Egyre inkább része a helyi vallási életnek

2020.11.18. 11:30

Idén is lesz betlehem, megújult a Szentháromság-kápolna

A közel másfél millió forintot érő karbantartási munkáknak köszönhetően külső burkolatot, festést és belső rendbetételt kapott a 141 éves épület. Az előtte álló, jelenleg szintén felújítás alatt lévő kereszt alapját is átalakították, hogy illeszkedjen a környezethez. A felújítás és a kápolna történetét az építtető család leszármazottja, Molnárné Troppert Mária mondta el lapunknak.

Horváth László

Az építtető 1879-ben Krausz Mátyás és neje, Reichardt Katalin volt, akik egyben az én ükszüleim is apai ágon. Az előtte álló keresztet 1906-ban szintén a faluban élő emberek állították. A XIX. század közepén a parasztság megerősödésével hálaadásból, vagy a személyes lelki üdv megerősítéséért adakoztak a hívő emberek. Ezért jöttek létre az útszéli keresztek és a többi között a kápolna is.

Nagy összefogás jellemezte a falubeli vallási életet, és ennek köszönhető a kápolna létrejötte is

Reichardt Katalin Isztimérről, jómódú családból származott. Nem beszélt magyarul, csak németül, és 1910-ben hunyt el. Ebből az ágból származnak azok, akik a temetői keresztek állítását kezdeményezték, amelynek során hagyománnyá vált ez a fajta adományozás.

Mezőfalván a piactérnél lévő Szentháromság-kápolnát ismét a régi szépségében láthatjuk

Például a templom javára keresztelőkutat ajánlott fel a nagymamám, de rajta kívül sokan mások is hasonlóan tettek. Amikor a háború után elkészült az új templom, akkor a padokba is be lehetett fizetni. Tehát ilyen nagy összefogás jellemezte a falubeli vallási életet, és ennek köszönhető a kápolna létrejötte is. Az előtte álló keresztet pedig hat férfi emeltette emlékül, mielőtt családjukkal kivándoroltak Amerikába. Visszatérve a kápolnára – folytatta Molnárné Troppert Mária – alapítványt hoztak létre a fenntartás érdekében. A Historia Domusban fellelhető iratok szerint Szentháromság-kápolna néven szentelték fel. Erre utal a nagyon régi oltárterítőnk is, amelynek aljában lukacsos hímzéssel „Szentháromság Ó el ne hagyj!” imarészlet olvasható. A terítő vizsgálata és a História Domus adatai alapján derült fény az elnevezésre, ami az alapítók nevével együtt a felújítás végén a kápolna homlokzatára is felkerül táblára vésve.

Molnárné Troppert Mária családjára maradt örökül a gondozása Fotók: Horváth László/Dunaújvárosi Hírlap

Van újkori történelme is a kápolnának?

– A háború előtt a kápolnában rendszeresen miséztek, hiszen nem véletlenül épült a templommal szemben. Sajnos a háború után a fenntartás elég problémás volt, mert az egyházak vagyonát elvették, tiltották a templomba járást, tehát szóba sem kerülhetett erre is pénzt fordítani. Elég volt a templomot kijavíttatni a pénz szűkében, így a kápolna fenntartása a mi családunkra maradt. Több sajnálatos eset is történt az újabb időkben, köztük betörés, amikor két faszobor eltűnt a kápolnából, valamint a közeli kanyar miatt belerohanásos balesetek is károsították az épületet. Ennek ellenére ma is fennáll, sőt, egyre inkább része a mezőfalvi vallási és kulturális életnek, hiszen a helyi vallási kör itt tartotta a feltámadási virrasztást. Az augusztus 20-ai lecsófesztivál előtti kenyérszegés is a kápolna előtt történik, valamint a karácsonyi betlehemkiállítás is itt tekinthető meg – zárta a kápolna ismertetőjét Molnárné Troppert Mária.

Az augusztusi lecsófesztivál kenyérszentelése is ennél a kápolnánál szokott lenni

A mezőfalvi Szentháromság-kápolna és az útszéli keresztek a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat pályázatával a Bethlen Gábor Alapítvány segítségével újulnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!