fejlesztések

2021.10.12. 07:40

Fejér megyébe látogatott a kormányszóvivő a megyei közgyűlés elnökének meghívására – frissítve

2021. október 11-én, hétfőn Fejér megyébe látogatott Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő dr. Molnár Krisztiánnak, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének meghívására. A kormányszóvivő asszony három település – Iváncsa, Kulcs és Nagyvenyim – közelmúltban megvalósult, illetve folyamatban lévő fejlesztéseit tekintette meg látogatása során.

Török Tímea

Fotó: LI

A program délelőtt 11 órakor kezdődött Iváncsán. Molnár Tibor polgármester a település polgármesteri hivatalában fogadta a vendégeket, majd a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül megvalósult minibölcsődét tekintették meg. Az intézményben Takács Tünde óvodavezető és Osuszd Angéla bölcsődei szakmai vezető fogadta a prominens küldöttséget. Az iváncsai szakemberek a vendégek érdeklődésére elmondták, hogy a kétcsoportos bölcsőde nyolc-nyolc kisgyermek fogadására lesz alkalmas. Jelenleg még az iváncsai családok körében az igényfelmérést végzik, de várhatóan januártól lesz majd gyerekzsivajtól hangos az új épület.

A küldöttség az Iváncsai Ipari Parkban is vizitált Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárisu Hírlap

Ezt követően az Iváncsai Ipari Parkban vizitált Szentkirályi Alexandra szóvivő, dr. Molnár Krisztián közgyűlési elnök és Molnár Tibor polgármester. Elsőként a Yaris Kabin Hungary Kft. üzemcsarnokaiba látogattak el, ahol Kárpi Krisztián gyártásmenedzser, Hajdu Gábor üzemvezető, valamint Szabó Gergő mérnök kalauzolása mellett találkoztak a vállalat tulajdonosával, Umut Yarisszal is.

Az iváncsai utolsó programpont Magyarország eddig legnagyobb zöldmezős, 2500 új munkahelyet teremtő beruházásának, az SK Innovation beruházás helyszíne volt.

Meglátogatta a küldöttség az iváncsai minibölcsődét

A látogatássorozat valamivel déli 12 óra után Kulcson folytatódott, ahol az állami közlekedés-fejlesztési pályázat forrásából most elkészült utcák átadási ünnepségére került sor a helyi Muskátli utcában, ahol beszédet mondott dr. Molnár Krisztián, valamint Jobb Gyula és Szentkirályi Alexandra is.

Dr. Molnár Krisztián beszédében tájékoztatta a bejárás során meglátogatott fejlesztésekről a megjelenteket, így a kulcsi útfejlesztési projektről is. Elmondta, hogy a belügyminisztérium által nyújtott 220 millió forintos támogatást két ütemre osztották fel, amelynek során a Muskátli, az Erősítő, a Faiskola, a Göböljárás és a Sőtér sétány utcák felújítását végezték el. Ezt a területet adták át ezen a napon. Az elnök beszédében elmondta: a meglátogatott fejlesztések forrásigényeinek biztosításáért a kormányzatot illeti a köszönet.

Jobb Gyula, Kulcs település polgármestere a település fejlődését vázolva elmondta egyebek mellett azt is, hogy ’96 óta önálló község Kulcs. Akkor még alig haladta meg a lakosság száma az 1300 főt, azonban ma már mintegy 3500 főnél is többen élnek a ­településen. Ezért a megnövekedett igények mindenképp fejlődést követelnek. A település vezetője beszéde végén hangsúlyozta, hogy a fejlesztések a kormányzati támogatás nélkül nem jöhettek volna létre.

A szóvivő Jobb Gyulával a kulcsi útátadó ünnepségen

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elsőként megköszönte dr. Molnár Krisztiánnak és a települések vezetőinek a meghívást. Mint elmondta, Magyarország felszálló ágban van, újra nő a gazdaság teljesítménye. De ahhoz, hogy ez a fejlődés ne álljon meg, sőt élénküljön a ­beruházási kedv a járvány után – ehhez tehetnek hozzá a ma látott kisebb szociális jellegű projektek, amelyek az ott élő lakosságnak fontosak, valamint a nagyobb ipari beruházások egyaránt. Mert Magyarország aranytartaléka a vidék – mondta –, ez a megtartó és felhajtó erő. A szóvivő asszony beszéde végén megköszönte a települések fejlesztésében végzett munkát és a továbbiakhoz sok sikert és erőt kívánt.

A kulcsi látogatás záró momentuma a helyi sportpálya melletti játszótér és szórakoztatókomplexum megtekintése volt.

A kormányszóvivői látogatás utolsó állomása tegnap kora délután Nagyvenyimen volt, ahol a település fejlesztéseit mutatta be a venyimiek első embere, Vargáné Kaiser Katalin.

Vargáné Kaiser Katalin polgármester sétára invitált Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Az első állomáshelyen a Kossuth Lajos Általános Iskolában Fazekas Zsoltné intézményvezető fogadta a látogatókat. Mint elmondta, öröm vendéglátónak lenni úgy, hogy a legjobb formánkat tudjuk megmutatni.

A venyimi településközpont megújulása látványos lett

A továbbiakban a polgármester asszony a település központjában rövid séta során mutatta be a megvalósult fejlesztéseket. Hangsúlyozta, hogy jelentős kihívás a mintegy 2000 fős tősgyökeres venyimiek mellett a Dunaújvárosból kitelepült, szintén megközelítően 2000 fős lakosság sokszor különböző igényeinek kielégítése. Ezért a településközpontban minden korosztály számára kulturális kikapcsolódást nyújtó közösségi terek kialakítása valósult meg az elmúlt időszakban. Ugyanakkor a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár fejlesztéseinek köszönhetően a közművelődési centrum és szociális szolgáltató tömb funkciókkal működő közösségi ház kialakítása is befejeződött az elmúlt időszakban. Ennek köszönhetően a kulturális igények kielégítésével kapcsolatban is jelentős fejlesztések történtek, amelyek a település számára nagy büszkeséget jelentenek, sok kulturális eseményt rendeznek, és rendszeresen szerveznek kiállításokat is, méghozzá jelentős törzs­közönséggel – fejtette ki Vargáné Kaiser Katalin.

A látogatás végén az invitáló dr. Molnár Krisztián utolsó benyomásként, egy különleges, Fejér megyei termékekből összeállított ajándékcsomaggal lepte meg Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő asszonyt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!