program 2019-ben 150 milliárd forint támogatást kap, amelyből 75 milliárd forint pályázati úton lesz elérhető az ötezer főnél kisebb települések számára. A közszolgáltatások színvonalának emelését és a falusi életminőség javítását 18 célterület által támogatja a kormány, amiből 16 az önkormányzatoknak és 2 az egyházaknak elérhető. Az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!