Jövő év végére tervezik átadni

2020.12.09. 07:00

Látványos szakaszához érkezett Baracs új bölcsődéjének az építése

Mindig örömteli híradás, ha egy település fejlődéséről számolhatunk be lapunk hasábjain. Az elmúlt évek, köztük az idei is jelentős eseményekben volt gazdag Baracson, hiszen a falu nagy lépést tett a jövő generációjának megtartásához.

Horváth László

A közelmúltban átadott új óvoda közvetlen szomszédságában ezúttal bölcsőde épül, ahol a legkisebbek mellett a védőnői hálózat is otthonra talál. Az építkezésről Várai Róbertet, Baracs polgármesterét és Varga Gábort, a körzet országgyűlési képviselőjét kérdeztük.

Már állnak a falak! 2021 végére elkészül Fotók: Horváth László/Dunaújvárosi Hírlap

– Már 2018-ban elhatározta a képviselői testületünk, hogy elkészíttetjük az új bölcsődénk terveit – mondta a projekt indulásáról Várai Róbert. – 2019-ben beadtunk egy pályázatot, ami nem nyert, majd 2019 végén újabb próbálkozásnak, ezúttal TOP-os pályázatnak köszönhetően már megnyertük a teljes összeget. A háromszázmilliót is meghaladó beruházás több részből adódik össze. A legnagyobb összeget természetesen az építés jelenti, de ehhez még például az udvar, a belső berendezés kialakításához és még sok egyéb dologhoz hozzá kell tenni saját forrásból is. 2021. október 8-án kell készre jelenteni. Két csoportban összesen huszonhat gyermeket tudunk majd elhelyezni az új épületben.

Több mint háromszázmilliós projekt valósul meg állami támogatással a baracsi bölcsőde építésénél – mutatja Várai Róbert

A szabályozásnak megfelelően az egyik csoportban tizenkettő, a másikban tizennégy fő gondozására, nevelésére nyílik majd lehetőség. A gyermekek elhelyezése mellett új munkahelyek is létesülnek: öt bölcsődei szakembernek és egy védőnőnek nyújthat keresetet és megélhetést a létesítmény megépülése. A használatbavételi engedély megszerzése után decemberben, vagy 2022 januárjában tudunk gyereket fogadni az intézményben. A bölcsődével jelentős mértékben nő a település lakosságmegtartó ereje. Nagyon várják már a lehetséges érintettek. Például a közeli óvodából az építkezést útba ejtve viszik haza a gyerekeket, figyelik a megvalósulást. Így jó alap van arra, hogy a kis tesók érkezésével biztosított lesz a település jövője – zárta ismertetőjét Várai Róbert.

– A héten megtekintette az építkezést Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője, és nagyon jó tapasztalatokról számolt be.

Varga Gábor (b), Várai Róbert és Nemes Zoltán, a kivitelező cég ügyvezető igazgatója a bölcsőde építkezésén

– A déli térségben nagyon sok jó és sikeres pályázat gazdagítja a településeket. Ezek közül kiemelkedik Baracs, ahol már korábban nem kevés pénzt fektettek abba, hogy terveket, engedélyeket szerezzenek be. Az előregondolkodás meglátszott az óvoda építésénél is. Tehát nagyon gyorsan és hatékonyan kezelik a pályázati lehetőségeket. Ennek is köszönhető a gyorsaság, amivel az új bölcsőde is megvalósulhat. Kiváló és jól előre haladó projekt, hiszen vannak települések, melyek még csak az elején tartanak. A bölcsődeépítések kormányzati támogatásának elindulásánál nem gondoltam, hogy még további forrásokat kaphatnak a fejlesztések. Gyakorlatilag, amelyik település bölcsődét szeretett volna, az mind beadhatta a választókörzetben az igényét és építhet. Ez a támogatás több mint 2,5 milliárdot ölel fel. A bölcsődei intézményrendszerben a déli térség tehát óriásit lép előre. Külön öröm, hogy az önkormányzatok kiválóan használták ki a pályázati lehetőségeket. Biztos vagyok benne, hogy 2022-2023-ra nagyon sok bölcsődét fogunk átadni, amivel le is fedhetjük a déli térség igényeit – mondta lapunknak az építkezések során tapasztaltakat Varga Gábor a körzet ország­gyűlési képviselője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!