Tarolt a szegedi ízvilág

2021.06.15. 17:30

Égből pottyant a szombati, baracsi halászléfőző verseny díja

Hetedik alkalommal rendeztek Baracson hagyományos halászléfőző versenyt. Az idei gasztronómiai összejövetel egyik különlegessége, megidézve az első alkalmat, hogy ejtőernyős leszállással érkezett a verseny fődíja.

Horváth László

– Június 12-én, szombaton délután, a hosszú pandémiás időszak után ismét megteltek a sátrak, sörpadok a baracsi futballpálya edzőmérkőzésekre tartalékolt területén, az apátszállási templom mögött. Zene, színpadi produkciók és kitűnő hangulat – a szabályok enyhülése utáni első közösségi rendezvényen.

A másfél éve alakult Baracsi Egymásért Baráti Társaság nagy összefogással remek halászléfőző versenyt hozott tető, illetve a sátrak alá.

 

– Az emberek még óvatosak és figyelnek egymásra. – Varga Gábor ország­gyűlési képviselő, a rendezvény vendége és egyben zsűritagja így fogalmazott a kóstolót megelőző értékelőjében. Ha sikeres lesz az oltakozás, és azok is elmennek, akik eddig nem jelentkeztek, biztosan visszakaphatjuk hamarosan a régi életünket. Várai Róbert, Baracs polgármestere is megerősítette az elhangzottakat. Hozzátette, a település nagy halászhagyományokkal rendelkezik, amelynek elengedhetetlen része a halas ételekhez kötődő gasztronómia. Budapesttől Pécsig Baracsot például azért nem ismerik, mert van egy Baracsi Halászcsárda, amit viszont mindenki ismer. A történelemben a Szitányiak idején a halászkultúra az úri társadalmi réteghez igazodott a község Duna-partjához közel eső területén. Régebben szokás volt a mesterségek felvonulása a meghatározott ünnepeken, köztük a halászattal foglalkozó embereké is, mint az egyik legnagyobb és legősibb mesterséget űzőké – mondta el Várai Róbert.

Fekete Edit, az eseményt szervező egyesület elnöke kérdésünkre kiemelte, hogy nagyon gyorsan reagáltak a megnyíló lehetőségre. Nyilván fejben előre készültek, így a gyakorlati megvalósítás maradt csak az utóbbi hetekre. A huszonhárom fős tagságú egyesületben mindenkinek megvolt a feladata, és dolgoztak is rendesen a sikerért.

A baracsiak hetedik halászléfőző versenyén kilenc csapat mérte össze tudását. Első helyen az óvoda, iskola közös szülői társulata végzett a szegedi alapra dolgozott főzetükkel. A második és harmadik díjat a Baracsi Egymásért Baráti Egyesület nyerte. Természetesen a kulináris élvezetek mellett jutott alkalom a vigasságra is, mivel a színpadon neves és ismert fellépők, Polgár Peti, Miller Zoltán és végül sokak kedvenc együttese a Desperado szórakoztatta a közönséget.

Szombaton családok, barátok, rég látott ismerősök ülhettek hosszú idő után ismét asztalhoz. Köszönet érte!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!