Sikeres kézrekerítés

2020.10.20. 07:00

Lakossági összefogás segített elkapni a bringás táskatolvajt

Szerkesztőségünk is megírta, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya kifosztás bűntettének és más vagyoni elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy ismeretlen férfi ellen, aki október 16-án 19 óra körül a Domanovszky téren, kerékpárjával a járdán gyalogosan közlekedő idős nő mellé hajtott, és a válláról letépte a táskáját és azzal elhagyta a helyszínt.

Brousil Csaba

A rendőrségi közlemény tanúsága szerint az elkövetőt összefüggésbe hoztak két másik esettel, ami egy nappal korábban történt településünkön. Megkérdeztük a megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, hogy ez a két másik eset pontosan mit is takar. Válaszukban azt írták, hogy a szóban forgó 42 éves férfi október 15-én másik két esetben is ugyan ilyen módszerrel követett el táskalopást közterületen a városban. A Fejér Megyei Főügyészség sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a gyanúsított kerékpárral megközelítette a 90 éves asszonyt, megütötte a bal vállát, majd elvette a kezében lévő táskát a benne lévő szórólapokkal, reklám­újságokkal.

A táskaviselés helyes módja
Fotó: police.hu

Az ütés következtében az idős nő a földre esett és könnyű személyi sérülést szenvedett. A férfi a további két, gyalogosan közlekedő sértettet szintén kerékpárral közelítette meg. Egyik sértett esetében megragadta a vállán lévő táskát, azonban a kerékpárral elesett, így a táskát nem tudta elvinni, a sértett ruházatán azonban közel 30 ezer forintos kárt okozott. A másik sértett táskáját a benne lévő pénztárcával eltulajdonította, az okozott kár 4300 forint volt. Végül, mint azt a rendőrség közleményében is megírták, az egyenruhások a gyors adatgyűjtésnek, tanúkutatásnak, valamint a segítő szándékú állampolgárok együttműködésének köszönhetően beazonosítottak és elfogtak egy helyi férfit. Letartóztatását az ügyészség elrendelte, bár a döntés nem végleges. A rendőrség sajtóosztályát megkérdeztük arról is, hogy vannak-e iránymutatásai arra nézvést, hogy ilyen helyzetekben hogyan tudunk vigyázni az értékeinkre.

Egy módszerre rendszeresítette magát a tolvaj

Ezt a választ kaptuk tőlük: „a hasonló esetek megelőzése érdekékében ne csak a vállunkra tegyük a táskát, hanem keresztben vessük át a pántját, mert az úgy jóval biztonságosabb. A vállon lógó táska nagyon csábító a bűnözők számára, hiszen azt jó eséllyel le tudják tépni a tulajdonosáról. Ha így hordjuk a táskánkat, önként állunk be a könnyű célpontok közé. Érdemes arra is odafigyelni, hogy a táskánk ne legyen túlságosan alacsonyan, és lehetőleg elöl hordjuk, és ne hátunkon lógjon! A túl hosszúra hagyott pánt miatt sokkal nehezebb észrevenni, ha például a buszon valaki megpróbál belenyúlni.”

Kapcsolódó cikkek:

https://www.duol.hu/helyi-kiemelt/letartoztatasban-a-dunaujvarosi-kerekparos-tolvaj-3887977/

https://www.duol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/a-no-melle-hajtott-es-a-vallarol-letepte-a-taskat-dunaujvaros-3884401/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!