Sztivi tele van tervekkel

2019.02.21. 14:00

Kilépett a Jolly Jackers zenekarból az alapító énekes-gitáros

Január utolsó napjaiban tette közzé Faragó Sztivi István a következőket: Kedves Barátaim, Ismerőseim! Meghoztam életem eddigi legnehezebb döntését, 6 év után kiléptem a Jolly Jackers zenekarból, abból a formációból, amit én álmodtam meg és keltettem életre.

Balla Tibor

A döbbenet elülte után már hívtam is a dunaújvárosi születésű frontembert.

– Most lettem harmincéves, az életem egyötödét ezzel a zenekarral töltöttem. Ez a hat év olyan, mint egy párkapcsolat vagy egy család. Amikor valami ennyire szerves része az embernek, nem egyszerű a döntést meghozni, hogy el kell köszönnie. Viszont valószínűleg meg is van az oka.

A Jolly Jackers frontvonalában itt még Sztivi állt Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Mi ez az ok?

– Voltak bizonyos elvek, amik alapján a zenekart megalapítottam. A szakmaiság mindenekelőtt, de ezt csak barátságban csinálhatjuk, úgy, hogy az emberi oldal maximálisan megmaradjon. Az utolsó koncerten, Dunaújvárosban, amikor színpadra álltam a zenekarral, a közönségnek is elmondtam. Az élet folyamatosan változik, az emberek is. De van, hogy azt kell mondani, hogy ez már nem feltétlenül az én utam, az én közegem, ha az alapításkori elvek már nem teljesülnek egészében. A döntést meghozni nem volt annyira nehéz, mint odáig eljutni.

Feltételezem, nem maradtál tervek nélkül...

Faragó Sztivi István

– Amíg a döntésen gondolkodtam, az forgott a fejemben, hogy valami újat kellene életre kelteni a nulláról. Akkor azt gondoltam, hogy ehhez nem lesz elég lelki energiám. Amikor már hangosan is kimondtam a döntést, akkor jöttem rá, hogy igenis van bennem energia, sőt sokkal többet érzek magamban, mint bármikor. Jó pár éve tartó alkotói válságom ért véget ezzel. Tele vagyok ötletekkel. Úgy érzem, bőven van mit írnom, az elmúlt tizenkét évemet, a gondolataimat szeretném lemez formájába önteni. Már a következő zenekart is összerántottam, próbálunk, alkotunk. Úgy gondolom, sikerült olyan tagokat találni, akik szakmailag és emberileg is azokon a síkokon mozognak, mint én. Sokadrangú szempont, hogy mennyire lesz ez eladható.

A stílus marad?

– Nem, és ebbe nem akarok belemenni, miért. Új lappal szeretnék indítani. Stílusban szeretnék visszanyúlni azokhoz a zenékhez, amelyek fiatal koromban igazán inspiráltak. Vannak elképzelések, hogy milyen lesz. Egy vintage, rock and rollos, punkos irányzat, amelybe keveredhet blues vagy akár Johnny Cashes-vonal is. Egy biztos, nem szeretném konkrét stílushoz kötni magunkat. Az irish punknak megvoltak a kötöttségei, az nehezebben enged teret az evolúciónak. Most olyan zenét szeretnék játszani, ami őszinte, ami én vagyok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!