helyi arcok

2019.04.13. 20:00

Ez a Hulk nem az a Hulk, de attól még szupererőt birtokol

A képregényfilmek és a képregényhősök korát éljük, ezért ha azt mondom: „HULK” mindenki a nagy zöld behemótra gondol, akinek ereje minden képzeletet felülmúl.

Morva Dávid

A fent leírtak közül csak nagyon kevés állítás nem állja meg a helyét interjúalanyommal Hrozik „HULK” Gáborral kapcsolatban. Nagynak nagy, de behemótnak nemcsak azért nem nevezném, mert félkézzel törölné fel velem a padlót, hanem mert kizárólag szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Sportemberi magatartása, szerénysége – és nem mellesleg fizikai ereje miatt is megérdemli a vállveregetést.

Arról, ogyan lett Hrozik Gáborból „HULK”, milyen megpróbáltatások – merthogy azok is voltak jószerivel – vezettek odáig, hogy idén ismét esélyesként indul az országos bajnoki címért, Ő maga mesél.

Főhősünk Hrozik „HULK” Gábor Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

A kezdetek

Természetesen a dunaújvárosi bosszúálló, „HULK” sem jelenlegi fizikai valójában látta meg a napvilágot, de a sport illetve a mozgásra való hajlam egészen kicsi korban kialakult. Már óvodásként kiválogatták atlétának, de mellette kipróbálta többek között a kajak-kenut, a birkózást, és az összes labdajátékot ami csak létezik.

Mikor kezdtél el azzal foglalkozni, hogy erős vagy?

- Az erősember sportágba 2004-ben vágtam bele. Pinke Zoltán akkor edzőtársam hívott el egy versenyre, akkor még csak kísérőként. Mivel már együtt edzettünk, Ő elmondása szerint látta bennem az erőt, hogy részt vegye egy ilyen megmérettetésen, ezt természetesen csak később árulta el. A szóban forgó viadal egy olyan megmérettetés volt ahol több kategóriában indulhattak a résztvevők. Voltak első-másodosztályúak, illetve amatőrök is. Én kedvet kaptam hozzá, és úgy gondoltam ez jó alkalom lesz arra, hogy kipróbáljam magam. A versenyen sikerült több sportolót is magam mögé utasítanom, ez pedig adott egy akkora lökést számomra, hogy elköteleztem magam a sportág mellett.

Névjegy


név: Hrozik Gábor

becenév: Hulk

életkor: 42 év

magasság/súly: 178 cm/137 kg

sikerei: háromszoros bajnok a „Masters” kategóriában

Már felnőttként kezdtél el foglalkozni az „erősember” sporttal. Ez finoman szólva is „handycappet” jelent. Nehéz volt megszokni a versenyszámokat?

- Szinte minden versenyen más számok vannak. Az országos bajnokságokon is gyakran váltogatják őket. De az alapszámok: a cipelés, nyomás, emelés, kamionhúzás, kőgolyópakolás. Ez utóbbi például az erősemberek védjegének számít. Rendkívűl összetett számok és versenyek vannak. Másabb mint például a labdarúgás, de meg lehet szokni. Az életkorom nem jelentett hátrányt ugyanis ezt a sportot „gyerekfejjel” nem lehet elkezdeni.

Edzés, étkezés, pihenés

Tekintve, hogy nem hétköznapi fizikummal rendelkeznek azok, akik ezt a sportágat űzik, hogyan lehet erre készülni?

- Az alaperőt az télen kis túlzással akármelyik konditeremben lehet fejleszteni. Nekem szerencsém van mert a hétközi edzések mellett Székesfehérvárra járok eszközös tréningekre. Ott tudok lengősúlyt cipelni, rönköt nyomni, és minden olyan versenyszituációra felkészülni, amivel aztán éles helyzetben is találkozom.

Emellett van lehetőségem Győrbe, Darázs Ádámhoz eljárni szintén edzeni. Ezeken az alkalmakon az Ő versenyeszközeivel gyakorlok ami rendkvül sokat segít.

Nem lenne elég ahogy fogalmaztál, a puszta „alaperőt” fejleszteni?

- Nem egyáltalán nem. Azt vettem észre magamon néhány éve, hogy bár a konditermi súlyokkal sikerült elérnem teljesítőképeségem csúcsát, ez a versenyen egyáltalán nem mutatkozott meg, és már a beugró számoknál éreztem, hogy elkészültem az erőmmel. Az eszközös edzés elengedhetetlen.

