Tízezret bukhatnak jövőre a helyi nyugdíjasok

2019.12.23. 07:00

Jövőre jelentősen csökkenti a nyugdíjasok támogatását a dunaújvárosi önkormányzat

Aktuális kérdésekről tartott sajtótájékoztatót Medgyesi Miklós, az önkormányzat sajtószóvivője pénteken a városháza C szárnyában.

DH

Medgyesi arról számolt be, hogy a város legutóbbi közgyűlése lezárultával a korábbi, október 29-i alakuló ülés kapcsán felmerült törvényességi követelményeknek eleget tettek (ezt lapunk úgy tudja, hogy nem így van, de a szóvivő erről mást nem mondott – a szerk).

A Vasmű úti fák kivágásával kapcsolatban új információ nem hangzott el, azt ismételte meg a szóvivő, hogy az folyamatban van, és mint mondta a Soproni Egyetem munkatársait is bevonták abba a projektbe, amely két fafajta kiválasztását célozza, amit tavasszal telepítenek a régi platánok helyére. Utánanéztünk, a pár oldalas szakértői leírás szerint: a Vasmű úton „a tavalyi év során (idén! – a szerk.) elvégzett térburkolási munkálatok egyik eleme a mellvédek elbontása és a talajfeltöltés megszüntetése volt.” Mint ismeretes a fák ezekben a mellvédekben növesztettek másodlagos gyökereket. „A másodlagos gyökerek csak a táp­anyagellátást tudják biztosítani, a fák kihorgonyzására, megtartására nem alkalmasak.” (A pár oldalas leírás a város honlapján megnézhető – a szerk.)

Mint ismeretes a helyi választások egyik kampánytémája – az ellenzék részéről – épp az volt, hogy a Vasmű úti fákat – a felújítások tették tönkre. És persze a nagy fakivágási projekt kapcsán kíváncsiak lennénk az engedélyekre is, mert arról nem a közgyűlés dönt.

A város nyugdíjasai nem számíthatnak jövőre az előző önkormányzati közgyűlés által megszavazott támogatásokra. Az arra jogosult városi nyugdíjasoknak (199 500 Ft nyugdíj összegig – szerk.) ugyan hétfőig, meg kell kapniuk az ötezer forintos önkormányzati támogatást, de jövőre változik a helyzet.

Itt a szóvivő az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére hivatkozva már most bejelentette, hogy az arra jogosult nyugdíjasok jövő húsvétkor és októberben biztosan nem kapják meg ezt a támogatási formát, a 2020-as karácsonyi pénz, ha az önkormányzat anyagi helyzete stabilizálódik, akkor növelt összeggel esélyes. Az elhangzott témákra visszatérünk majd.

Szabályos vagy sem?

Dunaújváros zöld város. Ha pontosak akarunk lenni: zöld iparváros. A város létét határozza meg, hogyan gazdálkodunk értékeinkkel. Legyenek azok szellemi örökségünkből, épített környezetünkből vagy épp természeti adottságainkból fakadóak. Ezek része (volt) a Vasmű úti platánsor is. Hogy hatvan éve mennyire volt szakszerű a telepítésük, annak most már tudjuk az eredményét. És azt is láthatjuk, hogy pusztulásuk elsődleges oka sem a Vasmű út felújítása miatti munkálatok voltak. Ezt egy pár oldalas szakértői „jegyzőkönyv” is leírja. A fakivágásnak megvannak a szabályai természetvédelmi szempontból is. Engedélyeztetni kell azokat. Ennek dokumentumait még nem tették közzé.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!