Érdemtelen kitüntetettek, és ami emögött van

A történelem gyakran ismétli önmagát, de nem akarunk e cikkből kalendáriumot csinálni, így az összeset nem soroljuk fel, csak mutatóba hozunk pár esetet. Tomás de Torquemada spanyol főinkvizítor volt a XV. században. A történelemírás ma már úgy értékeli főinkvizítori ténykedését, ami egyfajta kis-holokausztként értékelhető az akkori Spanyolországban. Torquema­da egyes számítások szerint több ezer embert kínoztatott brutálisan halálra. Alakját a spanyol krónikák mégis egészen a XX. századig dicsőítve magasztalták.

Sztálinnal kapcsolatban született egy vicc is, hogy milyen kitüntetései nincsenek a nagy generalisszimusznak. A Haza Anyja, a Hős Város és a Kiváló Áruk Fóruma, így a csattanós válasz, de azért a város nem stimmel teljesen, hiszen pont városunkat nevezték el róla. Kitüntetéseinek sora szinte végeláthatatlan, felsorolni is sok lenne, és nyilván nem az érdemeiért kapta, hanem hízelgésből és az iránta érzett félelemből adtak neki plecsniket, pedig mindenki tudta róla, hogy egy tömeg­gyilkos. Így nála a belső szégyenérzetet kutatni felesleges, biztosan egyszer sem gondolkodott el, amikor éppen kitüntették, hogy jah, de én ezt az elismerést át sem vehetném igazából.

Nem szeretnék erkölcsről papolni, mert ez messzire vezetne. Mindannyian vétkeztünk már, ki ebben, ki abban, ki megbocsátást nyert, és vannak, akik nem. A témánál maradva: a kitüntetést többnyire adják, többnyire az arra érdemeseknek. Az „Érdemtelen kitüntetettek” című írás a teljesség igénye nélkül kiragadott eseteken keresztül mutatja be, hogy jó pár példa van ennek ellenkezőjére is. Akár közvetlen környezetünkben. Éppen ezért körültekintő munkát igényel azok jelölése egy-egy díjra, akiket kevésbé ismerünk, és mintegy „üstökösként” robbannak be közénk, a legtöbbször számunkra addig ismeretlen pedigrével. Aztán miután „megdíjazzák” őket, derül ki róluk, bizony, nem kellett volna. Persze okkal merül fel a kérdés, hogy ha a jelölők nem is tudták vagy tudhatták a jelölt korábbi viselt dolgait, azért a kitüntetett ember erkölcsi énjét előtérbe tolva, mondjuk nem fogadta volna el azt. No, de miért is beszélek itt erkölcsről – adott esetben – egy olyan emberrel kapcsolatban, akinek ez korábban sem jelentett akadályt!

Várkonyi Zsolt

Ezt a listát lehetne még nevekkel folytatni: Hitler, Mao Ce-Tung, Idi Amin, Kim Ir Szen, Enver Hodzsa, de nem folytatjuk, kicsit árnyaljuk a képet. A hazai sajtóban a 24.hu írta meg a következőt: Christopher Bryant hosszú évek munkájáért 2019-ben kitüntetésben részesült, ő lett a gyermekvédelem egyik legnagyobb harcosa az egyesült államokbeli Új-Mexikó államban. Bryant csapatával rengeteg pedofil bűnözőt juttatott rács mögé, ezért a közösséget váratlanul érte a hír, miszerint Bryant-et letartóztatták, a vád: pedofil tartalmak birtoklása és terjesztése. Állítólag a lefoglalt képeket küldte tovább a munkahelyéről.

De hazánkban is akadtak hasonló esetek és az ezekből való válogatásban nem nevezzük meg a konkrét személyeket, mert cikkünk nem vádaskodni szeretne, csak egy lélektani jelenséget kutat, hogy vajon milyen szívvel, lelkülettel állhattak oda emberek kitüntetéseket átvenni, miközben tudták magukról, hogy tetteik alapján azt nem érdemelték volna ki. Nem is olyan régen egy gyermekotthon volt igazgatóját nyolc év fegyházbüntetésre ítélték, gyermekek ellen folytatólagosan, több éven át elkövetett szexuális erőszak és szexuális visszaélés miatt. Korábban munkássága elismeréséért Magyar Bronz Érdemkeresztet kapott. Hurcoltak meg magas állami kitüntetése után olyan sportvezetőt is, aki évtizedekkel korábban keveredett egy ügybe, de annak jogkövetkezménye már bőven lejárt időben. És volt olyan eset is, amikor olimpiai bajnok magas rangú állami kitüntetését a köztársasági elnök visszavonta, mert később kábítószeres ügyletek miatt fogták perbe és ítélték el a sportolót. Mint látható a kép vegyes, de sajnos az ábra azt is mutatja, hogy vannak bizony olyanok, akik mosolygó arccal veszik át az elismerést, miközben tudják, hogy vaj van a fülük mögött és nem állhatnának a piedesztálon.