alkalmazkodni kell

2021.06.01. 20:00

Kedvelt színekkel és formákkal elviselhető a maszkhasználat

Eltörölték a maszk köztéren történő kötelező viselését, ám bizonyos helyzetekben – például ha boltba megyünk – még mindig viselni kell. Kalmár Zsófia pszichológust arról kérdeztük, hogy milyen hatással van ránk ennek, az arcunk kicsi részét eltakaró kiegészítőnek a mindennapos használata.

Varga Zsófia

– Az emberek a maszk miatt nem látják a teljes arcot, a szem, homlok szerencsére látszik, ezekből mit lehet kiolvasni? Hogyan változott meg a maszkviselés hatására a viselkedésünk, kommunikációnk?

– A kommunikáció nagyon fontos része az arcmimika. Ennek egy része a maszk mögött rejtve marad, de a szem, a szem körüli izmok és ráncok, valamint a szemöldöknek is jelentős szerepe van az érzelmek kifejezésében. A szánk mozgását könnyebb akaratlagosan mozgatni, mint a szem körüli izmokat, ezért azok sokszor őszintébben is fejezik ki a véleményünket és hangulati állapotunkat. Mivel nem látni az arc többi részét a maszk mögött, ezért most még tudatosabban figyeljük a másik tekintetét. Az artikulált beszédre is jobban oda kell figyelnünk, hogy érthető legyen, amit mondunk. Nem látni a száj mozgását, ami szintén segít megérteni a másikat, ezért határozottabban és tudatosabban kell bánnunk a hangunkkal és azok artikulált kiejtésével.

– Nem tudunk úgy kommunikálni, ahogy szoktunk, hiszen a nem verbális részre alig támaszkodhatunk, ezáltal türelmetlenebbek, esetleg agresszívabbak lettünk?

– Ha nem tudatosítjuk magunkban a fent említett tényezőket, akkor valóban hamarabb elveszthetjük a türelmünket, ha valakivel nem értjük meg egymást, és esetleg többször vissza kell kérdezni. Közben pont az ellentéte is előfordul ritka esetben, hogy valaki pont azért türelmesebb a beszélgetőpartnerével, mert tudja, hogy fizikai korlátjai vannak a maszk miatt a hangoknak.

– Mi mindent jelenthet egy ember számára a maszk viselése? Például egy kisgyerek, ha szégyelli magát, eltakarja az arcát, mert azt hiszi, úgy nem látjuk őt. A maszk mögött biztonságban érezzük magunkat?

– Valóban sokan számolnak be arról, hogy van kényelmes része is a maszkhordásnak. Vannak olyan nők, akik így kisebb késztetést éreznek, hogy kisminkeljék magukat (csak a szemet sminkelik ki). Van, aki bátrabban ásítozik vagy akár beszél magában a maszk mögött. Ilyen értelemben tényleg úgy érezhetjük, hogy bizonyos részünket eltakarja a maszk, és ezáltal több dolgot engedünk meg magunknak, például a grimaszolást, bár az a szemünk mozgásából is könnyen felismerhető, de ennek nem mindig vannak tudatában. Másrészt viszont sokan külső szabályozásként élik meg, hogy akaratukon kívül kell hordaniuk, és ezáltal lázadnak ellene, ami miatt kényelmetlenül érezhetik magukat a maszkviselés közben.

– Maszkból is számtalan féle létezik, a sima egészségügyitől elkezdve a designer maszkokig, mindenféle minta, felirat, üzenet lehet azokon. Ez is segít például kitalálni, hogy milyen ember lehet a maszk mögött?

– Egyértelmű következtetést nem szabad levonni egy maszk stílusából, mintájából vagy akár márkájából. De valóban sokan használják a maszkot az önkifejezés egy formájaként, vagy érdeklődési körük kifejezésére (pl. kedvenc sportcsapatuk vagy márkájuk logója díszeleg a maszkon). Van, akinek ez fontos, és tudatosan megválogatja akár színben vagy stílusában, hogy mikor melyik maszkot veszi fel, de van aki pusztán a védelmi funkciója miatt hordja, és a magasabb védelmet jelentő maszkot fogja választani stílusától függetlenül. Ez utóbbi típus inkább praktikusan gondolkozik, és lényegre törő megoldásokat keres az életben.

Kalmár Zsófia pszichológussal a maszkviselésről beszélgettünk Fotó: DH

– Milyen hatással van a pszichére, hogy egy nap akár 8–12 órát van rajtunk maszk?

– A hosszú időn keresztül viselt maszk nincs jó hatással a pszichére. Minél tovább van rajtunk, annál inkább felerősödik a korlátoltság érzése bennünk, egyre kényelmetlenebbé válik fizikailag és ezáltal lelkileg is. Aki hajlamos bepánikolni bizonyos helyzetekben, ők még rosszabbul viselik a maszkhordást, mert csupán a nehezített légzés és a korlátoltság érzése is előidézhet pánikreakciót. Ezek a rövid távú hatásai. De hosszabb távon inkább biztonságérzést nyújt számunkra, hogy van olyan eszköz, amivel tehetünk egészségünk védelme érdekében. Az ösztöneink sokszor azt súgják, hogy rövid távon a lehető legjobb érzésre törekedjünk, ezáltal kerüljük el a kényelmetlen helyzeteket. De az ember képes hosszú távon gondolkozni és mérlegelni a döntései következményeit. Tehát érdemes a hosszabb távon előnyös opciót választani szinte mindig. Ebben az esetben lehet, hogy kényelmetlen és gátolt érzést okoz a maszk viselése, de hosszú távon ez mindenkinek az érdeke, hogy most még elviseljük, amíg szükséges.

– Még nem tudni, meddig marad velünk a maszk, már jó ideje a napjaink része. A személyiségünket, mentális állapotunkat mennyire változtatja meg?

– A maszkviselés rövid távú hatásait már ismerjük, de a hosszú távú hatását még kevésbé. Az emberiségnek sokszor kellett már alkalmazkodnia a megváltozott életkörülményekhez, hiszen az alkalmazkodás a túlélés feltétele. A mintás és egyedi maszkok használata például az egyik megküzdési mód, amivel elviselhetőbbé, vagy akár élvezhetővé is tehetjük a maszkordást (de az első mindig a megfelelő védelmet nyújtó maszk kiválasztása kell legyen).

Tudatosan figyeljük a másik ember tekintetét, mivel az arc többi részét eltakarja előlünk a maszk

A pandémia korlátozásai – a maszkot is beleértve – új élethelyzetet és új normákat alakítottak ki, amihez idomultak a napi szokásaink is. Minden változásnál számít a megváltozott időszak hosszúsága is, mert komolyabb és hosszabb távú hatása van általában egy hosszan tartó pandémiának, mint egy ideiglenes változásnak (pl. több hónapos betegség vagy egy pár hetes influenza). Az elmúlt évben egyértelműen megnőtt az online térnek a használata személyes kapcsolattartás, oktatás és munkafolyamatok kapcsán is. Ennek van sok pozitív hozadéka, és van, amit ebből érdemes lesz megtartani, de van, ami nem működik ugyanúgy online, mint offline.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!