erőltetett menetben

2019.12.06. 20:00

Kupagyőzelemmel koronáznák az évet

Idei utolsó nagy próbatétele, a Magyar Kupa négyes döntője előtt áll a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese, amely folytatva szezonbeli fantasztikus teljesítményét, a legfényesebb éremmel szeretné zárni a hét végét.

Gallai Péter

Fotó: LI

Kőkemény, de egyben nagyon sikeres, várakozáson felüli időszakon vannak túl a lányok – milyen jó felsorolni –, a hazai és nemzetközi porondon lejátszott összes mérkőzést tekintve. Itthon hibátlan mérleggel vezetik a bajnokságot, így jutottak be a Magyar Kupa szombati, vasárnapi négyes döntőjébe is. Az Euroligában pedig mindkét csoportkörből továbbjutva, Európa legjobb nyolc csapata között vannak, öt győzelem, egy döntetlen és egy vereség áll a hátuk mögött a sorozatban.

Évek után végre könnyebb ellenfél jön az elődöntőben

– Valóban, nem nagyon lehet ennél tökéletesebb teljesítményt nyújtani, méghozzá erőn felül, amit nyilván szeretnénk megkoronázni a hét végén – kezdte a beszélgetést Horváth Brigitta. A DUE-Ma­arsk kiváló játékosa szerint a szezon kezdete óta folyamatosan lehetett látni a fejlődést a csapaton, hétről hétre játszották a rangadókat itthon és külföldön, volt, hogy másfél hét alatt hat kőkemény meccs várt rájuk. Közte volt az orosz sztárcsapat, a Kirishi fölényes legyőzése is az Euroliga első körében. – Na, az még minket is meglepett, hogy hattal megvertük őket. Utána nagyjából a Szeged és a Tatabánya meccs volt az, amit taktikára lehetett felhasználni, meg arra, hogy a fiatalok minél jobban beépüljenek a csapatba, jött a BVSC és a Fradi elleni győztes rangadó, majd az előző hét végén az Euroliga második köre. Az elvárás volt magunkkal szemben, hogy jussunk tovább, és pont a mindent eldöntő, utolsó meccsen saját dolgunkat nehezítettük meg, mert már nem voltunk annyira összeszedettek, de azért az utolsó negyedet behúztuk – tette hozzá Horváth, aki a spanyol Matarónak hét gólt vágott az athéni kör első meccsen.

A dunaújvárosi játékos bízik benne, hogy a Görögországban mutatott formát – ahol két spanyol élcsapatot, tele válogatottakkal is legyőztek – át tudják menteni a Magyar Kupa végső meccseire, s nagy motivációt tudnak meríteni az eddigi sikeres szereplésből, a többi között a Kirishi-meccsből. Szombaton 15.45 órától a Szentessel vívják az elődöntőt a fővárosi Császár-Komjádi uszodában, ami az elmúlt évekhez képest, amikor rendre a BVSC-vel kellett megharcolni, jóval könnyebb feladat. Így a fináléba jutás elvárás. A másik ágon az a Fradi játszik a címvédő UVSE-vel, amelyik a bajnokságban döntetlent játszott velük.

Horváth Brigittáék önbizalmát erősítheti eddigi szereplésük Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– Elsőként nyerjük meg az elődöntőt, aztán foglalkozunk a következő feladattal, de előzetesen a csapat egy része szerint nem biztos, hogy az UVSE lesz az ellenfél, a Fradi okozhat újra meglepetést. Én annak örülnék, ha szoros meccsen is, de mi jönnénk ki jól a döntőből, független a riválistól. Mondjuk az Újpesttel még nem játszottunk a szezonban, így egyedül őket nem vertük még meg, jó alkalom lenne erre az aranymérkőzés, másfelől az FTC-t a kupa selejtezőjében és a bajnokságban is legyőztük. Amint dr. Sike József edzőnk mondta, az Euroligában továbbjutottunk, a bajnokságból huszonnégy pont a karácsonyfa alatt van, maradt egy utolsó feladat, a Magyar Kupa megszerzése. Most, hogy ilyen eredménysor áll mögöttünk, sokkal magabiztosabban állhatunk a feladat elé – hangsúlyozta.

Abban pedig, hogy mi lehet a csapat sikereinek titka, közrejátszik mindenképpen, hogy újra van otthonuk. Hiszen amikor naponta utaztak edzésekre, meccsekre, és húsz órát együtt töltöttek, a végére azért már megunták egymást, a sok összezártság óhatatlanul okozott konfliktusokat is.

– Ám most minden vissza­rázódott a régi kerékvágásba, és tudjuk értékelni, igazából mit jelent, hogy van rendes, szép uszodánk. De talán amit a leginkább kiemelnék, az a csapategység, az összetartás, hogy mindenki számíthat a másikra. Gondolkodás nélkül bízunk egymásban, segítjük, támogatjuk a fiatalokat is. S az is nagyon fontos, hogy Mihók Attila mindig kitalál valami egyedi, nem szokványos dolgot az edzések részeként, amivel megtöri a monotonitását a szürke hétköznapoknak. Így másztunk például csapatostul fára, kúsztunk csatornában, vagy éppen különleges „akadálypálya” várt ránk a városban, megoldandó fizikai és elméleti feladatokkal. Abban a szellemben működünk, vagy mindenki csinál egy feladatot, vagy senki. Nagyon egységesek vagyunk, s tényleg szeretnénk vasárnap a döntőben feltenni az i-re a pontot, ami az idei évet jelenti – zárta szavait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!