Arany, ezüst és bronz minősítések

2019.05.08. 20:00

Kistérségi borverseny, immár huszonhatodik alkalommal

Az idei évben 114 mintát értékelt a szakavatott zsűri a perkátai Győry-kastélyban megtartott idei kistérségi borversenyen.

Horváth Dóra

Huszonhatodik alkalommal szervezte meg a Duna menti Szent Orbán Borrend Adony a Kistérségi borverseny elnevezésű programját. Az esemény megnyitóján először Schmidt Attila, a borrend nagymestere fogadta a megjelenteket. A nagymester megköszönte Somogyi Balázsnak, Perkáta polgármesterének azt, hogy ismét méltó helyszínen valósulhat meg a verseny. Beszédében kitért még a borrend megalakulására is, a kezdetekre, s az azóta eltelt évek eredményeire, sikereire.

Schmidt Attila nagymester

Ezt követően Somogyi Balázs polgármester mutatta be Perkátát a vendégeknek. Beszélt a Győry-kastély múltjáról, s ismertette jelenlegi funkcióját: a Kínai–Magyar Kulturális Turisztikai Központ tevékenységét. Ehhez hozzáfűzte még azt, hogy a település egy közel hatvanéves kínai kapcsolatot ápol Peking egyik városrészével, Huaxianggal, s meginvitálta a résztvevőket, tekintsék meg a kastély állandó kiállításait.

A polgármester után Kovács János, az Ógyallai Borászati Körzetben működő Szent Orbán Borrend nagymestere szólt, aki a megnyitón adta át a 2018. decemberi nemzetközi borversenyük Champion-díját az adonyi Paulusz Imrének.

– Komoly szervezés szükséges egy ilyen verseny lebonyolításához, már az előkészületektől kezdve – árulta el Schmidt Attila. – A borok kategóriánkénti besorolása is komoly szakértelmet igényel, továbbá a zsűri bírálásnak is optimálisnak kell lennie.

Nedves Tibor főpohárnok

A megnyitón az értékelő bizottság munkájáról László Éva, a verseny szakmai bírálója beszélt, aki ismertette a zsűrivel a munkájuk menetét, beosztását, majd kezdetét vette a 114 beérkezett minta értékelése, három asztalnál. Eredményként arany, ezüst és bronz minősítést lehetett elérni, továbbá a borrendnek van egy különdíja: a zászlós bor, amelyet a verseny legjobb nedűje érdemel ki minden évben.

– Ha egy bor aranyérmes, az azt jelenti, hogy a saját fajtájában kifogástalan, tehát hordozza azokat a fajtajellemzőket, amelyeket kell neki, másrészt adott esetben valami extra is van benne – mondta el az adonyi nagymester az aranyra minősített borokról. Ő maga pozitívan értékelte a versenyt, elmondása alapján mindent rendben talált a nap során, az előkészületektől kezdve a megvalósításig, s kiemelte a perkátai tagok munkáját az esemény kapcsán.

A perkátai Nedves Tibor, a Duna menti Szent Orbán Borrend Adony főpohárnoka szintén elégedettségét fejezte ki a versennyel kapcsolatosan. Saját elmondása szerint borrend legfőbb értékének azt tartja, hogy a kistérségben összefogja a bortermelők egy részét, valamint magát a versenyt is ide sorolja, ahol szakavatott emberek értékelik a nedűket.

Három asztalnál mustráltak a szakértők Fotók: Horváth Dóra/Dunaújvárosi Hírlap

– Aki hajlik arra, hogy megfogadja az itt kapott tanácsokat, annak évről évre jobb bora lehet – mondja Nedves Tibor. – A kistérség borainak minősége már sokat javult az elmúlt években ennek köszönhetően.

Az értékelést követően a bírálókat vendégül látták egy ebédre a szervezők, s azt követően zárult le a program.

A borverseny díjainak átadására az Orbán-napi ünnepségen kerül sor, 2019. május 25-én, ahol kulturális műsorok mellett a nap nagy eseménye lesz, a verseny eredményeinek ismertetése is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!