A minőség kiváló

2021.09.29. 17:30

Huszonegy fokot produkált a kékfrankos a szőlőhegyen

Országszerte tart a szőlőszüret, valahol már be is fejeződött. Az adonyi szőlőhegyen is előrehaladottak a munkálatok, sok helyen már csak a kék szőlő van a tőkéken.

Agárdy Csaba

Adony – Valaki már szeptember elején is szüretelt, de a nagyüzem szeptember 18-án indult be az adonyi szőlőhegyen. Az eddigi tapasztalatokról Schmidt Attilával, a Duna-menti Szent Orbán Borrend – Adony nagymesterével beszélgettünk.

– Itt, a szőlőhegyen a termés kilencven százaléka már a pincékben van, csak a késői érésű cabernet látható még a tőkéken. Ennek a fajtának egy-két hetet még érniük kell. A kékfrankost is leszedtük már, rozénak és vörösbornak is. Huszonegy volt a mustfoka, ami kiemelkedően jó. Azt is meg kell említeni, hogy tíz-tizenöt évente olyan egészséges a szőlő, mint idén. Ennek oka, hogy kevés volt a csapadék, ezért nem volt gombásodás.

Schmidt Attila, a Duna-menti Szent Orbán Borrend nagymestere a szüreten puttonyosként hasznosította magát Fotók: Szent Orbán Borrend

Schmidt Attila azért némi negatívumról is beszámolt, arról, hogy a korai szüretelésű szőlők, mint például az Irsai Olivér, nem voltak az igaziak. Érésük beleesett a nagy forróságba, ami elégette a savakat, így volt olyan, amelyet már 13-as mustfokkal le kellett szüretelni.

A nagymester örömmel újságolta, hogy kimagasló az idei minőség, nagyon jót tett a szőlőnek, hogy augusztusban már nem volt olyan hatalmas nagy kánikula, mint korábban, harminc fok fölé nem ment a hőmérséklet, az éjszakák pedig már kicsit hűvösek voltak. Ezt a szőlő nagyon szereti.

A szüretelőkádnál Schmidt Józsefné és Primász Imre

Arra a kérdésünkre, hogy a kiváló minőség mellett milyen mennyiségről tud beszámolni, így válaszolt:

– A mennyiség nem volt kiemelkedő, a tavalyinak a kétharmadát szüreteltük, de két hét múlva, október 9-én az újbor ünnepén nem okoz majd problémát, hogy a vendégeinknek kóstolót kínálhassunk.

Nem közvetlenül az adonyi szürethez kapcsolható, de a 25. Egri Bikavér Ünnepen Nagy István agrárminiszter talán sokak számára érdekes és fontos bejelentést tett. Ezek szerint a kabinet 1,5 milliárd forinttal segíti a járvány miatti forgalomkiesés következtében nehéz anyagi helyzetbe került, vendéglátásban és borturizmusban érdekelt borászatokat. Emellett a kormány 800 millió forintos támogatási keretösszeget csoportosított át bormarketingre, ennek célja, minél több emberrel megismertetni a nemzetközi összehasonlításban is kiváló magyar borokat. Az agrárminiszter megjegyezte, aki belefeledkezik egy magyar bor szépségeibe, az előbb-utóbb szeretné megismerni a tájat, a termőhelyet, a pincét is, ahonnan az származik – olvasható az agrarszektor.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!