Ez „pokolian” jól sikerült!

2021.10.26. 17:30

Hangulatos nyílt napot szervezett a Pannon Oktatási Központ

Az elmúlt pénteken ismét megszervezte a Pannon Oktatási Központ azt a nyílt napját, amelyet a halloween témaköré építenek fel.

Molnár Emese

Fotó: LI

Kétség nem fér hozzá, hogy ennek a rendezvénynek be kell kerülnie a hagyományos programjaik közé, már csak azért is, mert a jelenlegi diákok is ragaszkodnak hozzá.

Pleszné Antal Ágnes, a Pannon egyik igazgatóhelyettese vázolta, tulajdonképpen egy idegen nyelvi vetélkedőből indult ki ez a program, amelyet az általános iskolásoknak hirdettek meg. Aztán a pandémiás helyzet miatt az udvaron tartották meg a nyílt nappá bővült rendezvényt, amelyen a képzési tagozatok játékos módon mutatkoztak be. Már akkor is látszott, hogy a diákok igazán kitesznek magukért a díszítést, a szervezést és a lebonyolítást illetően, rendkívül lelkesek. Szerették volna, ha még nagyobb szerepet kapnának, így idén egy tanítás nélküli, tematikus napként hirdették meg a rendezvényt.

A délelőtt főszereplői a pannonos tanulók voltak: ők gondoskodtak arról, hogy hangulatos köntösbe öltöztessék az iskolát. Sokan maguk is jelmezbe bújtak, és bámulatos kreációkat alkottak, a díszítéstől kezdve a süteményekig. Délután 3 órára már minden készen állt arra, hogy fogadják az érdeklődő fiatalokat és szüleiket.

Nemcsak az iskolát díszítették fel, hanem a tanárok és a diákok is hangulatos jelmezbe bújva várták az érdeklődőket Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A többi között „rémnyelvi labor”, látványos kémiai kísérletek, Kiss Tibor tanár úr rendhagyó biológiaóráján még boncolás is szerepelt a kínálatban: a látogatók igazán élménydús programokon keresztül nyerhettek bepillantást az emelt szintű képzési kínálatba, és megismerhették a pedagógusokat is.

A pannonos diákok este még együtt filmezhettek és pizzázhattak. Az idő nem kifejezetten sürgette őket, hiszen megkezdődött az őszi szünet.

Városunk magángimnáziuma nagy hangsúlyt fektet a beiskolázási kampányra, amelybe bevonták a jelenlegi diákjaikat is. A pályaválasztás előtt álló fiataloknak felvételi előkészítőket is szerveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!