ünnepeltek a fiatalok

2021.09.16. 14:00

Hetven évvel ezelőtt kezdték meg az oktatást a Vasváriban

Immáron hivatalosan is megkezdték az ünnepi tanévet a Vasvári Pál Általános Iskolában.

Molnár Emese

Fotó: LI

Mint arról a 2021/2022-es tanévnyitó ünnepség beszámolójában már megírtuk, a Vasvári-iskola idén ünnepelheti fennállásának hetvenedik évfordulóját. Pontosan 1951. szeptember 15-én kezdődött meg az oktatás ebben az intézményben. Kovács Erzsébet, az iskola igazgatónője szerdán arról beszélt a diákoknak a születésnapi ünnepségen, hogy egykoron semmi sem volt az intézmény területén, ám ahogy építették a vasművet, egyre többen költöztek ide, szükség volt iskolára, így a várossal egy időben megépült a Vasvári is. Bár még földes út vezetett hetven évvel ezelőtt az intézménybe, és nem is volt kész minden tanterem, megkezdődhetett az oktatás.

 

Gyorsan szálltak az évek, a Vasvári neve idővel összekapcsolódott a sporttal (1971-től valósul meg itt hivatalosan az emelt szintű testnevelés-oktatás), számos sikereket értek el a tanulók hazai és nemzetközi versenyeken, és megannyi élsportoló nevelkedett az iskola kötelékében, együttműködve a sportklubok edzőivel.

Kovács Erzsébet arról is szólt, hálás azért, hogy a vasvárisok csodás közösségének tagja lehet. Ő 2010-ben érkezett az iskolába, napközis nevelőként, majd 2011-től igazgatóhelyettes, 2012-től pedig igazgatója. Beszéde végén hivatalosan is megnyitotta a jubileumi évüket. Az ünnepségen Pintér Tamás polgármester a tanárok és a nevelők munkáját méltatta, mint mondta, ennek köszönhető, hogy ilyen sikeres diákok kerülnek ki az iskolából.

Polgár Lilla, a Bartók kamaraszínház színésznője egy kedves dallal köszöntötte a fiatalokat. Jelképesen elültettek egy hársfát is az utókor számára, ebben a munkálatban a három nyolcadikos osztály egy-egy diákja, Elter Dóra, Takács Máté és Antal Máté segédkezett. Ezt követően felfedező útra indultak a különböző évfolyamok: három-három évszámot tartalmazó feliratot rejtettek el előzetesen a város nevezetesebb pontjain, így például a Martinász-szobornál, a Mukinál és a jégcsarnoknál kellett ezeket megkeresniük a tanulóknak. Visszatérve az iskolába, ezeket a feliratokat az udvaron kifüggesztették, kialakítva ezzel egy időszalagot. A nap végén torta helyett most finom muffinokkal ünnepeltek, amelyeket a szülők és a pedagógusok sütöttek erre az alkalomra.

Kovács Erzsébet arról is szólt, hogy mostantól minden hónapban tartanak a születésnaphoz kapcsolódóan egy-egy programot, például iskolatörténeti vetélkedőt, rajzversenyt, beszélgetést is szerveznek majd olimpikonokkal. A legközelebbi nagy rendezvényük a Vasvári-hét lesz október 4–8. között, a tanév végén pedig egy gálával ünnepelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!