Egy irányba húznak: minden szavazás egyhangú eredményt hozott

2020.09.04. 14:00

Befejeződött a tisztújítás a dunaújvárosi kamaránál

Megválasztották a következő négyéves ciklus tisztségviselőit tegnap a dunaújvárosi kamaránál, a helyi gazdaság önkormányzatának elnöke ismét Králik Gyula lett.

Kőhalmi Kálmán

Fotó: Zsedrovits Eniko

A tisztújítás folyamata még a nyár elején kezdődött, amikor a helyi gazdaság önkormányzata választóinak (regisztrált vállalkozások) és választhatóinak (önkéntes kamarai tagok) névjegyzékét közzétette a kamara. Elindult a jelölések gyűjtése, majd augusztus 25-én a vállalkozások jelenlévő képviselői összevont tagozati ülésen megválasztották a városi kamara 23 küldöttét. Az eredmény már ekkor jelezte, hogy a helyi gazdaság reprezentáns képviselői jónak tartják a kamara működését, hiszen a küldöttek döntő többsége újabb négy évre kapott bizalmat. A különböző tisztségekre is jellemzően az előző ciklus tisztségviselőit jelölték a küldöttek.

A küldöttgyűlés tagjai egyhangú szavazásokkal megválasztották a következő négy év tisztségviselőit Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A tegnapi küldöttgyűlés hivatalos programja előtt Pintér Tamás polgármester mondott köszöntőt, aki ezt megelőzően a küldöttgyűlésre érkezett dr. Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével folytatott megbeszélést. Erre is utalva kifejtette: hatékony együttműködésre törekszenek a helyi gazdaság szereplőivel, és ezen a téren nagyon fontos csatornaként gondolnak a kamarára, amelynek működését segíteni fogják. Majd így zárta beszédét: jó munkát kíván az elkövetkezendő nehéz időszakban.

A küldöttgyűlés egyhangú szavazásokkal megválasztotta a következő négy év tisztségviselőit. Elnök Králik Gyula, általános alelnök Kis Attila, az ipari tagozat elnöke Vass Zoltán, a kereskedelmié Horváth Attila, a kézművesé Fülöp Ilona. Ők az előző ciklusban is ezt a pozíciót töltötték be. Ismét elnökségi tag lett Tarány Gábor, és bekerült az elnökségbe Vass Jenő a Hamburger Hungária képviseletében.

Az újraválasztott elnök, Králik Gyula megköszönte az eddigi eredményeket elismerő bizalmat

A hivatalos program végén az újraválasztott elnök megköszönte az elmúlt négy év eredményeit is elismerő bizalmat, hozzátette: az egyhangúlag meghozott szavazások azt jelzik, egy irányba húz a kamara. Rövid beszédben köszöntötte a megválasztott küldötteket, tisztségviselőket dr. Parragh László is. Elmondta, minél közelebb van a helyi gazdaság önkormányzata a vállalkozásokhoz, annál sikeresebben tud működni. A területi kamarák között ezért előnyben vannak a városi kamarák, ezt a működésüket jellemző statisztikai adatok mutatják, Dunaújvárosban is. (Jövő pénteki számunk Gazdasági Tükör mellékletében az MKIK elnökével, a városi kamara elnökségének tagjaival olvashatnak interjúkat.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!