Ismét felkészültségükről tettek tanúbizonyságot a fiatal birkózók

2019.10.22. 17:30

Gurics György tisztelete

A Dunaferr SE birkózó-szakosztálya a Dunaújvárosi Birkózósport Alapítvánnyal közösen rendezte meg Mezőfalván a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében a Gurics György Emlékversenyt, egyben Fabgro Kupa közép-magyarországi diák I-II. szabadfogású területi diákolimpiai bajnokságot.

Horváth László

Elsőként Pintér Attila, a Dunaferr SE birkózó-szakosztályának elnöke köszöntötte a résztvevőket. A birkózóknál nagy hagyománya van, hogy minden versenyünket valamelyik neves, egykori sportolójuk tiszteletére rendezik. Vasárnap is így volt, mert Gurics Györgyre emlékeztek. A legendás birkózó 2013. szeptember 10-én hunyt el, és azóta minden évben egy rangos versenyt a tiszteletére rendeznek.

– Gurics György nemcsak emblematikus alakja, hanem alapítója is volt Dunaújváros és térsége birkózásának. Olyan ember előtt tisztelgünk, aki olimpiai bronzérmes, világbajnok, sokszoros magyar bajnok birkózó, akinek a nevét őrzi alapítványunk, a birkózócentrumunk, és aki példakép lehet az összes fiatal versenyző előtt – hallhattuk a rendezvény köszöntőjében Pintér Attilától. Befejezésül köszönet hangzott el a támogatóknak, Farkas Bélának és Grosch Zoltánnak.

Pintér Attila szakosztályelnök köszöntötte a résztvevőket, akik az ország tizenöt egyesületét képviselték a vasárnapi versenyen Mezőfalván Fotók: Horváth László/Dunaújvárosi Hírlap

A küzdelmek megkezdése előtt a verseny vendégét, Gurics Attilát kérdeztük a birkózás és az utánpótlás helyzetéről: – Egyértelműen nagyon pozitív folyamatot láthatunk Dunaújvárosban, ami a birkózó-akadémián és a gyerekek növekvő létszámán is látszik. Ezek az eredmények megítélésem szerint már a felnőttcsapatra is hatással vannak, hiszen éppen tegnap szólt a gratuláció a II. osztályú csapat bajnoki döntőbe jutásáért. Tehát kölcsönösen működik a példamutatás, és remekül együtt tudnak működni a fiatalok és a felnőttek. Ebből csak jó eredmény születhet.

A kupán az ország tizenöt klubja vett rész, közte a Dunaferr SE, enyingi fiókszakosztálya, és a Gurics György ­BDSE-Mezőfalva. Eredmények, diák II-es korcsoport (2008-2009-ben születettek). 26 kg: 3. Nagy Erik (Gurics György BDSE). 29 kg: 2. Garbacz Bence (Dunaferr). 32 kg: 5. Püspöki Levente (Dunaferr). 38 kg: 3. Csöregi Zalán (Dunaferr). 50 kg: 2. Nagy Botond (Gurics BDSE), 5. Surgot Alexander (EVSE). 69 kg: 1. Veréb Dávid (EVSE). +69 kg: 1. Bodor Máté (Gurics BDSE), 2. Pup Bence (Dunaferr). Diák I. korcsoport (2006-2007-ben születettek). 38 kg: 2. Oláh Denisz (Dunaferr), 3. Gárel Erik (Dunaferr). 42 kg: 4. Góczán Barnabás (Dunaferr), 5. Juhász Felicián (EVSE). 46 kg: 2. Rostás Arnold (Dunaferr). 50 kg: 3. Miklósics Zoltán (EVSE), 5. Reszegi Imre (Dunaferr). 54 kg: 5. Domján Mihály (Gurics BDSE).

Kékben a dunaferres Püspöki Levente győz tussal az első menetben

Gurics György 1946-tól a Ganz TE, 1949-től a Budapest Honvéd FC birkózója volt. 1952-től 1963-ig szerepelt a magyar válogatottban. Mindkét fogásnemben versenyzett, de kiemelkedő eredményeit kötöttfogásban érte el. Pályafutása első felében középsúlyban, majd félnehézsúlyban több mint egy évtizeden keresztül a világ élvonalába tartozott. A magyar küldöttség tagja volt az 1952-es helsinki, az 1956-os melbourne-i és az 1960-as római olimpián, ahol mindkét fogásnemben olimpiai résztvevő volt. 1952-ben a kötöttfogású birkózás középsúly súlycsoportjában bronzérmes lett. Pályafutása alatt összesen négy világbajnoki érmet nyert, 1961-ben ő szerezte a magyar küldöttség egyetlen, összességében a magyar birkózósport negyedik világbajnoki aranyérmét. 1961-ben az év sportolójává választották, az aktív versenyzéstől 1964-ben vonult vissza.

A Testnevelési Főiskolán 1960-ban birkózó szakedzői, majd 1972-ben mesteredzői oklevelet szerzett. Már visszavonulása előtt, 1960-tól a Sztálinvárosi Vasas, illetve a Dunaújvárosi Vasas edzője, illetve a magyar birkózóválogatott keretedzője volt. Visszavonulása után a magyar válogatott vezetőedzője lett. E posztot 1978-ig töltötte be, majd 1983-ig a ­BVSC vezetőedzője volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!