Három szentre is emlékeztek a templomban egybegyűltek

Szabó Oszkár atya a templomi, majd az előtte, a kertben tartott szertartása után sorban fogadta a hívek gratulációját.

– Azt ünnepeltük most is, hogy itt áll a templomunk, benne van a Jézusunk, vannak védőszentjeink, ide tartozunk, és működik a közösség­ünk. Ezek által jobban szeretjük a városunkat. Azt is, hogy van reményünk Jézus Krisztusban, és hisszük, hogy itt állandóan jelen van. Ezek az ünnepeink kifejezik azt, hogy összetartozunk, és jól érezzük magunkat a helyünkön. Lehet, hogy nekik jólesett, és szép volt nekik ez az ünnepi mise. Amennyiben úgy érzik, hogy közben megérintette őket az Isten, annak nagyon örülök. Ennek a városnak és a templomnak Szent Ilona a védőszentje, a másik kápolnának és a borlovagoknak pedig Szent Rókus. A búcsú ünnepén kiváltképp is reménykedünk, hogy Jézus ránk mosolyog.

A hagyományaik ápolására nagy hangsúlyt helyeznek a településen

– Ezen a napon összegyűlünk, és együtt ünnepelünk. Másrészt meghívjuk a környék papságát is, akik a szertartásra nem, csak az azt követő műsorra és az ebédre tudtak eljönni, mivel előtte maguk is miséztek.

Szent Ilona korában még egy volt az egyház, és ezért nagy örömömre szolgál az is, hogy meghívást kaptak és velünk vannak az evangélikus és a református lelkészek is, így ez valamennyire egy ökumenikus ünneppé vált. Ez a templom a városban áll, az Isten mindenkié, és nyitottak vagyunk minden ideérkező irányában, hiszen magunkhoz közelállónak érezzük őket – mondta Szabó Oszkár.

A délutáni programról eképp összegzett:

– Az Isten egyrészt természetfeletti, az imádsággal és a szentmise kegyelmeivel lát el bennünket. Másrészt természetes dolgokat is ad. Ezen a napon ilyen az ünnepi műsor és az is, amikor a terített asztal mellett beszélgetünk, örülünk egymás társaságának és az ő örömére megisszuk a bort. A katolikus vallásban az a jó, hogy meg lehet élni mindegyik dolgot.

A hagyományteremtés szintén nagyon fontos tevékenység

Jákli Viktor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Önkéntes Csoportjának vezetője.

– Korábban már felelevenítettük a földvári búcsút, ami körülbelül 30 évre el lett felejtve, és a mai különleges időszakban is látszik, hogy van rá igény. Szívesen jönnek el rá a vendégeink, hogy egymással töltsünk néhány órát. A közös ebédünkre egy finom bográcsos pörköltet főztem! A Petkó atyával megkezdett hagyományok szerint, azt a mai napig szívesen teszem, hiszen akikkel feltámasztottuk a búcsút, ők most is velem tartottak.

Egy-két generációval fiatalabbak is vannak a vendégseregben!

– Ennek is nagyon örülök, hiszen sajnos a kipusztulás szélére kerülne nélkülük az önkéntesség. Szükségünk van rájuk, hogy a küldetésünket az óhatatlan lemorzsolódás ellenére is el tudjuk majd látni a jövőben is. Hasonló közösségre lesz szükség, mint a mostani. Olyanok vagyunk, mint a régiek: fél szavakból, egy pillantásból is megértjük egymást.

A miénk is volt ez az ünnep, hangsúlyozzák a borlovagrend tagjai

Dukai István a Szent Rókus Borlovagrend nagymestere a társaival együtt a magukénak érezte ezt az ünnepet:

– Ez a mai ünnep tulajdonképpen Szent Ilonáról és Szent Rókusról szól, így tehát a miénk is. A helyi hagyományok szerint tartjuk. Nincs nagy fölhajtás, vurstli, kirakodóvásár. Aki az utóbbira, a nagy tömegre, lángosra és a sült kolbászra vágyik, annak oda kell menni. A csendesebb, baráti beszélgetést választóknak pedig ez a helyszín az ideális.

– Amióta Dunaföldváron felélesztették ezt a régi hagyományt, a búcsút, azóta folyamatosan részt veszünk rajta a lovagrendünkkel a többi hívőkkel együtt. Főzünk és kínálgatjuk a borainkat.

A korábbi évekhez képest jelentősen lecsökkent a résztvevők száma...

Ezt szintén Dukai István állapította meg, mégpedig jelentős sajnálattal. Hozzátette:

– Azt azért látni kell, hogy ahogy a templomba járók, úgy a mi soraink jelentős része is hetven fölötti korosztályból származik. Közülük többen is elég sok betegséggel küzdenek, és ebben a mostani időszakban megpróbálják megvédeni magukat a vírustól, és ezért bizony nem szívesen jönnek az ilyen tömegeket megmozgató eseményekre.

Lipták Tamás ezúttal a bogrács mellett tette hasznossá magát

Lipták Tamás az elmúlt fél évben sok különleges helyzetben mutatta meg a felkészültségét, ezúttal a bogrács mellé állt és egy príma marhapörkölttel örvendeztette meg az ebédre várókat.

– Igaz, hogy a máltai tanodáját és a támogató szolgálatát is vezetem, de ma jó barátként álltam a főzésnek, és örülök ennek a sikeremnek is. Ezen a hármas ünnepen hagyományos szeretettel várjuk az ideérkezőket. Ez nem szerep, hiszen belülről érezzük a hozzá szükséges késztetést.

– A templom búcsúja azt jelenti, hogy a finom ételek mellé különlegesen fontos dolgot is kapnak a vendégeink. Ezek az együvé tartozás és a közösségi érzés. A vírusfenyegetettség árnyékában szükséges volt, hogy egy kicsit kibújjunk a csigaházunkból, és találkozhassunk egymással – fűzte hozzá a korábban elmondottakhoz Lipták Tamás.