Az ott lakók egészségéért

2019.10.10. 17:30

Ismét jelentős mérföldkő: megszépült, megújult az egészségház

Huszonötmilliós belügyminisztériumi pályázatból és ötmilliós saját forrásból tetőcsere, szigetelés, kazáncsere, belső festés, járólapozás és a mozgássérültek részére illemhely, valamint zuhanyzó lett kialakítva. A felújítás ismét egy jelentős mérföldkő Baracs életében.

Horváth László

Ünnepi keretek között adták át október 8-án, kedden délután a baracsi lakosoknak a megújult, korszerű és teljesen renovált egészségházat Apátszálláson. A rendezvény első beszédében dr. Gáncs László kifejezte köszönetét az elvégzett munkával kapcsolatban. Megítélése szerint a beruházás egy újabb fejlődés a falu életében, amelynek teljes sikeréhez az egészségügyi szolgálat részéről is mindent megtesznek. Gáncs doktor szavai után a kivitelező részéről Törkő István mondott dicséretet az építő és az önkormányzat együttműködéséről. A település képviseletében pedig Várai Róbert polgármester köszöntötte a megjelenteket.

Törkő István, a kivitelező cég képviselője, dr. Gáncs László háziorvos, Várai Róbert polgármester és Varga Gábor országgyűlési képviselő adta át ünnepélyesen a baracsiak felújított egészségházát, amelyben háziorvosi és fogorvosi rendelő szolgálja a falu lakosságát Fotó: Horváth László

A szalag­átvágást megelőző felszólalásában Várai Róbert elmondta, hogy különleges feltételek is nehezítették a felújítást, köztük az udvari fa kivágása és a házban otthonra lelt távközlési cég antennáinak áthelyezése adott pluszmunkát és feladatot. Végül azonban egy mai kornak megfelelő, modern és szép egészségháznak örülhetnek a település lakói. Az avató előzményeiben a község első embere kitért a projekt döntésének körülményeire, okára és elsődlegességére is. Ígérte, hogy nem feledkeznek meg a II. számú rendelő rendbetételéről sem.

Törkő István kivitelező, dr. Gáncs László és Várai Róbert, Baracs polgármestere dedikálja az orvosi szobában az avató szalagot

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Varga Gábor országgyűlési képviselő, aki méltatta az elmúlt évek baracsi fejlődését, továbbá kiemelte a jelenlegi képviselői testület, illetve az önkormányzat eddigi munkáját. Említést tett a község óriási fejlődésről, amely nem kis mértékben köszönhető a kormányzat által támogatott projekteknek. Varga Gábor kérte a baracsi polgárokat, hogy az önkormányzati választáson támogassák a jelenlegi testületet, mert az általuk elért siker, garancia lesz a folytatásra is. Illetve támogatást kért a megyei lista kormányzati indulójára is. Az ünnepi pillanatok a hagyományoknak megfelelően, szalagátvágással fejeződtek be, majd a résztvevők megtekintették a felújított épület belső kialakítását is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!