Az edzés a felkészülés egyik része, ehhez párosulnia kell meglelő étkezésnek is. Ez nálatok hogyan néz ki?

- Ugyanúgy eszek mint egy átlag ember, csak 2-3 óránként, ugyanis az anyagcsere annyira felgyorsul, hogy másként nem bírnám az edzéseket illetve a versenyt. Ehhez természetesen hozzá jönnek a különböző táplálékkiegészítők, fehérjék, szénhidrátok, vitaminok, ásványi anyagok.

Ami nagyon fontos még az a pihenés. Ez a hármas elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelően teljesítsek a versenyeken. Megfelelő táplálkozás, edzés, pihenés.

Áldozatok nélkül nincs győzelem – tartja a mondás. Rengeteg energiát fektetsz ebbe a sportba. Hogyan lehet összeegyeztetni ezt az élet más területeivel?

- Nem egyszerű, mert tényleg sok időt és energiát kell ráfordítani ahogyan azt korábban is mondtam. Rengeteget edzek, és odafigyelek az étkezésre a pihenésre is. Ezzel együtt abban hiszek, hogy ez megtérül, illetve számomra megéri, hiszen szeretem csinálni.

Versenyek és fejlődés

A felkészülés ebben a sportban is nagyon fontos, ugyanakkor learatni a babérokat a versenyeken lehet. Milyenek a viadalok, hogy áll össze egy versenyszezon.

- Amikor megismerkedtem ezzel a sporttal akkor még beszélhettünk versenyidőszakról, idényről. Akkor tavasszal indultak a megmérettetések és késő őszig tartottak. Aztán ahogy egyre nagyobb nyilvánosságot és elismertséget kapott a sport, úgy tolódott egyre kijjebb a versenyidőszak. Ma már ott tartunk, hogy egész évben vannak viadalok. A legrangosabb megmérettetés az országos bajnokság általában május elején van. Most is épp arra készülünk, hogy megszerezzem a címet, és minél tovább megvédjem azt.

Több kategória is van ezeknél a versenyeknél. Létezik a páros Ob, értelemszerűen ilyenkor párban indulunk, a „masters” kategóriában a negyven év fölöttiek indulhatnak. A 105 kilósok viadala nagyon furán hangozhat, de nehéz, hiszen ennek az a lényege, hogy a résztvevőknek az említett súly alatt kell mérlegelni. Ez nagy kihívás, hiszen ilyen „alacsony” súlynál már elkerülhetetlen az erővesztés. De az előbb elmondottakon kívűl rengeteg versenytípus van még, nagyon sokrétű ez a sportág.

Félve kérdezem, mekkora előny vagy hátrány ebben a sportban a rutin illetve ahogy Te magad fogalmaztál, a tény, hogy az idősebb korosztályhoz tartozol?

- Vannak nálam fiatalabbak, de számolni kell velem, hiszen bár idősödöm, ha megfelelően odaadással teszi az ember amit kell, akkor ebben a sportágban a kor inkább előny mintsem hátrány. Hiszen negyvenkét éves vagyok, tavaly sikerült megnyernem a Masters kategóriát.

A kérdésedre a válaszom, hogy a nyers erő nem minden, sokat számít a rutin, a technika. Mivel a sérülés veszélye fennáll ezért nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogyan állunk a súlyhoz, hogy fogjuk meg azt, ezeket pedig csak versenyhelyzetekben tanulja meg az ember. Ez a rutintalanabb versenyzőknél nem feltétlenül van meg.

Ha visszagondolok 2010-ben amikor megnyertem a bajnoki címet, nos bizton állíthatom, hogy nem én voltam a legerősebb, de technikával meg tudtam fogni a válam erősebbeket.

Idén jubilálsz, hiszen másfél évtizede vagy a sportágban. Ez hatalmas idő, mennyit változott ebben az időszakban az erősember sport?

- Mint minden sportban, legyen az technikai vagy bármely más itt is rengeteget mozdultunk előre. Egyre többen versenyeznek, egyre ismertebbek vagyunk, újabb és újabb rekordok születnek. Én idősebb leszek a fiatalok pedig folyamatosan fejlődnek. de szeretném folytatni amíg bírom erővel.

Hrozik „HULK” Gábor következő nagy versenye az Országos bajnokság lesz, amelynek selejzetőjét április 20-án rendezik Budapesten. A döntőt Győrben tartják április 30-án illetve május 1-jén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!