az internetről

2020.03.14. 11:30

Balesetmegelőzési tanácsokat adtak a gimis diákoknak

A baleset-megelőzésről tartott prevenciós előadást Kőhalmi László címzetes rend­őr főtörzszászlós a Széchenyi István Gimnázium diákjainak pénteken délelőtt.

Brousil Csaba

Fotó: Zsedrovits Eniko

Az interaktív előadáson a baleset szó mozaikszóvá alkotásával annak betűnkénti elemeihez társított, a közlekedéshez kapcsolódó fogalmakról beszélt az előadó a diákoknak. Kőhalmi László szólt a biztonsági öv használatának fontosságáról.

Az öv bekapcsolásának elmulasztása az életünkbe is kerülhet. Együtt véd a légzsákkal, amely több esetben csak akkor lép működésbe, ha a biztonsági övet bekötöttük. Szót ejtett az alkoholról, az ittas vezetésről, amely a balesetek egyik fő okozója. Elmondta, hogy az alkohol tompítja a reflexeket, növeli a reakcióidőt, romlik tőle a látás, és a mozgások pontatlanná válnak, így aki vezet, soha ne fogyasszon alkoholt! A szórakozóhelyekről soha ne menjünk haza autóval, hívjunk taxit vagy sofőrszolgálatot, de gyalog is haza lehet térni egy jó séta keretében. A láthatóságról szólva kiemelte a látni és látszani elv fontosságát. Hangsúlyozta az előzékenység fontosságát, hiszen a közlekedésben minden fél egyenlő, egyformán kell figyelnie az abban részt vevőknek egymásra.

Az ittas vezetés a balesetek egyik fő okozója – aki alkoholt iszik, ne vezessen!

A sofőrökről, gépjárművezetőkről szólva elmondta, hogy az vezethet járművet, akinek van jogosítványa és a megfelelő érettsége ehhez, mert az tév­hit, hogy a vezetéshez nem kell ész. Igenis kell felelősség és körültekintés. A sebesség a másik olyan fő ok, amelynek nem helyes megválasztása, túllépése a másik fő baleseti kázus. Kiemelte, hogy a sebességkorlátozás nem passzió, nem kitaláció, azt mindig be kell tartani, hiszen az adott körülményekhez alakították azokat. Mint mondta a fizikát nem lehet meghazudtolni, annak törvényei visszahatnak, ha nem a megfelelő körülmények között tartják azokat. A közlekedés alappillére a bizalmi elv, hiszen olyan kölcsönös bizalom van jelen a közlekedésben egymásnak idegen emberek között, mint az élet más területén sehol. Kiemelte, hogy a közlekedésben társak vagyunk, felelősséggel tartozunk magunknak és a többiek iránt is, hiszen mindenkit hazavárnak a szerettei.

Kiss Dénes rendőr őrnagy az internet veszélyeiről tartott előadást a diákoknak Fotó: Zsedrovits Enikő/DUnaújvárosi Hírlap

Szóba került itt a telefon is, amely ma már sokkal szélesebb szolgáltatásokat nyújtó készülék, mint egykor volt. Ezeknek a funkcióknak a használata vezetés közben tilos, büntethető ha valaki a kezében tartja a telefont vezetés közben. Kihangosítót vagy head­setet kell használni. A telefonhasználat a gyalogosokra is érvényes: nem szabad azzal az érzékszerveket tompítani, mert így nem tudnak figyelni a többi közlekedőre, és baleset lehet a vége.

A diákok érdeklődve hallgatták Kőhalmi László előadását, és nem egyszer kérdésekkel szakították azt félbe, nagy érdeklődést és fogékonyságot mutatva a téma iránt. Ezen a napon a fiatalok hallgathattak még egy kurzust, amelyet Kiss Dénes rendőr őrnagy tartott az internet veszélyeiről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!