Jézus, a messiás és az ő tanítványai

Az evangéliumokból tudjuk, hogy ő hívta el mindegyiket. A Genezáreti tó, vagy másképpen Galileai-tenger környékén először két testvért, Simont és Andrást szólította meg, akik halászok voltak: „Kövessetek engem és azt cselekszem, hogy embereket halásszatok” – olvassuk Máténál. Az elhívottak letették a hálót, és követték őt. Aztán sorban meghívta a többieket is: a másik testvérpárt, Zebedeus fiait, Jakabot és Jánost, majd Bertalant, aki Nataniel néven is ismert, Fülöpöt, akiről szinte csak János evangéliuma említ a nevénél többet, Tamást, a hitetlent és Mátét, a vámszedőt, valamit Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust, aki három néven is szerepel, a kánai Simont és az iskarióti Júdást.

A sok kutatás ellenére is kevés biztosat tudunk róluk. Nagyjából valamennyien Galileából származtak, kivéve Júdást, aki júdeai volt. Egyszerű emberek voltak, kétkezi munkával keresték a kenyerüket, főleg halásztak.

Egyedül Máté nem illik bele a sorba, aki a kora legmegvetettebb mesterségét űzte. Nem véletlenül lettek tizenketten! A szám szimbolikusan Izrael fiainak 12 törzsére utal, ahogy a Szentírás más helyein is. Amikor létszámuk, Júdás árulása után 11-re csökkent, sorshúzással választották Mátyást maguk közé. Később Pált és Barnabást is apostolnak nevezték, de ők nem tartoztak az eredeti tanítványok közé.

Említésük gyakoriságán túl felismerhető hierarchia is van közöttük: Simon az első, akit Jézus nevezett el Péternek, azaz kősziklának. Őt az Írás hol Simonként, hol Simon Péterként említi. Csak későbbi tevékenysége során maradt el az eredeti keresztneve, így ma legtöbbször Szent Péterként találkozhatunk vele. Két másik tanítvány, Jakab és János, a „menny­dörgés fiai” még azok, akik gyakrabban szerepelnek Jézus aktív földi életében. Az együtt töltött három év során Jézus folyamatosan tanította őket későbbi küldetésükre. Erre utal az apostol elnevezés is: a görög apostello, azaz kiküldeni igéből származik.

Az apostolok tevékenysége két szakaszból áll: a „kiképzés” vagyis a Jézussal töltött időszak, és a Jézus halála utáni évekbeli működésük. Az elsőről az evangéliumok, a másodikról az Apostolok Cselekedetei tudósítanak.

Bár Jézus feltámadása után is többször megjelent közöttük, mégsem volt egyszerű a küldetés önálló végrehajtása. Kezdetben tanácstalanságban és rettegésben éltek, így először azt a parancsot kapták, hogy maradjanak együtt és várjanak. Aztán pünkösdkor, amikor kiáradt rájuk a Szentlélek, Péter azt javasolta, hogy ne üljenek tovább félelemben, hanem menjenek ki az emberek közé, mivel az ünnep miatt sokan érkeztek Jeruzsálembe, ami kitűnő alkalom, hogy beszéljenek a népnek Jézusról, tanításairól, a feltámadásról. Ekkor történt meg a csoda, hogy a sokféle nyelvű tömegben mindenki a maga nyelvén hallotta, amit az apostolok prédikáltak. Másnap Péter és János meggyógyítottak egy halálos kórban szenvedő beteget, amint korábban Jézus tette. Ezek átsegítették őket a kezdeti nehézségeken, ám a küldetés egyre nagyobb próbatételt jelentett. Előbb Júdeában, azután a félig pogány Szamáriában, majd egyre távolabbi vidékekre terjesztették ki a működésüket, egészen a „Föld végső határáig”. Ennek a missziónak az eredményeként született meg az a felismerés, hogy a küldetésük nem csak Izrael fiainak, hanem minden népnek szól, Isten országa minden ember előtt nyitva áll.

Az apostolok sok nehéz próbatételen mentek keresztül, és egy kivételével valamennyien erőszakos halállal haltak meg: Jakabot, Zebedeus fiát, aki Spanyolországban evangelizált (ld. az el camino) Jeruzsálemben lefejezték. Ő volt az első apostol, aki mártírhalált halt. Andrást Patrasban egy „X“ alakú keresztre feszítették, mert nem tartotta magát méltónak arra, hogy olyan kereszten haljon meg, mint Jézus. E keresztet hívják András keresztnek azóta is. Pétert fejjel lefelé szintén egy X-alakú keresztre feszítették. Tamást lándzsával szúrták agyon Indiában. Taddeust nyíllal lőtték le, mivel nem akarta megtagadni hitét. Mátyást megkövezték, majd lefejezték. Pált Rómában megkínozták, s lefejezték. A másik Jakabot, Alfeus fiát a mélybe vetették a jeruzsálemi templomból, de mivel túlélte, bottal agyonverték. Fülöpöt megkövezték és fejjel lefelé keresztre feszítették. Bertalant élve megnyúzták, keresztre feszítették, végül levágták a fejét. Mátét karddal ölték meg. A kánai Simonnak fűrésszel szétvágták a testét. János volt az egyetlen, aki idős kort megérve természetes halállal halt meg, bár a kínzásokból neki is kijutott.

Az elmúlt kétezer évben sok-sok ember adta életét a keresztény hitért. A múlt század közepén a II. Vatikáni Zsinat az Apostolicam Actuositatem kezdetű dekrétumának megfogalmazása szerint „az Egyház arra született, hogy Krisztus országát szerte a földön elterjessze az Atyaisten dicsőségére (…) minden erre a célra irányuló tevékenysége apostolkodás, amelyet minden tagja által különböző módokon gyakorol (…) a keresztény hivatás ugyanis természete szerint apostoli hivatás is.” Ám ennek ellenére ma sem veszélytelen dolog az apostolkodás.