Mind a 7020 hímes tojás a helyére került

2021.03.25. 17:30

Húsvétváró: a dunaföldváriak az idén is kitettek magukért!

Horváth Ircsi vezetésével az önkéntesek a húsvétra és a tavaszra készülődve díszítették föl a város főterén álló öreg fát, a hagyományaik szerint a település postai irányítószámát jelző 7020 színes tojással.

Balogh Tamás

Fotó: BAlogh Tamás/Dunaújvárosi Hírlap

Jókedvű munkájuk nyomán az újjászülető természet színeivel sokaknak fognak örömet okozni a forgalmas kereszteződésben, a Béke téren, illetve a Duna-parti sétány palacsintás emlékhelye környékén! Szépséget, jókedvet sugároznak vele az arra járóknak a nehéz időszakban. Büszkék lehetnek rá!

A Duna-parton lévő fa ágait is nagyon sok húsvéti tojás díszíti múlt hét vége óta

A megállíthatatlan szervező

Horváth Ircsire ez a kategória illik. A korábbi években jelentős tapasztalatot szerzett az önkéntes munkák szervezésében és lebonyolításában is. Mintha az általa használt fogalmak közül hiányozna a lehetetlen. Amit a közösségi munkák terén fejébe vesz, azt előbb vagy utóbb, a segítőivel közösen meg is valósítja.

Sok locsolója volt kislánykorában

Az idei tojásfa-dekorálás közben ezt is hallottuk tőle.

– Talán valóban sok locsolóm volt kislánykoromban és azért is ilyen kedves nekem ez a dolog. A locsolkodás, a húsvéti szokások az örömszerzésről szólnak, ezzel a fadíszítéssel is ez a célunk. Az idén lehet, hogy ismét szomorkásan alakul az ünnepünk, ezért ez az üzenetünk még fontosabb lehet mindenki számára.

A feldíszített fa a városháza előtt

Az idén sok kihívással kellett megküzdeni

– Lehet, hogy az angyalkákat kellett volna ismét kiraknunk, hiszen egy jó nagy havazással, és azzal együtt erős lehűléssel kezdtük a napunkat. Ez bizony a korai órákban elég sok önkéntest elriasztott. További nehézséget okozott a vírusveszély miatti előírások betartása, de úgy szerveztük a munkát, hogy ne vétsünk vele szabályokat.

Négy évvel ezelőtt arra kérte a lakókat, saját kezűleg fessenek tojásokat

A tojásfüzérek előkészítése is volt már jobb, ezért a kijavításuk ugyan sok időt rabolt el, de igyekeztünk behozni az időbeli csúszást. Több helyszínen is ügyeskedtünk, hiszen a városháza előtt van a legfontosabb helyszínünk, de jutott egy kis dekoráció a Béke térre és a Duna-parti sétányra is.

Egy családi programhelyszín lehet tavasszal

A tojásfadíszítők kosaras emelőkocsit is igénybe vettek

– Ez a szép dekoráció a város tulajdona. Négy éve kezdtük el ezt a húsvéti dekorálást. Akkor arra kértem a segítő szándékú dunaföldváriakat, hogy saját kezűleg festett tojásokkal járuljanak hozzá a közös sikerünkhöz. Sokan megismerjük a sajátjainkat. Én például rockzenekarok neveit írtam rájuk, ezért összetéveszthetetlenek. Az első alkalommal ezerötszáz tojás jött össze (azokkal a Duna-parton díszítettünk). A következő évben közös összefogással vásároltuk meg a mostani hétezer-húsz darabos készletünket.

A húsvéti szokások az örömszerzésről szólnak, ezzel a fadíszítéssel is ez a céljuk a földvári önkénteseknek

– A Béke téri dekoráció kiegészítésére, ahogy tavaly is, az idén is szeretettel várom azokat az ügyes gyerekeket, akik az otthon papírból elkészített szép kis tavaszi virágokkal, nyuszikkal, kiscsibékkel díszítettek. Húsvétig még van idejük, hogy elhelyezzék az idei ajándékaikat. A most is velünk dolgozó Tomika például Tini Nindzsa matricákkal jelölte meg a magáét. Meg fogjuk őrizni az idei alkotásaikat is. Fontos, hogy mindenki érezze a magáénak ezt a látványosságot!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!