Négy dunaújvárosi vízilabdázó is tevékeny részese volt a válogatott sikerének

2021.01.24. 20:52

Irány Tokió! – parádés játékkal szerezték meg az olimpiai kvótát

Az olimpiai kvalifikációs torna szombati elődöntőjében, a legfontosabb meccsen parádés játékkal nyert a magyar női vízilabda-válogatott az olaszok ellen, ezzel kijutott a tokiói játékokra. A diadalnak négy, Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics-játékos volt tevékeny részese.

Gallai Péter

Mindegy, ki lesz az ellenfél az elődöntőben, ha nem nyerünk ellene, akkor nem érdemeljük meg, hogy ott legyünk az olimpián – mondta még a kezdés előtt Bíró Attila szövetségi kapitány, azaz ebből a szempontból mindegy volt, hogy a holland vagy az olasz csapat jött volna szembe.

Ez végül a házigazda válogatottja lett, s már azt is tudtuk szombaton este, mire a mieink következtek, hogy a hollandok már megváltották a tokiói repülőjegyet, miután megverték a csoportban a magyarokat legyőző görögöket. Akik a szünetben még 4–3-ra vezettek, aztán 7–4-re lelépték őket a németalföldiek.

Az olimpiára szóló repülőjeggyel együtt ünnepelhetett a magyar válogatott a dunaújvárosi klub négy játékosával Fotó: Claudio Staccioli/DBM

A helyszín egyébként az előző két olimpia előtt szerencsét hozott a magyar válogatottaknak, 2012-ben a nők, 2016-ban a férfiak szereztek kvótát ugyanitt. Igaz, most attól egy kicsit tartottunk, hogy a rendező olaszok felé, a múlt alapján nem ok nélkül erősen lejteni fog a pálya, ezért is mondta a mester, legalább huszonöt százalékkal több kell csapatától a siker érdekében. Ugyan az utóbbi időszakban, amióta Bíró a kapitány, mindig legyőztük őket a nagy világversenyeken, de azért az athéni olimpia bajnokáról, a riói játékok ezüst­érmeséről, és a tavalyi világliga döntőséről volt szó.

Aztán a nemzetközi szövetség talján korifeusai is olyant láttak, amire még a legelvakultabb magyar szurkolók sem nagyon gondoltak. Álomszerű kezdéssel rukkolt ki a válogatott, mintha egy másik csapatot láttunk volna a görögöktől elszenvedett vereséget követően. Igaz, majd’ egy év után az volt az első komolyabb tétmeccse a csapatnak, ezért sem bántotta senki a lányokat a szakmai stábból, hanem próbáltak erőt meríteni a kudarcból szombatra, ami minden téren sikerült. Már eleve egy óriásit húzott Bíró Attila azzal, hogy a DUE-Maarsk húszéves kapusával, Magyari Aldával kezdett, a sok nagy csatát megélt Gangllal szemben, akire az olaszok leginkább készülhettek.

Aztán ők is csak a szemüket dörzsölhették, amikor 5–1-re vezetett már a magyar alakulat a második negyed közepén. Közben Magyari „kinézett”, majd kivédett egy büntetőt, de akcióból is csak úgy kapott gólt, hogy egy blokkoló kézen megpattant. És addigra már az is kiderült, bizony teljesen korrekt a bíráskodás, persze ebben lehet az is segített, hogy a FINA-­ban és a LEN-ben is pozíciót betöltő Kemény Dénes, illetve Molnár Tamás, vagy a magyar szövetség részéről Vári Attila elnök személyesen ott volt a meccsen, erősítendő sportdiplomáciánkat.

Az elején az olaszok játéka volt kapkodó, hogy aztán a tetemes előny után a miénk legyen egy kicsit az, így a kimaradt helyzeteink után 6–5-re zárkózott az ellenfél, először és utoljára egy gólra. Ugyanis az egyenlítés csak a lehetőség szintjén maradt meg számukra, ekkor a DUE-Maarskot képviselő Szilá­gyi Dorottya – Garda Krisztina és Gurisatti Gréta mellett – egy perces nagyelőadása következett: gólpassz Parkesnak, Viacava találata után egy óriási bombagól, majd álomszerű labdaszerzését követően Keszthelyi megúszása és gólja (9–6). A védekezésben mindenki felváltva bekkelt, hogy a kulcsemberek nehogy idő előtt összeszedjék a három kiállításukat, ami így is pazarul működött. Garda és Gurisatti is igyekezett elvenni a levegőt az olaszoktól, mindenki hozzátette tudása legjavát a csapat sikere érdekében.

A záró negyed pedig tulajdonképpen úgy telt el, hiába próbáltak meg mindent az olaszok, még kettős emberelőnyben is voltak, hogy az utolsó percekre izgulni sem kellett.

Ebben a sikerben óriási szerepe volt klubcsapatainknak, az ott dolgozó edzőknek, így Mihók Attilának is, hiszen a keret játékosait ők tudták „meccsben tartani” a bajnokság során, miután a válogatott egyet sem tudott játszani.

Bíró Attila: – Sikerült meglepni az olaszokat, akik Ganglt várták a kapuba, de bíztam Magyari Aldában, aki bizonyította a képességeit. Az volt a tervünk, hogy nekik essünk, ez pedig fényesen bevált, és lehetett volna még nagyobb is a különbség, de nem vagyok telhetetlen, mert ilyen magabiztosan megverni az olasz válogatottat a saját otthonában ekkora tét mellett női vízilabdában, de talán azon kívül is sporttörténelmi tett. A nagyszerű csapatmunkán kívül a nagyon jó egyéni produkciók is kellettek a sikerhez, még keressük az űrhajót, amivel Keszthelyi Rita leszállt közénk, mert ez földöntúli teljesítmény volt.

A mérkőzést egyébként lehet könnyebb volt megnyernie a csapatnak, mint az anyaghoz fotót szereznie a magyar újságíróknak. Hosszas utánajárás után egyedüli olasz forrásból ilyen minőségűt sikerült, de ha rosszindulatúak akarunk lenni, legyen ez a legnagyobb örömük, a tényeken ez mit sem változtat. A csapatra még vasárnap lapzártánk után a torna döntője várt Hollandia ellen. A tét már csak a presztízs maradt.

Jegyzőkönyv és az ötkarikás résztvevők névsora

Magyarország – Olaszország 13–10 (3–1, 2–2, 4–4, 4–3)

Magyarország: Magyari A. – Szilágyi D. 2, Keszthelyi 6, Szücs G. 1, Parkes 1, Garda, Vályi V. Csere: Gurisatti, Illés A. 2, Leimeter 1, Gyöngyössy, Rybanska. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.

Gól emberelőnyből: 14/8, illetve 13/3.

Gól kettős emberelőnyből: –, illetve 1/1.

Gól ötméteresből: –, illetve 2/0.

Az olimpiai résztvevői: Japán (házigazda), Egyesült Államok (világliga-győztes), Spanyolország (világbajnok), Kanada (a Pánamerikai Játékok ezüstérmese a már kvótás USA mögött), Oroszország (az Európa-bajnokság ezüstérmese a már kvótás Spanyolország mögött), Kína (az Ázsiai Játékok győztese), Ausztrália és Dél-Afrika (kontinentális szelekció), Hollandia és Magyarország (az olimpiai kvalifikációs torna döntősei).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!