MEGSZORÍTÁSOK A KÉSZÜLŐ BÜDZSÉBEN

2020.02.25. 20:00

Hatályon kívül helyezik a civilek támogatásáról szóló rendeletet Pusztaszabolcson

Pusztaszabolcs idei költségvetésének tervezete szemléletében szakít az elmúlt években kialakult rutinnal. A vonatkozó javaslatokat a képviselő-testület szerdai ülésen jó eséllyel megszavazzák.

Sági Zoltán/FMH

A javaslatokat a szerdai ülésen jó eséllyel megszavazzák. Az új városvezetés költségvetési koncepcióját megalapozó sarokpontokat Simonné Zsuffa Erzsébet polgármester foglalta össze lapunknak.

Elmondta: amikor az októberi választásokat követően Pusztaszabolcs vezetését átvette, több pénzügyi problémával is szembesült. Egyrészt egy nagyberuházásnál szabálytalanság mutatkozott. A választásokat megelőzően a Strabag az e célra megítélt 223 milliós hitelből öt kilométernyi út aszfaltozását kezdte meg. A munkát azonban tervezés és műszaki ellenőr nélkül végezték el és adták át. E hiányosságok miatt, mint azt a város régi-új jegyzője, Vezér Ákos is megerősítette, a bank a hitel folyósítását, azaz a Strabag Pusztaszabolccsal szembeni követelésének kiegyenlítését nem kezdte meg.

A polgármester állítja, egy nagy pályázat tekintetében számos határidőből kicsúszott az önkormányzat. A Zöld Város projektben Pusztaszabolcs 2018 folyamán 275 millió forintot nyert el a jelenlegi Hagyományok Háza mögött megvalósuló közösségi térre. Az ütemezés szerint a kivitelezés közbeszerzési eljárását 2019. július 31-ig kellett volna lezárni, a közösségi teret pedig ez év őszén kell átadni. Ám még egy kapavágás sem történt, a maradék 240 millió az államkincstár számláján pihen, miközben a becsült költségek mai áron 355 millió forint körül járnak.

 

Ráadásul, miközben a város egy főre jutó iparűzésiadó-bevétele ma sem túl magas, a jövőben, a vasútvonal-korszerűsítés munkálatainak lezárultával az éves adóbevétel közel 60 millió forinttal csökken majd. Ebben a helyzetben, a 2020-as költségvetést előkészítve, a létszámkeretek meghatározásakor már konkrét döntések is születtek: szociális területen két betöltetlen álláshelyet megszüntetnek. Önkormányzati, hivatali szinten pedig további észszerűsítések várhatók. Át kellett gondolni a közművelődési intézményrendszer „felhasználóbarát átalakítását” is, folytatta Simonné Zsuffa Erzsébet. Mivel a városnak már van saját közösségi háza, megszüntetik a finanszírozási együttműködést a Boldogaszszony Közösségi Házzal, ahol korábban az önkormányzat egyes rendezvényei is helyet kaptak.

A város a jövőben inkább a saját tulajdonában álló ingatlanokra költ, köztük az egykori kollégium épületére, a Fould-Springer-kastélyra, ahol ifjúsági központot szeretnének kialakítani. Átgondolják továbbá az egykori MÁV-iskola, a Hagyományok Háza önkormányzati tulajdonú épületének fenntartását, ahová, mint a polgármester fogalmazott, „az önkormányzatnak kulcsa sincsen, csupán a számláit fizeti”. Pusztaszabolcs közösségi életére a legnagyobb hatással azonban vélhetően a civil szervezetek támogatásáról szóló 2013-as rendelet szerdai hatályon kívül helyezése lesz. A város közel két tucat civil szervezetének egyike sem részesül tovább a működési költségeit fedező önkormányzati támogatásban. Ez radikálisan iktatja ki annak a részrehajlásnak a lehetőségét, amelyre a vonatkozó javaslat így utal: „Némely egyesület olyan kiváltságokat is élvezett, mely mások számára elérhetetlen volt.” Az új, 2020 végéig kialakítandó támogatási rendszer fókuszában az önkormányzati rendezvényekkel kapcsolatos aktív részvétel és közreműködés áll majd – összegzett a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!